(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Megjelent az Ipolyság és környéke eseményeit összefoglaló Honti Lapok regionális havilap augusztusi száma. Az alábbiakban a lap tartalmából válogattunk.

Nemzetközi veterán járművek találkozóját szervezték meg az Ipoly mentén. A közel száz résztvevőt felvonultató karaván Ipolyságról indulva Palást községbe látogatott el. A seregszemlén az egykori szocialista tábor autói, nyugat-európai autócsodák és két világháború közti veterán járművek vettek részt.

Július folyamán ötödik alkalommal szervezték meg az Ipolysági Szalon elnevezésű csoportos tárlatot. A kiállításon műkedvelő alkotók mellett profi képzőművészek alkotásait is megcsodálhatták a volt zsinagóga épületében. Emléktáblát kapott a híres magyar író, Karinthy Frigyes ipolysági születésű felesége.

A Váci Világi Vigadalom rendezvénysorozat részeként kiállítás megnyitására is sor került. Az Ipolyság testvérvárosában élő nemzetiségi kisebbségek összefogásával megszületett csoportos tárlaton az adott nemzetiségekhez tartozó képzőművészek mutatkoznak be. A váci szlovák nemzetiségi önkormányzat vendégeként a gyűgyi Michaela Bodnárová állított ki a váci művelődési központban.

Az Ipolysági Városi Könyvtár értékes programot állított össze június végén. Csáky Károly néprajzi szakember vezetésével járták körbe az ipolysági köztemetőt.

Ipolysági fiatalok összefogásával jótékonysági rendezvényt szerveztek a lévai kutyamenhely javára. Ötvenéves érettségi találkozóról is olvashatnak a lap hasábjain.

Ugyan még tart a nyári szünet, a helyi állami gimnázium életéről most is olvashatunk a lapban.

Dr. Kiss László orvos, orvostörténész ifj. Horvát József, a pesti szegénygyermekkórház elfeledett segédorvosáról írt állandó rovatában.

A környék is bővelkedett programokban. Nyár a táborok időszaka is. Ipolyszakállos adott otthont a Tulipános Láda Néptánc- és Alkotótábornak. Idén jubilált az inámi Mézfesztivál. A huszadjára megrendezett nagyszabású eseményről is olvashatnak a Honti Lapok legújabb számában.