Illusztráció (Pixabay)

Az időjárási modellek előre jelezték a Tátrára lecsapó zivatart – írta Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely szerint azért sérültek meg olyan sokan, mert az út menti fémkorlátokba kapaszkodhattak.

Augusztus 22-én, csütörtökön a Magas-Tátrában öten életüket vesztették, több mint százötvenen megsérültek, amikor egy zivatarrendszer érte el a hegységet, és több alkalommal is lecsapó villámok alakultak ki.

A meteorológiai szolgálat azt írta: azon napon a térségben egy feloszlóban lévő frontzóna miatt nedves és labilis volt a levegő. Délután 14 és 17 óra között az időjárás-előrejelző modellek alapján is várható volt csapadék a térségben.

A zivatarrendszer lassan mozgott, így a sűrű dörgéseket már viszonylag korán hallani lehetett – ennek ellenére sokan tartózkodtak a hegyen, főleg a Zakopane felett magasodó Giewont-csúcs közelében.

Ennek kapcsán azt is megjegyezték: az 1895 méter magas hegyen rendszeresen tömött sorokban állnak a túrázók, így a „lemenekülés” még akkor is nehezen kivitelezhető, ha időben elindul a tömeg.

Egy Szlovákiában dolgozó munkatársuk tájékoztatása alapján a kérdéses időpontban egy igen erős, 150 kA (kilo Amper) erősségű pozitív kisülés következett be. A csúcson egy hatalmas fémkereszt található, de az oda vezető út mentén is vannak fémkorlátok – emelte ki a meteorológiai szolgálat, amely szerint azért sérülhettek meg sokan, mivel többen ezekbe kapaszkodtak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzése végén felhívta a figyelmet, hogy mielőtt bárki a hegyekbe indul – főleg, ha az kitett (a függőlegest megközelítő sziklafalrész, amely alatt jelentősebb mélység húzódik), sziklás –, mindig tájékozódjon a várható veszélyekről.

Megjegyezték, hogy mivel az előrejelzések sem mindig tökéletesek, mindenki higgyen a szemének, fülének, és ha közeleg a zivatar, forduljon vissza időben, és másokat is erre ösztönözzön.