Településeink krónikái gyakran furcsa módon örökítették meg a mindennapok eseményeit, történéseit. A feljegyzéseken érezhető az adott időszak erőltetett ideológiai lecsapódása, a krónikaíró szubjektív véleménye, felkészültsége, világlátása. Kutatásaim során sok ilyen, a kor szellemét tükröző fejezettel találkoztam. Persze ezek is érdekesek és tanulságosak, elgondolkodtatóak és figyelmeztetőek lehetnek számunkra. Főleg az 1945 utáni éveket dokumentáló írásokból szeretnék bemutatni néhányat.
Sztálin és Gottwald halála, valamint a szövetkezetalapítás az ipolyhídvégi krónika tükrében
Akik életük nyolcadik-kilencedik évtizedében járnak, megtapasztalták a második világháború utáni fordulatok kellemetlen lecsapódásait: a személyi kultusznak a gondolkodó embert megsemmisítő kegyetlenségeit, a kommunista ideológia árnyoldalait. Elég csak a nálunk is erőltetett szovjet példákat, elsősorban Sztálin mindenhatóságát említenünk, vagy a gottwaldi ideológiát felidéznünk. A fiatalabb generáció ezzel már csak a történelem lapjain keresztül ismerkedhet. Az ideológai befolyásoltság helyi lecsapódásainak megörökítői a községei krónikák is, melyeket olykor érdemes fellapoznunk.
Nézzük hát például Sztálin halálának dokumentálását az ipolyhídvégi krónikában. Itt Benyo János (Beňo Ján) jegyezte fel 1953. május 11-én az alábbiakat a falu krónikájában: „Szomorúság borul az egész világ dolgozói szívére 1953. március 5-én, amikor Sztálin elvtárs halálát jelenti a Szovjetunió kormánya. Ipolyhídvég lakossága ezen hír hallására gyászban ül, és mélységes fájó szívvel küldi részvéttáviratát a szovjet dolgozó népnek. Fogadalmat tesz a lakosság, hogy Sztálin elvtárs emléke mindörökre közöttük fog lakozni, és együtt fogják védeni a világbékét a szovjet néppel, és építik tovább a szocializmust hazánkban.“
Klement Gottwald halálakor is a község mély megdöbbenéséről, részvétéről és gyászáról tudósított a krónikás. Ez olvasható a kézzel írt vaskos könyvben:
„1953. március 14-én meghalt Gottwald
Ezen gyászhírre Ipolyhídvég lakossága összegyűlt az iskola termében, ahol fogadalmat tesznek Gottwald elvtárs tetemének, hogy hűek maradnak a szocializmus építéséhez hazánkban, amit Gottwald elvtárs alapozott meg a dolgozók javára. A fogadalom így szól:
Mi, Ipolyhídvég dolgozói, fogadalmat teszünk a messze lévő ravatalod előtt szeretett vezérünk, hogy hűen őrizzük az emléked szívünkben arról, amit tanítottál velünk, hogy őrzői legyünk munkánkkal a világbékéért, és ezt őrizzük mindörökre. A szívünkben élni fog emléked mindörökre.“ Ipolyhídvég, 1953. május 11. Benyo János.“ (A sorokat igyekeztünk szöveghűen idemásolni, csupán a durva helyesírási hibákat javítottuk.)
A szövetkezet megalakulásáról, annak körülményeiről szóló híradás már kiforrottabb, kevesebb sablonosságot, több konkrétumot tartalmaz. Ám ez is egyfajta nézőpont alapján közelíti meg a történéseket, de legalább rávilágít a megalakulás körülményeinek helyi sajátosságaira: az egyéni érdekekre, a betelepültek, a földnélküliek, a kis- és középparasztok, illetve a „kulákok“ nézeteire, ami akkor jellemezte a különböző társadalmi állású hídvégiek gondolkodását, megnyilvánulását.
Nézzük hát a lakosságcsere folytán Ipolyhídvégre került magyarországi szlovák, Benyo (Beňo) János krónikás feljegyzéseit. „1949. november 9-én borongós az idő, őszi szél hordja széjjel a lehullott, elsárgult faleveleket. Ebben a zord időben megpergeti dobját a falu kisbírója, Antalic István. Nagy érdeklődéssel kiáll a falu apraja-nagyja, fiatalja és vénje. Így kezdi a kisbíró a felhívást a lakossághoz:
Értesítve a lakosság, hogy ma este 7 órakor a Surovy-féle vendéglőben lesz megtartva az egységes földműves-szövetkezet alakuló gyűlése. Kéretik a lakosság, hogy mindenki a saját érdekében jelenjen meg, mert ha nem jelenik meg valaki, automatikusan lemarad az úrbéresi jogairól, és átszáll a jog az EFSz-re. Hozzon mindenki magával száz koronát!“
Az emlegetett Surovy (Szurovi, Szorový) család már több évszázada a faluban élt. Jegyzik nevüket a XVIII. század közepi összeírások is, mint adózó jobbágyokat. Természetes volt hát az emlegetett vendéglős részéről, hogy vagyonát, úrbéresi részét szerette volna továbbra is megtartani, illetve átmenteni, aminek az ára az lett volna, hogy szerepet, vezető beosztást vállal az alakuló (még nem tudni, milyen kimenetelű) szövetkezetben.
A szövetkezetalapítás előtti hirdetést így kommentálta a néhány éve idekerült krónikaíró: „Ilyen rémítő hirdetéssel kezdte aknamunkáját Szurovy József az egységes földműves-szövetkezettel szemben. Erről a dobolásról beszél minden lakos, és tanakodnak, hogy micsoda rém dolog fog megtörténni. Valami újdonság, ami őket el fogja sodorni, vagy jobb sorsot hoz nekik? Így tanakodnak egymás között, és várják az esti 7 órát.
