A háborúk mindig nagy veszteséget okoztak egy-egy településnek. Ipolyhídvégen is így volt ez, hiszen sokan haltak hősi halált a frontvonalakon, pusztultak el hadifogolyként, avagy a háborúból, a fogságból való hazatérésük után néhány napra falujukban hunytak el a távol elszenvedett betegségük miatt. De voltak helybeli civil áldozatai is bőven a világkatasztrófának.
Az írás első része ITT olvasható.
Styasztní István 29 évesen esett el az orosz fronton. Életének jelentős részét a katonaság töltötte ki. Szolgált a csehszlovák hadseregben Prágában; mozgósították, illetve gyakorlatra hívták be Zsolnára az 1938-as visszacsatolás előtt. Ezt követően magyar katona lett, szolgált Esztergomban, majd ott volt az erdélyi bevonulásnál, aztán Losoncról indult a frontra, ahonnan már nem tért vissza. Itthon hagyta fiatal feleségét és kicsi gyermekét, akit sosem láthatott. Neve felesége sötétszürke műmárvány síremlékén olvasható. A teljes dedikáció így hangzik: „Itt nyugszik I.B./ STYASZNÍ MÁRIA/ szül. BACSA/ 1920-1988/ és férje/ STYASZNÍ ISTVÁN/ Hősi halált halt/ Nyugodjanak békében!”
A második világháború áldozatának, avagy hősének tekinthető az a Semetke Gábor is, aki 47 évesen harcolt az orosz fronton. Ott volt a Don környékén is, ahol súlyos vesebajt kapott. Hazahozták őt a messzi idegenből, az ipolysági kórházban próbálták ápolni, de három nap múlva meghalt. Mint fia visszaemlékszik: temetésén a magyar hadsereg katonái is jelen voltak, s díszlövéssel búcsúztak bajtársuktól. Feleségével egy sírban pihen a hídvégi temetőben, de sírjelén nem szerepel a neki is kijáró háborús hős megnevezés. A szürke műkőkereszt fekete márványtábláján ez olvasható: „Itt nyugszik/ SEMETKE/ GÁBOR/ 1896-1943// és felesége/ SEMETKE/ ERZSÉBET/ szül. OLCÁR/ 1908-2000/ Nyugodjanak békében”.
A második világháborút többen is végigharcolták a hídvégiek közül, miközben súlyos betegségeket (tüdőbajt, gyomorbajt, veseelégtelenséget) szerezve, csontsoványra lefogyva tértek haza, s néhány nap múlva itthon haltak meg. Ilyen volt Terényi József is, aki mindössze 30 évet élt. A visszaemlékezések szerint miután az orosz fogságból hazatért, harmadnapra elhunyt. Fekete márvány síremlékét egy Krisztus-fejjel ellátott keresztalakzat díszíti. Alatta ez a dedikáció található: „Itt nyugszik az Úrban/ felejthetetlen édes apa/ TERÉNYI JÓZSEF/ 1915-1945/”. Mellette egy szürkés műmárvány oszlopra még ezt a szöveget vésték fel: „Hazájáért, családjáért/ áldozta ezen hős életét/ Szentkúti szűz anyám segíts/ Ezen szavakkal/ ajkán lehelte ki lelkét./ Add meg Uram néki/ égben az örök bért”.
A még fiatalabb, alig 23 éves Abelovszky László szintén az orosz fogságból tért haza a felismerhetetlenségig lefogyva, s miután itthon jóllakott, nemsokára meghalt. Keresztalakzattal ellátott szürke műkő sírjelének fekete márványtábláján ez áll: „Itt nyugszik Istenben boldogult/ Abelovszky/ László/ 1922-1945/ Hosszú útról megpihenni/ Hazajöttem Istenem”.
Semetke János a fronton esett el a második világháborúban. Róla a községi krónika is megemlékezik. Neve felesége, Semetkéné Csajka Mária szürkés műkő síremlékének fekete márványtáblájára került fel ebben a formában: „Semetke/ János/ hősi halált halt“.
Antalicz Józsefről annyit olvashatunk a községi krónikában, hogy „meghalt az orosz fogságban”. Egy több nevet tartalmazó műkő síremlék fekete márványtábláján megtalálható az ő neve is. Ennyi a vele kapcsolatos szöveg: „Antalicz József elhunyt a távolban”.
Hlavács János és Hlavács Mihály nevével a családi nyughely szürkés műkő sírjelének egyik fekete márványtábláján találkozhatunk. Hogy ők melyik háborúban estek el, nem tudjuk pontosan, bár a községi krónikában szerepel egy második világháborús Hlavács János nevű hős. A sírjel egyik tábláján ez olvasható: „Itt nyugszik I.B./ ifj. HLAVÁCS VINCE/ 1881-1962/ és neje/ HLAVÁCS VINCÉNÉ/ szül. Haljarszki Magdolna/ 1882-1966/ Sok szenvedésetek után/ nyugodjatok békében“. A másik táblára pedig ez a dedikáció került: „Itt nyugszik I.B./ id. HLAVÁCS VINCE/ élt 67 évet/ felesége/ GAJZER VERONIKA// Idegenben elhunyt/ unokái/ JÁNOS és MIHÁLY/ Béke poraira!“
Tóth János háborús hős síremlékén nincs ott, hogy hol és mikor esett el. Neki egy szürke műkőből készült sírjelet állítottak, amely legömbölyített szárvégű keresztalakzatban végződik, azon porcelán korpusszal s egy Krisztus-fejjel. A dedikáció így hangzik: Hősi halált halt édesapánk/ TÓTH JÁNOS/ emlékére/ élt 38 évet”.
Bizonyára többen is elestek a két világháborúban, de mindenkinek nem került fel a neve a sírjelekre. Avagy olvashatatlanná váltak a sírkövek szövegei, illetve elnyelte azokat az idő.
Volt Hídvégen a második világháborúnak több civil áldozata is. Valahol a helyi temetőben nyugszanak, s talán hősök is, egy világkatasztrófa áldozatai. Egyeseket az orosz katonák lőtték agyon, másokat az átvonuló front lövedékei, azok szilánkjai pusztították el. Ragács István sírjele ma is áll, bár szövege nehezen olvasható. Őt már később, a frontátvonulás és a háború befejezése után lőtte agyon egy orosz katona, aki padlásukon fosztogatott. A fiatalember rácsukta a padlásajtót, ám a katona átlőtt a vékony deszkán, és Ragács azonnal elhunyt.
A plébánia halotti anyakönyvében még az alábbi civil áldozatok nevével találkozhatunk: Medve Sándort 1944. dec.12-én lőtték agyon az oroszok. 30 éves volt. A 6 éves Lestyán Mária 1944. dec. 9-án hunyt el. Ezt a bejegyzést olvassuk nevénél: „srapnel szilánk okozta halálát a front alatt”. Ugyanazon napon, ugyanaz okozta a halálát az 53 éves Petrovicsné Zsilka Máriának. Az előző elhunytnál a „megjegyzések” rovatban a helyi plébános egyébként még az alábbiakat is beírta: „Súlyos ütközetek dúltak vidékünkön 3 hétig. A háborús halottakat így később a csaták múltával temethettük el. Presinszky.”
December 13-án a 10 éves Majoros Istvánnak okozta „srapnel szilánk” a halálát. Zábrádi József december 28-án halt meg 60 évesen. A haláloknál ezt jegyezte be a temetést végző pap: „Bombázás következtében szilánk okozta a halálát”. Ugyanakkor ugyanaz okozta a halálát a 22 éves Mátyás Magdolnának.
