A tárcavezető kikelt a gazdák ellen (Kép: aktuality.sk)

A Pozsonyban tiltakozó elégedetlen gazdák képviselői azt fontolgatják, hogy feljelentést tesznek Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter ellen, jelentette ki Patrik Magdoško, a Mezőgazdászok Kezdeményezésének képviselője a szerdai kormányülés után, amelyre Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő hívta meg őket.

A tiltakozni indult gazdák a városvezetéssel történt egyeztetés után úgy döntöttek, nem blokkolják a közlekedést, főleg a terekre vonulnak ki. A központba csak 100 munkagéppel hajtottak be. A vonuló traktorok útját rendőrök biztosították. A tüntetők tárgyalni kívántak a kormány, konkrétan a belügyi és a mezőgazdasági tárca képviselőivel.

Pellegrini miniszterelnök azt üzente a gazdáknak, hogy egy héttagú bizottságot meghív a mai kormányülésre, ahol az összes tárcavezető előtt mondhatják el a problémáikat. A kormányfő azt szeretné, ha minden miniszter, akinek az adott probléma a hatáskörébe tartozik, reagálna a gazdák felvetéseire.

A gazdák pozitívan fogadták a miniszterelnök meghívását. A kormányülésen ismertetik az általuk legégetőbbnek tartott problémákat és megoldási javaslatokat is tesznek. A kabinettől azt várják, hogy fogadjon el egy határozatot a megoldások módjáról és időpontjáról. Ha erre nem kerül sor, a gazdák további lépéseket fontolgatnak.

Matečnának viszont egyáltalán nem volt ínyére a tüntetők kormányülésre történő meghívása. Szerinte ugyanis a tiltakozás résztvevői nem a gazdák érdekeit, hanem a saját céljaikat képviselik, s a megmozdulást nemes egyszerűséggel az ellenzék politikai akciójának minősítette. Kijelentette, hogy „a kormányülésre nem kellene ilyen embereknek járniuk. A kormányfőnek természetesen legitim joga bárkit meghívni a kormányülésre, de az én álláspontom szerint olyan embereket hívott meg, akik kapcsolatban állnak az alvilággal” – jelentette ki Matečná.

Hozzátette: a miniszterelnöknek és a kormánynak nem kellene legitimálnia olyan személyeket, akik a saját céljaik elérésére, illetve a saját ügyek elfedésére használják ki a kisgazdákat. „Ugyanígy nem kellene legitimálni azokat sem, akik apolitikusnak tüntetik fel magukat, valójában azonban a tüntetések szervezői közül csaknem mindegyik tagja valamely ellenzéki pártnak” – hangsúlyozta.

A továbbiakban pedig azt állította, hogy a tüntetés szervezői között vannak olyanok is, akik gazdáknak adják ki magukat, de valójában nem azok, mivel nincs a tulajdonukban termőföld. Másrészt olyan gazdák is akadnak köztük, akik több ezer hektárnyi földterülettel rendelkeznek, és több mint 6 millió euró uniós támogatásban részesültek. Azt állítják, hogy nem tudják fenntartani a cégeiket, míg a traktorok értéke, amelyekkel tüntetnek, több mint 150-200 ezer euró. Az útiköltség Kassáról Pozsonyba 6000 euró körül mozog” – tette hozzá Matečná.

Kijelentette, hogy „nem ért egyet azzal, hogy olyan embereket legitimáljanak, akik gyilkossággal fenyegetőztek, illetve robbanószerkezeteket rendeltek mások kárára. Ezek az emberek nem a gazdák érdekében jöttek tüntetni, hanem a saját személyes céljaik és bizonyos tények elfedése érdekében.” A gazdák követeléseivel kapcsolatban Matečná kijelentette, szerinte nyitott kapukat döngetnek, hiszen a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium már nagyon régen foglalkozik a követelésekben érintett témákkal.

Emlékeztetett: a tárca kötelezettséget vállalt, hogy két hónapon belül elkészíti a földrendezés meggyorsítását célzó dokumentumot. „A 2020-ig tartó közös mezőgazdasági politikáról szóló stratégiai tervet a tárca kész megvitatni minden önkormányzati szervvel és minden gazdával, akik részt szándékoznak venni egy megbeszélésen” – tette hozzá.

A tüntetők utolsó követelésével kapcsolatban Matečná kijelentette, hogy a tárca jelenlegi vezetése hozta a legtöbb korrupcióellenes intézkedést annak érdekében, hogy gyorsabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá tegyék nemcsak az Agrárkifizető Ügynökség, hanem a tárca fennhatósága alá tartozó összes intézmény tevékenységét is. A tüntetésre úgy tekint, mint az ellenzék politikai kezdeményezésére. Hozzátette: több szervező is az SaS, OĽaNO, KDH, Progresszív Szlovákia pártok tagja.

Tény viszont, hogy függetlenül attól, hogy a miniszter asszony állításai mennyire alapulnak valós tényeken, egy tárcavezetőnek a mezőgazdaságban uralkodó nyugtalanító állapotok mellett a párbeszédre és a helyzet megoldására kellene törekednie, nem pedig sértett félként vádaskodással reagálnia.

(TASR/Felvidék.ma)