Fotó: Reuters/Gleb Garanich

Az ukrán parlament csütörtökön elfogadta a sokat vitatott nyelvtörvényt, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.

Az ukrán hírügynökségek szerint a törvény elfogadásához legalább 226 képviselői szavazatra volt szükség, de ennél jóval többen, 278-an támogatták, köztük a Petro Porosenko leköszönő államfő mögött álló párt 106 honatyája is.

A törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást is kilátásba helyez.

A jogszabály kimondja, hogy „nyelvellenőrök” fognak ügyelni a törvény betartására. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a minap úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a törvény tervezete elfogadhatatlan, mert felszámolná a kisebbségek valamennyi eddig élvezett nyelvi jogát.

A parlament még tavaly októberben fogadta el első olvasatban az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot, és február végén kezdett vitázni a törvény végleges változatáról. A jogszabályhoz több mint kétezer módosító indítványt nyújtottak be.

(mti)