Hit, hűség, megmaradás Esterházy János öröksége és kárpátaljai párhuzamok címmel szerveztek konferenciát a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban, október 8-án. A Teodor Macapula, a Munkácsi Görögkatolikus megyéspüspök, Lucsok P. Miklós, a Munkácsi Római Katolikus megyéspüspök és Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökének védnöksége alatt megtartott konferencia szervezői között volt a Magyarország Beregszászi Konzulátusa, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium, illetve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelmi Tanszéke is.
Marosi István görögkatolikus lelkész köszöntőjében, a konferencia házigazdájaként kifejezte örömét, hogy a konferenciának az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ adhat otthont. Mint elmondta:
„Esterházy János felvidéki származásúként és csehszlovákiai politikusként fontosnak tartotta a kárpátaljaiak sorsát, számos városban és településen, köztük Bergszászban is járt. Itt találkozott az egykori polgármester és görögkatolikus pap Ortutay Jenővel, aki később Esterházyhoz hasonlóan szintén mártírhalált szenvedett.”
Ortutay Jenőt 1945-ben a szovjet hatóságok letartóztatták és ugyancsak 10 év kényszermunkára ítélték, amelyből szervezete csak öt évnyi szenvedést bírt elviselni. 1950-ben ő is a Komi köztársaság területének egyik lágerében fejezte be mártír életét. Fia, a görögkatolikus központ névadója szintén osztozott Esterházy János sorsában, hisz az NKVD 1949-ben őt is letartóztatta és huszonöt évi börtönbüntetésre ítélte. Rabként ugyancsak az észak-szibériai gulág táborokban dolgozott 1956-os szabadulásáig.
Megnyitó beszédében Berghauer Sándor, az egyetem tanulmányi rektorhelyettese, rámutatott:
„A konferencia címében szereplő három fogalom – hit, hűség és megmaradás – a Kárpát-medencében és Kárpátalja történetében különösen nagy jelentőséggel bírnak. Térségünk múltja számtalanszor megmutatta, hogy a megmaradás nem egyszerűen jelenlét kérdése. Jelenti a közösséghez, az anyanyelvhez, a kultúrához, a hithez és az örökölt értékekhez való ragaszkodást – sokszor rendkívül nehéz történelmi körülmények között. Ezért is fontos, hogy Esterházy János életútjáról és örökségéről itt, Kárpátalján is beszéljünk. Nem pusztán egy történelmi személyiség sorsáról, hanem egy olyan közép-európai tapasztalatról, amelynek számos párhuzamát saját történelmünkben is megtaláljuk.”
Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntőbeszédében elmondta, hogy a konferencia azzal a céllal valósult meg, hogy tisztelegjenek a 125 évvel ezelőtt született Esterházy János munkássága és személye előtt, továbbá feltárják a politikus kárpátaljai kapcsolódási pontjait és embermentő tevékenységét.
„Esterházy János életútján keresztül a XX. század Közép-Európájának valamennyi politikai és társadalmi megrázkódtatása szemmel követhető. Politikusi pályáján, embermentő tevékenységén, keresztény hitén és áldozatán keresztül megérthető a térség más népeinek, a lengyeleknek, a szlovákoknak, a cseheknek, az ukránoknak és a magyaroknak a XX. századi szenvedéstörténete is.”
A nagy létszámban megjelenő hallgatóság a konferencia első felében Isten szolgája Esterházy Jánossal kapcsolatos előadásokat hallgathatott meg. Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának munkatársa Esterházy János vértanúság felé vezető életútját ismertette. Molnár Imre történész pedig a mártír politikus kárpátaljai magyarsághoz fűződő viszonyáról beszélt, míg Balga Zoltán prágai magyar plébános Esterházy János csehországi és szlovákiai kultuszáról és emléke ápolásának fontosságáról tartott előadást, melyben kiemelte, hogy „Esterházy Jánosnak a nemzetiségek közötti együttműködésre és a keresztény értékek védelmére épülő tanítása és példája ma is követésre érdemes.”
Soós Viktor Attila történész a Nemzeti Emlékbizottság tagja kiemelte:
„Esterházy politikusi pályájának kezdetén a közösségéért vállalt felelősséget. A háború éveiben az üldözöttekért vállalt kockázatot. A börtönben pedig ugyanennek a szolgálatnak már csak egyetlen formája maradt számára: saját szenvedésének vállalása és felajánlása az Istennek, egyesítve azt Krisztus keresztjével. Mindennek felismerésére és megtételére laikus hívő keresztény emberként jutott el.
