(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A koalíciós képviselők készek tárgyalni az illetékes szervezetekkel és az ellenzékkel is arról a javaslatról, amely előírná a kötelező óvodalátogatást az ötéves gyerekek számára.

Kilátásba helyeztek módosításokat, valamint azt is, hogy egy évvel elhalasztják a törvény hatályba léptetését. Ezt Ľubomír Petrák (Smer-SD), a parlament oktatási bizottságának elnöke jelentette be pénteken.

„Készek vagyunk találkozni minden releváns szervezet képviselőjével, meghallgatni a követeléseiket és az ötleteiket. Leszögeztük, hogy készek vagyunk informális tárgyalásokat folytatni minden koalíciós és ellenzéki párt képviselőjével is, hogy a javaslatot jobbá tegyük ahelyett, hogy elsüllyesztenénk” – fejtette ki Petrák a pénteki vita keretében.

Ha a tárgyalások során kiderül, hogy az egyes régiókban főleg a férőhelyekkel vannak problémák, Petrák szerint a beterjesztők készek egy évvel elhalasztani a törvényjavaslat hatályba léptetését.

Az ellenzéki képviselők bírálták a javaslatot, rámutatva a férőhelyek, illetve az óvónők hiányára az óvodákban. Azt is problémásnak tartják, hogy a javaslatot nem az oktatási tárca, hanem képviselők terjesztették be, szerintük vissza kellene vonni azt. Petrák ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy semmi sincs előkészítve, azt állítja, hogy a koalíció gondoskodott a férőhelyekről és a szükséges anyagi forrásokról is.

A koalíció az oktatási törvény módosításában azt javasolja, hogy

az ötéves gyermekek számára kötelező legyen az iskolaelőkészítő oktatás az óvodákban. A módosítás értelmében a kötelező iskolalátogatás időtartama tízről tizenegy évre emelkedne, ebből a kötelező óvodalátogatás egy évet tenne ki.

A törvénymódosítás 2020. szeptember 1-jével lépne hatályba, az intézkedés a költségvetést 15 744 846 euróval terhelné meg.

(TASR)