Több fontos megemlékezésre is sor került az elmúlt hetekben Rimaszombatban, így a romák mellett Janko Jesenský és Bartók Béla is az érdeklődés középpontjába került. A Gömöri Hírlap idei hetedik számában természetesen sok más izgalmas témáról is olvashatnak. A lap 9 ezer példányban minden rimaszombati háztartásba eljut, de elolvashatják és letölthetik a város internetes oldaláról is.  

Kilencvenöt éve adta első és egyetlen rimaszombati koncertjét Bartók Béla feleségével, a rimaszombati származású Pásztory Dittával. Erre a jeles eseményre különleges koncerttel és filmvetítéssel emlékeztek. De nem feledkeztek meg a neves prózaíróról és költőről, Janko Jesenskýről sem, akit száz évvel ezelőtt neveztek ki gömör-kishonti megyefőnökké.

A Közös Erővel Rimaszombat Felvirágoztatásáért szervezet a nemzetközi roma napon gálaestet rendezett, amelyen hagyományteremtő szándékkal sor került a Roma Szív díjak átadására is, amelyet olyanok vehetnek át (romák és nem romák), akik sokat tettek a romák felzárkóztatásáért.

Folytatja a lap a rimaszombati városi képviselők bemutatását is, akik közül ezúttal a testület doyenje, Štefan Baláž került sorra, aki gazdag életpályájáról mesél.

Sok-sok regionális eseményről is beszámol a lap, megtudhatják belőle, hogy átadták a Körforgalom-Kruháč coworking központot, továbbá újabb, a pilini kultúrából származó sírokat találtak a Csillagház közelében.

Átvette a Magyar Ezüst Érdemkeresztet Kálmán László szülészorvos-cserkésztiszt, továbbá csekély érdeklődés mutatkozott a régióban a köztársaságielnök-választás második fordulója iránt. Bodon Sándor és Papp Andrea is átvehette az SzMPSz díját Rozsnyón.  Nagy lelkesedéssel látott munkához a Csemadok tavaly újjáalakult nemesradnóti alapszervezete, míg a Városháza Galériában a Kishont Akciócsoport tavalyi fotópályázatának legjobb munkái láthatók.

Most sem maradnak az olvasók játék nélkül, Farkas Ottónak a napokban megjelent, Ahol elkártyázták Madách Ilonkát című kötetéért játszhatnak.