A hatalom fokozatosan mindent elvett tőle. Politikai küldetését. Szabadságát. Egészségét. Családját. Szülőföldjét. Végül még azt a kívánságát sem teljesítették, hogy szülőföldjén halhasson meg. Egy dolgot azonban nem tudtak elvenni tőle: annak szabadságát, hogy mindehhez miként viszonyuljon ő maga a saját döntése alapján. Talán ebben érthető meg legjobban Esterházy János útja a vértanúság felé. Politikusként egyre kevesebb eszközzel rendelkezett. Fogolyként pedig eljutott a teljes kiszolgáltatottság és kiüresedés állapotába. És éppen ebben a teljes emberi kiszolgáltatottságban vált számunkra a hit tanújává.”
Molnár Imre előadásában rámutatott arra, hogy: „Fontos felidézni azt a tényt, hogy a két világháború közti időszakban gróf Esterházy János, az Országos Keresztényszocialista Párt (OKSZP) elnökeként majd képviselőjeként a prágai parlamentben, az akkor Csehszlovákiához tartozó Kárpátalját is képviselte. Ezt a képviseletet nemcsak politikai felelősségként, hanem személyes küldetésként vállalta és élte meg. Esterházy Jánost 1932 decemberében választották meg az OKSZP elnökévé és 1933 januárjában szűkebb pártvezetőségi kíséretével már itt, Kárpátalján kezdte meg országos körútját. Közel egy hetet töltött az itteni falvakban és városokban, hogy megismerkedjen az OKSZP itt élő őslakos (azaz magyar, német, ruszin, szlovák, zsidó származású egyénekből álló) tagszervezeteivel és híveivel….
A tényt, hogy folyamatosan szívén viselte az általa „Csehszlovákia legmostohább gyermekének” nevezett Ruszinszkó sorsát nemcsak parlamenti felszólalásai igazolják, hanem egyebek mellett az az országos gyűjtés is, amelyet Esterházy indított kárpátaljai képviselőtársaival együtt a Kárpátalját 1933-ban sújtó nagy tiszai árvíz áldozatainak megsegítésére.
A gyűjtés eredményeként épített új házsorok máig állnak Kárpátalja magyar falvaiban. Az 1938-as bécsi döntés után Esterházy párthíveinek segítségével Kárpátalján keresztül menekítette nyugatra Każimierz Sosnkowski lengyel tábornokot, majd ezt követően akkor járt ismét Kárpátalján, amikor 1949-ben a szovjet hatóságok kiadták őt Csehszlovákiának, hogy halálos ítéletét végrehajthassák rajta. A gulágból Lembergen keresztül Ungvárra szállították, ahol néhány napra ismét kórházba kellett vinni, mert útközben a fűtetlen vagon és az éhezés miatt egészségi állapota ismét válságosra fordult.
Esterházy János egy, nővéréhez, Lujzához címzett későbbi levelében leírta, hogy a csapi határátkelőhöz március 25-én érkezett meg, onnan azonban őrzői némi várakozás után visszavitték őt az ungvári börtönbe, ahol a „Jó Isten még próbára akarta tenni türelmemet”, s ahol közel egy hónapot kellett eltöltenie a sorsára vonatkozó minden közelebbi tájékoztatás nélkül. Húga, Mária, leírta, hogy fivérének, nem volt tudomása a reá kiszabott pozsonyi halálos ítéletről.
Valójában az a tudat adott neki erőt a több hónapos utazáshoz, hogy hazatérhet és otthon szabadon élhet majd.
A határról az ungvári börtönbe való visszaszállításról úgy beszélt, mint hitének legnagyobb próbatételéről, hisz azt gondolhatta, Csehszlovákia magyarként nem fogadja őt be (amire ebben az időben bőven akadt példa) ezért visszaszállítják őt a gulágra. Megpróbáltatásait csak fokozta az a tény, hogy sorsának, helyzetének kimenetelével kapcsolatban senkitől, semmilyen tájékoztatást nem kapott.”
