(Fotó: OTP Fáy András Alapítvány)

Magyar-szlovák határon átívelő program keretében felelős szülőket és pedagógusokat képeznek az OTP Fáy András Alapítványa, illetve szlovákiai partnerszervezete, az OTP Ready Alapítvány szakemberei. A hagyományos módszerekkel szakító, élményalapú képzések célja a pénzügyi tudatosság fejlesztése felnőttek körében.

 Az OTP Fáy András Alapítványa 2012 óta folytat egyedi, élményalapú módszertanra építő pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási képzéseket iskoláskorú gyermekek számára. 

Idén márciustól – a szlovákiai OTP Ready Alapítvánnyal közösen megvalósított program keretében – pedig már felelős szülőknek és pedagógusoknak is gyökeresen újszerű formában és tartalommal tartanak ingyenes tréningeket a két szervezet szakemberei.

 

„Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország együttműködési program keretében 2017 óta működünk együtt a szlovákiai OTP Ready Alapítvánnyal. Szlovákiában és Magyarországon is nagyon alacsony szintű a pénzügyi kultúra, a pénzügyi és jövőtudatos tervezés, s együttműködésünk erre a problémára kínál megoldást. Idén márciustól a „Pénzügyi-gazdasági oktatás határok nélkül” elnevezésű projekt keretein belül létrejött felnőttképzési tananyagok alapján elindítottuk felelős szülők és pedagógusok számára szóló felnőttképzési programunkat, amelynek keretében a projektidőszak alatt, azaz június végéig Magyarországon 150-200 felnőtt számára tartunk tréninget négy magyarországi helyszínen: Budapesten, Nyíregyházán, Mezőkövesden és Csömörön” – fogalmazott Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítványa oktatás-szakmai igazgatója.

„A projekt sikerét már most mutatja a jelentős érdeklődés. Folyamatosan érkezik megkeresés ugyanis olyan helyszínekről is, amelyek nem szerepelnek a jelenlegi projekt megvalósítási régiói között” – fűzte hozzá Fejes Larion, az OTP Fáy András Alapítványa forrásszerzésért felelős stratégiai igazgatója, egyben a Pénzügyi-gazdasági oktatás határok nélkül projekt vezetője.

Az OTP Fáy András Alapítványa idén tavasszal az említett projekt égisze alatt több rendezvényen is jelen volt, ahol maga a projekt és a pénzügyi és jövőtudatos gondolkodás minél szélesebb körben való elterjesztése állt a középpontban.

Az alapítvány munkatársai a budapesti „Országos Táncház Találkozó és Kirakodóvásár”, illetve a „Hello, Nyíregyháza” rendezvények keretében több ezer érdeklődővel vették fel személyesen a kapcsolatot, széles körben bemutatva a projekt és a szervezet által biztosított képzési lehetőségeket, köztük a felnőttképzési programelemet is.

Sikeres nemzetközi tudástranszfer

 A jövő év második felére teljesen megújuló, 2012 óta üzemelő budapesti OK Oktatási Központ mintájára 2016 óta Nyíregyházán, 2017 óta Bukarestben, illetve

tavaly nyár óta a szlovákiai Nagyszombat városában is az OTP Fáy András Alapítványa által kidolgozott módszertant alkalmazva zajlanak a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningek.

A szintén az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország együttműködési program keretében megnyitott nagyszombati centrum célja, hogy évente 5 ezer szlovákiai általános és középiskolás képzése valósuljon meg.

„Magyarországon 2012 óta immár mintegy 120 ezer iskoláskorú gyermek vehetett részt élményalapú képzéseinken. Az általunk felhalmozott know-how és tapasztalat pedig már a környező országokban is egyre nagyobb sikert arat, köszönhetően annak, hogy az utóbbi néhány évben elértük azt a szintet, hogy külön figyelmet tudunk szentelni a nemzetközi tudástranszfernek” – tette hozzá Gróf Henrik Balázs.