Az igazi farsangi karneválok ideje az ünnepkört záró napokra esik: farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre. A húshagyó elnevezés az olasz eredetű karnevál szó tükörfordítása. Ezt általában a latin carnem levare „húst elhagyni” kifejezésből származtatják.
A farsangoló nép tréfás olvasata ebből született: Carne, vale! – „Hús, ég veled!” A keresztény kultúrkörben ma húshagyókedd, vagyis a farsang utolsó napja van, ezen a napon esznek utoljára húst a nagyböjt kezdete előtt. A húshagyókedd az azt megelőző hétfővel és vasárnappal együtt jelenti a farsang farkát (háromnapok, farsangháromnapok). Erdélyben elterjedt neve még a farsangkedd, de csonthagyónak is nevezik arra utalva, hogy a húst megeszik, csak a csontja marad, a csángóknál húshagyási kedd, a magyarországi Baranya megyében pedig madzaghagyókedd, mely arra utal, hogy ezután a kamrában már semmilyen élelem nem lóg a madzagon.
Ez a nap a farsang utolsó napja, a farsangi mulatságok tetőpontja, a farsangtemetés ideje is. Egyes helyeken ilyenkor szalmabábukat égetnek, hogy elűzzék a farsangot és a telet, a világ más részein pedig karnevált, felvonulást rendeznek. Húshagyókeddre esik a velencei karnevál utolsó napja is, de ilyentájt rendezik a riói karnevált, Magyarországon pedig a mohácsi busójárás a legnagyobb farsangzáró esemény.
A holnapi hamvazószerda arra az ősi hagyományra vezethető vissza, amikor a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. A mezítlábas, zsákruhába öltözött bűnösöket a püspök a templomba vezette, majd a bűnbánati zsoltárok elimádkozása után fejükre hamut hintett és kiutasította őket a templomból, miként Isten is kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt belépniük a templomba.
Ennek az emlékét a mai napig őrzi a szertartás: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon és nagyböjt első vasárnapján keresztet rajzol a hívek homlokára, közben pedig ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást. Mivel a vasárnapokat az egyház nem tekinti böjti napnak, a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvétvasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki.
A nagyböjt azért tart pontosan negyven napig, mert a Szentírásban és az abból kiinduló keresztény hagyományban a negyvenes szám mindig az egyes események jelentőségét emeli ki: Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában, negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai-hegyen és Jónás próféta negyvennapos böjtöt hirdetett Ninivében.
Hamvazószerdát böjtfogó szerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik. A II. vatikáni zsinat óta – a nagypéntekkel együtt – szigorú böjti nap a katolikus hívek számára, ekkor csak háromszor szabad enni, és mindössze egyszer jóllakni. A negyvennapi böjtnek is nevezett nagyböjt hamvazószerdán kezdődik és nagyszombat délig tart, de az egyház tanítása szerint pusztán a böjt nem elég, az önmegtartóztatást egyéb tekintetben is gyakorolni kell.
A néphit szerint aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje, ezért előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás azokat is elkerülje.
A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három nap neve „semmihét”, „csonkahét” volt, a hamvazószerda utáni csütörtököt pedig Magyarországon néhol „zabálócsütörtöknek”, vagy „torkos csütörtöknek” is nevezték. Ezen a napon ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás kötelező volt, hogy elfogyasszák a farsangi maradékot.
A torkos csütörtök viszont a világ többi részén a hamvazószerda előtti csütörtököt, a farsangi főszezon csúcspontját, a karnevál első napját fedte. Az ezt követő pénteken, mivel a keresztények Jézus halálának emlékére minden pénteken böjtösen étkeztek, az ünneplés alábbhagyott, szombattól kezdve azonban egészen kedd reggelig tarthatták a mulatságokat. Kedden este, nehogy véletlenül is átlépjék az éjfélt, és így hamvazószerda napján vigadjanak, már nem ünnepeltek.
A régi időkben húshagyókedden a gazdák próbáltak az eljövendő időszak időjárására is következtetni. Megfigyeléseik alapján úgy hitték, hogy ha húshagyókedden csillagos az ég, akkor egész évben sok tojást tojnak a tyúkok. A húshagyókeddi napsugár bő esztendővel kecsegtetett. Ilyenkor egy disznófej lyukas csontján keresztül nézték a csibéket és ráolvasással akarták biztosítani a szaporaságot. Székelyföldön a gazda este fűzfavesszőt kötött nyalábba, hogy egész évben távol tartsa a kártevőket.
Sok helyen szalmabábut vagy koporsót égettek el ilyenkor, így temették el jelképesen a telet. A legények délután felöltöztek „maszkába” és végigvonultak a falun. Az idősebbek a házuk előtt „bámészkodtak”, tőlük szalonnát, kolbászt, tojást kértek, amit megsütöttek egy közeli háznál, majd este a bálozók megették.
Gonoszűző, tisztító, termésvarázsló eredetű a farsang farkának minden szokása. A zajos kongózás, hajnalozás, az állatlakodalom, a hamis bíróság, a tréfás temetés, mely a falu bűneinek eltemetésével együtt a tél „elhantolása”, a sardózás, a busó és a kuka-, azaz dőrejárás csak néhány a farsangfarki szokásokból.
A sardózás egy adománygyűjtő népszokás volt, ilyenkor a legények házról házra jártak a faluban méretes nyársakkal, amire az ajándékba kapott szalonnát és kolbászokat tűzték fel. Közben tavaszváró dalokat énekeltek, előfordult, hogy dudás kísérte végig a falun a menetet. A csúcspontot a nap végi falatozás jelentette, amikor elfogyasztották a kapott ajándékokat.
Régen ekkor volt a legény- és leányavatás kemény próbája, valamint a fiatalasszonyok és leányok életvesszővel való „megütögetése” és az állatok körülfüstölése is. A farsangi táncmulatság az őszi házasságok előkészítője is volt. Aki húshagyókeddig nem kelt el, annak az adott farsangi szezonban már nem is volt esélye. Ki is énekelték, csúfolták szegényt, a legények a pártában maradt lány ablaka alatt fazekakkal, vasakkal nagy zajt csapva kiabálták: „Húshagyó, itt maradt az eladó!”
Zala megyében több faluban, húshagyókedden „maskurázás“ volt szokásban. Kora délután a gyerekek különféle házi készítésű jelmezekben járták a falu házait. Az őket fogadó házaknál apró ajándékokat, cukorkát, édességet, pénzt kaptak. Este a felnőttek öltöztek be, függönydarabbal, ronggyal takarva az arcukat. A fogadó házaknál pedig igyekeztek kitalálni, kit is rejt a „maskura”.
