Fél évszázad után felújították a Klubot – számol be címlapján képes összefoglalóban az elmúlt hetek legfontosabb füleki eseményéről a Füleki Hírlap júniusi száma, amely a napokban jutott el 3 700 példányban minden füleki háztartásba, de megtalálható a város internetes oldalán is. Nem hiányozhatnak a lapból a megszokott rovatok sem.

Így ezúttal is beszámolnak képviselő-testület legutóbbi üléséről, amelyen megválasztották az idei Városdíjjal jutalmazottakat Tomolya Róbert és Estefán László személyében. Fehér Péter, a Tanügyi Hivatal igazgatója beszámolt a négy alapiskolában lezajlott igazgatóválasztásról, melynek során két helyen, így a II. Koháry István Alapiskolában maradt a régi igazgató (Bozó Roland). Egy helyen új igazgatót választottak Bozó Marián személyében, akivel beszélgetést is olvashatnak, hiszen ő kapta 2019-ben a Comenius-emlékplakettet. A Mocsáry Lajos Alapiskolában az iskolatanács nem tudott választani a két jelölt közül, így az újabb forduló elbírálásáig Kotlár Ildikó igazgatóhelyettest, az egyik jelöltet bízták meg az iskola vezetésével.

Olvashatunk az iskolában minap bevezetett inkluzív oktatásról, míg Dányi László a II. Koháry István Alapiskola sikeres családi napjáról számol be. Folytatják a városi képviselőket bemutató sorozatot, amelyben ezúttal Mede Alexander, a Most-Híd képviselője mutatkozik be, aki újoncnak számít a testületben.

Az Érdekel a véleményük rovatban a júniusi téma a Füleken is gyakori galambpiszok volt. Képes oldalon sorjáznak a júniusi rendezvények, bemutatkozik a Pastelka gyermekotthon, a Művészeti Alapiskola a képzőművészeti szak idei eredményeit teszi közzé, a sportrovatban pedig olvashatunk a füleki focicsapat elmúlt idénybeli teljesítményéről.