Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

A brit kilépés sikeres befejezése nehéz feladatot ró Boris Johnson leendő brit kormányfőre, közölte Peter Pellegrini kormányfő arra reagálva, hogy Johnsont megválasztották a brit Konzervatív Párt vezetőjének. Pellegrini gratulált neki a sikerhez.

„Azt várom, hogy az új brit kormányfő olyan konstruktívan áll majd hozzá a további vitákhoz, mint elődje, Theresa May volt kormányfő” – mondta Pellegrini.

Megjegyezte: meglátjuk, milyen tervekkel és kérésekkel szólítja meg az Európai Unió többi vezetőjét. Sok lehetőség azonban nincs  – tette hozzá a kormányfő.

Mint elmondta: Szlovákia – a többi országgal együtt – nyitott a jövőbeli kapcsolatokról szóló további vitákra.

„Szlovákiának az az érdeke, hogy Nagy-Britannia megegyezéssel lépjen ki az Európai Unióból. Ez a legjobb forgatókönyv mindkét fél számára”

– zárta Pellegrini.

Boris Johnson volt külügyminiszter és London egykori polgármestere lett az új brit kormányfő, illetve a Konzervatív Párt vezetője is egyben. A párton belüli, postai úton zajló szavazásba, amely július 6-a és 22-e között ment végbe, a párt 160 ezer tagjának a 87,4 százaléka kapcsolódott be.

(TASR)