Fotó: MeFiK

A csilizközi településen az önkormányzat és a helyi szervezetek szervezésében 2019. július 8. és 12. között első alkalommal és telt házzal került megrendezésre az elsősorban alapiskolás korosztályt megcélzó, a régi korokat idéző, ottalvási lehetőséget is biztosító nyári tábor.

A tábor nemcsak a telt ház miatt volt siker, hanem azért is, mert nem csupán a táborlakókat sikerült közelebb hoznia egymáshoz, hanem a lebonyolításban sok segítséget nyújtó falubelieket is. Elmondható, hogy a tábor a faluban korosztályokon átívelő együttműködést, finomra hangolt, leosztott munkát tett lehetővé, hiszen a szervezésből és lebonyolításában a település minden, a legtöbb esetben az elmúlt néhány hónapban életre hívott szervezete kivette a részét.

Az ifjúsági szervezet a tábor lebonyolításában, a csapatok vezetésében vett részt, a nyugdíjasok az ebédkészítésben és a tálalásban, valamint az éjjeli táborfelügyeletben. A vadászok szintén egy finom vacsorával és a keddi programokkal segítették a tábort, de az összes korosztály és a szervezeteken kívüliek, helyi vállalkozók és a szülők is önzetlenül és rendszeresen támogatták a tábort.

A tábor hangulata a korabeli úttörőtáborokra emlékeztetett sokakat, hiszen a gyerekek éjjel katonai sátorban alhattak, reggel némi tornával indítottak, esténként pedig a tábortűz körül gyűltek össze és sütögettek.

A hétfő délelőtti regisztrációt követően a délután az ismerkedés, a csapatépítés jegyében telt. A csapatok közösen elkészítették csapatzászlóikat és megkomponálták a csapatindulójukat is. Az est folyamán a tábortűz is meggyulladt, és önfeledt beszélgetések vehették kezdetüket a tűz mellett.

A táborlakók (Fotó: MeFiK)

A keddi nap a felfedezésről szólt. A reggeli után nem sokkal a medvei vadásztársaság szervezésében a táborozók részt vehettek egy erdei túrán, ahol a vadászoktól számtalan érdekességet tudhattak meg az erdei vadakról, azok etetéséről, a vadászok munkájáról. A keddi nap délutánján a fárasztó erdőjárás után egy kicsit pihentetőbb program következett, a túrázásban elfáradt táborozók kipróbálhatták kézügyességüket a kézműves foglalkozás keretén belül.

A szerdai napon rendőrségi bemutatóval indultak a programok. A kutyabemutató alatt a résztvevők nemcsak a kutyák képzettségét láthatták, a rendőrök beszéltek arról is, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni egy kutyának ahhoz, hogy rendőrkutya lehessen, ahogy arról is, hogy melyik kutya mire alkalmas.

A bemutató során őrző-védő és drogkereső kutya is bemutatásra került. Ezt követően a tábor résztvevői ismét egy felfedező túrára indultak, ahol elrejtett kincset kellett megtalálniuk a nyomokat követve.

A szerdai nap délutánján a táborozók és kísérőik a nagymegyeri termálfürdőben tettek látogatást, ahol egész délután lehetőségük volt a fürdőzésre. A napot táncház zárta, ahol az érdeklődők elsajátíthattak néhány lépést a különböző népi táncmozdulatokból.

Fotó: MeFiK

Csütörtökön sem volt hiány a mozgásból. A reggel ismét kutyás bemutatóval indult, a hangsúly ekkor elsősorban a kutya kiképzésének menetére helyeződött. A nézők nemcsak a kutyák ügyességét láthatták, hanem azt is, hogy miként lehet megtanítani bizonyos cselekvésekre az ember négylábú barátját, akár jutalomfalattal, akár labdával. A jelenlévők kérdéseket is feltehettek a saját kutyájuk taníthatóságával kapcsolatban, illetve a végén lehetőségük volt a bemutatott kutyusok megsimogatására is.

A kutyabemutató után biciklitúra következett, ahol korosztályok szerint különböző hosszúságú utakra indultak túrázni a táborlakók. A legnagyobb sikerű rendezvény a csütörtök délutáni motorcsónakázás volt, mely szintén a községben bejegyzett motorcsónakos szervezet támogatásával jött létre, melynek tagjai a táborozókat hosszabb-rövidebb körökre vitték a Duna mellék- és főágán.

A motorcsónakázás végén a bátrabb táborozóknak egy kisebb motoros gumicsónakot is lehetőségük volt vezetni, mely a Formula Future elnevezésű nemzetközi ifjúsági motorcsónakversenyek hivatalos versenycsónakja volt.

Fotó: MeFiK

A csütörtöki nap ügyességi versenyekkel zárult, melyek során a csapatok még módosíthattak az addig összegyűjtött pontjaikon és ezáltal a helyezésükön is. A nap zárásaként a csapatok előadták produkcióikat, majd a tábortűz körül sütögetés kezdődött.

Ezzel még nem ért véget a tábor, hiszen pénteken délelőtt további ügyességi versenyekben mérhették össze képességeiket a csapattagok. A nap és ezzel a tábor utolsó rendezvénye a kiértékelés volt, ahol minden résztvevő megkapta az oklevelét, majd a pontok alapján a csapatok és résztvevők átvehették a díjaikat is.

A szervezők nagy örömmel nyugtázták, hogy ilyen nagy létszámú tábort sikerült már első alkalommal megszervezniük, bíznak benne, hogy mindenki jól érezte magát, és várnak mindenkit szeretettel jövőre is a II. Medvei Nyári Táborba, valamint köszönik mindenkinek a munkáját és támogatását, aki hozzájárult a tábor létrejöttéhez és lebonyolításához!