A konferencia második részének előadói: Dupka György történész, Fenics Volodimir és Szamborovszkyné Nagy Ibolya és Molnár D. Erzsébet egyetemi docensek és Marosi István szakkolégiumi igazgató a kárpátaljai magyar egyházakat, az elmúlt kommunista korszakban ért üldözésekről tartottak előadást. E beszámoló sorai közt érdemes kiemelni, hogy a konferenciával egy időben jelent meg „Kárpátaljai politikai elítéltek gulág- rabok, mártírok panteonja 1944-1970” címmel Dupka György kárpátaljai történész, gulág kutató lexikonja. A többéves kutatómunka eredményeként összeállított kötet több ezer nevet tartalmazó szócikkei közt ott található gróf Esterházy János rövid életrajza is.
A konferenciát így egyfajta történelmi jóvátételként is felfoghatjuk, hisz a hallgatóság olyan üldözött egyházi személyek sorsát ismerhette meg, akik hitükért és magyarságuk megtartásáért vállalták a kommunista rendszer által rájuk zúdított kegyetlen szenvedéseket.
Az előadások végkicsengése azonban mégis az volt, hogy a gondviselő Isten nem hagy el bennünket és velünk van a legnehezebb történelmi időkben is. Erről tesz tanúságot számunkra a mártír Esterházy János akinek életpéldája és kitartása különösen fontos ma, amikor Kárpátalján ismét nehéz kihívásokkal és döntésekkel néznek szembe az itt élő magyar közösségek.
Az ő életének üzenete – a hit, a hűség és a megmaradás – a jövő nemzedékeknek is erőt adhat a nehéz időkben.
A konferencia a beregszászi Pásztor Ferenc mártír plébános nevét viselő Közösségi és Zarándokház falán elhelyezett Esterházy János emléktábla megkoszorúzásával fejeződött be. Mint arról már beszámoltunk, ez év áprilisában az ungvári katolikus központ falán felavatták Esterházy János második kárpátaljai emléktábláját is.
A történész konferencia előestéjén a Kárpátaljai Magyar Drámai Színházban mutatták Cziglényi Boglárka: Kegyelem életfogytig című monodrámáját Varga Gabriella színművésznő előadásában. A színházi bemutatót felvezetve Balga Zoltán prágai magyar plébános előadása ismertette meg a nézőkkel Esterházy János életútját. A Déryné program támogatásával bemutatott darab Esterházy Máriának, (a lánglelkű magyar–lengyel Antigoné) bátyjával, Jánossal együtt szenvedő életébe nyújt katartikus részletekben bővelkedő bepillantást.
A színházat megtöltő közönség hosszan tartó tapssal jutalmazta a drámai előadást, majd ezt követően a színházi galériában az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont dokumentumkiállításának képein keresztül részletesen is megismerhette Isten szolgája Esterházy János életét és mártíriumát.
A történelmi konferencia összefoglalásaként is idézhetjük Vida László beregszászi magyar főkonzulnak az itteni Esterházy emléktábla avatáskor elmondott beszédének egy részletét:
„A mai vérzivataros időkben, Kárpátalján sajnos különösen időszerű felidézni Esterházy János életművét, politikai pályafutását és közösségszolgáló munkásságát, mert olyan emberi példát mutat a szülőföldjéhez ragaszkodó, állhatatosan kitartó kárpátaljai magyaroknak, amely erőt, hitet és reményt ad, fölemel és magával ragad. Olyan példát a hit és az eszme mellett való kiállásról, amelyre nagyon nagy szükség van. Esterházy János áldásos tevékenysége, megpróbáltatásai és szenvedése mind azt üzeni, hogy legyünk humanisták és minden viszontagság dacára tartsuk meg és erősítsük keresztény hitünket.
Azt üzeni: ne engedjük meg jogaink csorbítását, fogjunk össze, kapaszkodjunk egymásba, becsüljük meg és támogassuk a másikat. Utasítsuk el az embertelenséget és lépjünk föl az ember alapvető jogaiért. Esterházy János példája azt üzeni, hogy nemzetünk érdekét helyezzük saját érdekeink elé, és akkor se hagyjunk fel a küzdelemmel, ha egy ügy már elveszettnek tűnik. Hiszen ő hitt az autonómia megvalósításában, a nyelvhasználati jogok eltiprásának megállításában és a kisebbségi jogok védelmében. A magyarság érdekeit szem előtt tartva a német és a szlovák kisebbség mellett is kiállt. Háborús időben is a béke embere volt, aki mindenben és mindenhol a békét kereste és a békességre törekedett.”
Fotók forrása: Dr. Molnár Imre
Felvidék.ma
