Az ipolysági városi köztemetőt 112 éve, 1907 júniusában, Péter-Pál napján szentelte fel Tretter Mátyás dérgelypalánki esperesplébános. Néhány nappal később már sor került az első temetésre is: a 30 évesen tüdővészben elhunyt Rúrik Mária, Moys Károly cipész neje volt az első, akit ide temettek. Ezután fokozatosan megépültek a családi sírboltok, s a régi temetőből is több halott földi maradványait áthozták ide. (A halotti anyakönyvben az akkori plébános, Schreiber Aladár pontosan jegyezte az újratemetéseket is.) Megmentették annak 1777-ben emelt központi keresztjét, valamint néhány régebbi sírjelét is.
Hogy miként nézett ki a város öreg temetője, ma már talán senki sem tudja, csupán annyit őriz az emlékezet, hogy az közelebb volt a városhoz; a főút mellett, a mai posta helyén, illetve annak környékén terült el. A Hét című egykori, Ipolyságon kiadott folyóirat 1932. január 30-i számában jelent meg az Elfelejtett régi emberek – Eltűnt régi emlékek című írás (K-ts), melyben a következők olvashatók:
„Lassan bolyongva sétálgatok az elhagyott sírok között. Egy eltemetett régi múlt. A bemohásodott sírkövekről valahogy a régi Ipolyság, a megyei székváros képe tükröződik elém. Egymásután böngészem ki a feliratokat.
Régi nemesi és polgári családok nevei kerülnek elő, legtöbbjük ma már teljesen ismeretlen előttünk.” A cikkíró megemlít néhány ide temetett jeles személyiséget, például Borfői Bory Pál császári biztost, honti országgyűlési követet; Bajchy György táblabírót, uradalmi ügyészt; Liptay Ábrahámot, a Veszelák és a Mrtsán családokat, valamint az egykor híres cigányprímásrt, Balog Imrét is. Az utóbbi sírjelére a város költőszülötte, Sajó Sándor írta és vésette az alábbi sorokat: „Imre cigány dalos lelke/ Lebeg itt e sír körül/ Régi nóták muzsikája/ Zokog, ujjong, sír, örül./ Állsz e sírnál, száll az emlék/ S egy-egy érzést visszahoz/ Állsz e sírnál s megáldod/Aki benne porladoz”.
Ekkor tehát még megvolt a régi temetkezési hely, s itt aludták tovább örök álmukat azok, akiket már nem temettettek újra. De állt még a temető régi kápolnája is, mely a második világháború végén, az itteni bombázások során dőlt romba.
Még szerencse, hogy az 1880-as években lerajzolta azt, akárcsak a központi keresztet Clementis Zsigmond egykori királyi telekkönyvvezető, s így legalább ezekről lehet elképzelésünk.
A helyi könyvtár jóvoltából az újabb temető felszentelésének évfordulóján kalauzolhattam itt egy lelkes és népes csoportot, felkeresve néhány jeles elődünk sírját, melyek legtöbbjét egy arra illetékes bizottság már védettségre javasolt többszöri nekifutásra is. A mostani „temetőjárás”, illetve temetőbeli séta során természetesen nem kerülhetett sor valamennyi ilyen nyughely, síremlék felkeresésére, s elsősorban nem is azok paramétereit vettük számba, hanem néhány olyan személyiséget próbáltam a múlt homályából is közelebb hozni, akikről régebben már egyfajta kisportrét is készítettem. Hogy tudjuk, kik is voltak ők valójában; milyen érdemekkel, példamutató emberi kvalitásokkal rendelkeztek.
Így esett szó Schreiber Aladár esperesről, apátról, aki 1902 és 1926 között volt a város plébánosa. Az ő kezdeményezésére épült Ipolyság gyönyörű térhatású kálváriája, s az ő működése alatt nyitották meg a szóban forgó új temetőt is. Kezdetben esztergomi káplán és az ottani tanítóképző tanára volt, majd Ipolyságnak is az egyik meghatározó egyénisége lett.
Dr. Kovács Sebestény Endre (1891-1915) Hont megye határain kívül is jól ismert orvos volt. Alapítója és főorvosa 1900-ban az ipolysági modern és jól felszerelt megyei kórháznak; a kultúra nagy mecénása, a polgári iskola és a gimnázium támogatója, életét betegeiért s a közért feláldozó ember.
Gödör Kapisztrán János (1877-1965) bencés paptanár a gimnázium pedagógiai karának egyik kiemelkedő alakja volt. A természet kiváló ismerője egykor a pannonhalmi szőlő- és pincegazdászatot is felügyelte. A természetrajz köréből több értekezése is megjelent, s nagy támogatója volt a cserkészetnek.
Stéger Imre (1823-1893) a város szülötte, később plébánosa. A nagy műveltségű teológus Bécsben tanult. Papi elfoglaltsága mellett kivette részét a közéletből is, egyik kezdeményezője volt az első Ipolyi Arnold-emléktábla állításának.
Hederváry Antal egyik „vezérlő csillaga az igazság volt”. 1849-ben Boronkay Lajos Hont megye küldöttévé nevezte ki. A publikáló jogi szakember első igazgatója volt az 1868-ban alakult Ipolysági Takarékpénztárnak.
Dr. Rajner Géza első főorvosa volt az 1875-ben indult régi megyei kórháznak. Tevékenykedett a Honti Kaszinóban és az Ipolysági Takarékpénztár igazgatótanácsában. Egy sírboltban nyugszik sógorával, Vitális Mór (1830-1914) ügyvéddel, aki szintén dolgozott a Honti Kaszinó vezetőségében, publikált az országos és megyei lapokban, almanachokban.
Megálltak a temetőjárók sok más, egykor ismert személyiség sírjánál is, így például Zanoletti Józsefénél, aki hosszú időn át városbíró volt Ipolyságon, vagy dr. Salkovszky Jenő ügyvédénél, aki országgyűlési képviselő, a Kaszinó elnöke, A Hét hetilap kiadója volt. Többek közt ők fogadták 1938-ban a felszabadító magyar honvédeket.