Még élesebben kezdi munkáját az őszi szél, mikor a lakosság kezd gyülekezni a kitűzött helyiségben, ahol petróleumlámpa fénye világítja be a cigaretta- és pipafüsttől telt termet. A kitűzött idő elérkezik, és szólásra emelkedik a falu bírója, Holla János. Szerényen üdvözli a lakosságot, és kijelenti, hogy a tárgysorozatot pontosan nem ösmeri, de majd Szurovy úr fogja ösmertetni a lakossággal, hogy miért is lettek összehíva.
Szurovy József alig 30 év körüli férfi, kulák családból származik és üzlete volt Ipolyhídvégen. Nagy fölénnyel emelkedik szólásra. Minden arc figyelmesen kezd ráfordulni, amikor így kezdi a szót:
Tisztelt gazdatársak! Most, amikor összejöttünk, hogy megmentsük az úrbéresi jogainkat, meg kell alakítani az egységes földműves-szövetkezetet. Mert ha nem alakítjuk meg, elveszítjük az erdőilletéki jogainkat. Ez hát a legjobb törvény, ezért kérem a lakosságot, hogy válasszon egy hattagú előkészítő bizottságot, aki irányítani fogja a szövetkezet dolgait. De a bizottság tagjai olyanok lehetnek, akiknek a legtöbb részvényjogaik vannak az úrbéresek vagyonában.“
A kuláknak titulált, saját érdekeit érvényesíteni akaró Szorovyt élesen bírálta az eseményeket prezentáló krónikaíró, aki egyébként maga is ott volt az alapítók sorában, s formálója akart lenni a dolgok alakulásának. Így írt önmaga szerepléséről:
„Erre kér szót elsőnek Benyo János áttelepülő, és a bíró megadja ezt neki. Benyo János kifordítja Szrovy beszédét azzal, hogy a szövetkezeti taggazdálkodás nem azon alapul, hogy az úrbéresi vagyonjogok megmentésére alakuljon, hanem hogy közös táblás gazdálkodással nagyobb termést lehessen biztosítani. Mert a közös táblás gazdálkodáshoz az állam ad segítséget, éspedig traktort és gépeket, amivel a kézi munkaerőt megkíméli a kis- és középparasztságnak.“
Csatlakozott a krónikáshoz a második felszólaló, az ugyancsak idegen Múcska József, aki „megerősíti Benyo János szavát, és még kibővíti azzal, hogy a vezetőség nem úgy van választva a szövetkezetben, ahogy azt Szurovy József állítja, hanem a vezetőséget a kis- és középparasztságból kell választani, a kulákságot pedig nem szabad a vezetőségbe beválasztani.“ Íme hát a nézetek ütközése, az ellentétek tisztázatlansága. S amint a továbbiakban olvassuk: „Két táborra oszlik a lakosság: egyik oldalon az áttelepültek és egypár kisparaszt. Az irányítást átveszik Szurovyék, és így nem bír rendes vezetőség kialakulni. Benyo József kéri, hogy a vezetőségben legyen helye valakinek az áttelepülőkből is.“
Aztán a hangadók titkos szavazást kérnek, megalakul a szavazóbizottság. Tagjai: Holla János bíró, középparaszt; Szurovy János kulák; Richter Pál szegény áttelepült, akik a szövetkezet vezetéségébe az alábbiakat javasolták: Elnök: Štedra András áttelepült; Alenök: Abelovsszky János kisparaszt; Pénztárnok: Szurovy József kulák; Tagok: Benyo János áttelepült, özv. Benedekné volt malomtulajdonos 30 ha földdel, Abelovszky István kisparaszt.
Nov. 13-án újra összeült a falu lakossága, ahol felolvasták a járás szövetkezetei ügyvezetőjének, Buda Jánosnak előterjesztéség, illetve „rendeletét“ a vezetőséget illetően. Tehát a polotikai hatalom is közbeszólt, melynek eredményekét a vezetőség ilyen felállásban dolgozott: Elnök: Abelovszky János; Alelnök és pénztárnok: Szurovy József; Tagok: Stedra András, Benyo János, Benedek Olga, Abelovszky István.
Az utána történtekről ezt jegyezték fel: „A megalakulás után Abelovszky János kijelenti, hogy neki, mint hivatalból választott elnöknek köteles mindenki alávetni magát, mert aki nem úgy teszi, ő a hivatali jogait fogja használni“.
Megtudhatjuk még a krónika lapjairól, hogy 1950-ben átvette a szövetkezet a nehézgépeket a kulákságtól: egy-egy traktort és cséplőgépet Halász Jánostól, Számel Lajostól, Holla Jánostól és Holla Józseftől. Elvették továbbá az egyház földjeit és az elhagyott földeket, ami a községi rétekkel együtt 103 hektárt tett ki (szántó: 28 ha).
S hadd idézzük még a krónikás alábbi sorait: „Szurovy úr szabotál: nem javíttatja meg a cséplőgépeket és a traktorokat. Ezt Beňo Jánosra bízzák, amit a bíróval és a CsKP (Csehszlovák Kommunista Párt) titkárával, Mučko elvtárssal megvalósítanak.“
1951. július 26-án megalakult a III. típusú szövetkezet 22 taggal. Az új vezetés így nézett ki: Elnök: Zvara János; Gazdasági vezető.: Csókási János; Csoportvezető: Koncsok András.
1951-ben került sor a Lestyán-féle udvar újjáalakítására. Létesült egy istálló 48 szarvasmarhával, 60 sertéssel. 1952-ben új sertésólat építettek 200 darab sertés részére. Ugyanebben az évben belépett 20 kis- és középparaszt a szövetkezetbe.
