Köztudott, hogy a kora középkortól kezdve a gyermekhalandóság egyik legfőbb oka a torokgyík (diftéria) volt, mely hosszú évszázadokon át tömegével szedte apró áldozatait. Jeles íróink, Móra Ferenc, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond szívszorító elbeszéléseiben olvashatunk a torokgyík kis áldozatairól, de jómagam a családi legendáriumban is találkoztam vele, édesanyám idősebb testvérkéje is ennek a betegségnek a következtében szaporította a kicsi angyalkák seregét odafent az égben.
Ezért aztán nem csoda, hogy a torokbetegségek elleni védelemnek külön szentje volt Szent Balázs személyében, aki püspökként különleges tetteket hajtott végre, súlyos betegségben szenvedőket gyógyított meg. Egyszer egy fuldokló kisfiút vittek hozzá, akinek halszálka akadt meg a torkán. A legenda szerint Szent Balázs megáldotta a gyereket, és kivette a szálkát a torkából.
A derék püspököt különös kapcsolat fűzte az állatokhoz, értett a nyelvükön, gondolataival és szavaival képes volt irányítani őket. A keresztényüldözések idején egy hegyi barlangban talált menedéket, ahol vadállatok őrizték. Ám a római üldözők ellen a legenda szerint oroszlánokból, medvékből és farkasokból álló testőrsége sem védhette meg, mert Balázs nem engedte harcolni őket. Kr. u. 316-ban különös kegyetlenséggel végezték ki a rómaiak: előbb kender vagy len kifésülésére szolgáló gerebennel vagy vasfésűvel kínozták, aztán vízbe fojtották.
Szent Balázst a torokbetegségek védőszentjeként tartották számon. Ha valakinek szálka fordult keresztbe a torkán, azt kellett mondani:„Balázs vértanú és Krisztus szolgája mondja: Vagy le, vagy föl!” Később más betegségekben is az ő segítségét kérték. Ha ember vagy állat megbetegedett, gyertyát gyújtottak Szent Balázs tiszteletére.
A szent kultusza Kis-Ázsiából gyorsan átterjedt Európába és a Balázs-áldás már a középkorban is az egyik legismertebb téli szertartás volt. Ezen a napon gyertyákat szenteltek a tiszteletére, s a templomba vitték a gyermekeket, akiknek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a Balázs-áldás szavait mormolta: „Szent Balázs püspök és vértanú esedezése által mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbaj és minden egyéb bajoktól az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Ámen.” Ez volt a balázsolás.
Február 3-án, Balázs-napján gyertyát és almát szenteltek, s ezeket a gyermekek torokfájásának gyógyítására használták. A torokfájósok különös becsben tartották ezt a dátumot, az őket ápolók pedig ilyenkor parázsra vetett alma héjával füstölték meg a szenvedőket, hogy ezáltal a betegséget, fájdalmat okozó gonoszt elűzzék belőlük.
Emellett Balázs napját az egészség- és termésvarázslás, a gonoszűzés, a madárűzés, és az időjárásjóslás napjának is tartották régen. Szokás volt, hogy a magyar szőlősgazdák a földjük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét, arra számítva, hogy Balázs így majd megvédi a szőlőket, és szőlőéréskor elűzi a madarakat, így azok nem tesznek kárt a termésben.
Szent Balázs napján néhány helyen vízszentelést is tartottak, amellyel megszentelték a templom elé hajtott állatokat. A balázsolás hagyományához tartozott az a népszokás, hogy gyerekek jelmezbe öltözve, csákóval vagy süveggel a fejükön házról házra jártak a faluban, hogy társaikat összetoborozzák, és ajándékokat gyűjtsenek tanítóik és a többi iskolai alkalmazott számára, jövedelmük kiegészítése céljából, munkájuk megbecsülése jeleként.
Csanád megyében a Balázs-áldásban részesültek az otthon maradtak torkát is megsimogatták, hogy őket is megvédjék a kínzó betegségektől. A délvidéki Topolyán a gazdák néhány gabonaszemet tettek zsebükbe és úgy mentek a templomba. Ott azért imádkoztak, hogy a szemek jó termést hozzanak. Hazatérve a gabonaszemeket az állatok elé szórták, hogy a jószág ne legyen beteg.
Minderről Babits Mihály is írt megrendítő hatású Balázsolás című versében, mely a gégeműtétje előtt született. A versben a meggyötört, esendő ember kétségbeesésével kér segítséget Szent Balázstól a műtét szerencsés kimenetele érdekében: „S már az orvosok / kése fenyeget, rossz nyakam / fölvágni, melyet hajdan oly megadón / hajtottam gyertyáid közé, / mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!“
