Illusztráció (Fotó: TASR)

Elektronikus úton kell kitölteni a 2021-es népszámlálás kérdőíveit Csehországban, s a legutóbbi (2011) népszámlálás 47 kérdése helyett már csak 27 kérdést kell majd megválaszolniuk az állampolgároknak. A jövőben egyebek közt már nem kérdeznek rá a polgár nemzetiségére – derül ki az új népszámlálási törvényjavaslatból, amelyet a jövő heti ülésén vitat meg a cseh kormány.

A javaslat szerint papír kérdőívet a hatóságok már csak azoknak küldenek, akik a népszámlálási íveket nem küldik be számítógépen. A korábban rendszeresen kért több adatot ezentúl a különféle állami nyilvántartásokból szerzi be a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ), amely a népszámlálást lebonyolítja.

A nemzetiségre vonatkozó kérdés mellőzéséhez a CSÚ-t a legutóbbi népszámlálások tapasztalatai vezették, amelyek azt jelezték, hogy a nem kötelezően, csupán önkéntesen kitöltendő nemzetiségi hovatartozás rovatot egyre kevesebben töltik ki.

A legutóbbi, 2011-es népszámláláskor a 10,5 milliós Csehországban a nemzetiségi hovatartozást jelölő rovatot 2,74 millió ember nem töltötte ki. 

Összehasonlításképpen: 2001-ben ez a szám 173 ezer volt. Az ugrás tehát óriási, s a szakértők máig nem találtak rá magyarázatot.

A csehországi kisebbségi szervezetek viszont rendszeresen bírálják és felvetik az állami hatóságoknak, hogy miért önkéntes és nem kötelező a nemzeti hovatartozás rovat kitöltése a kérdőíveken.

Az illetékesek szerint a nemzetiségi rovat nem kötelező jellegét az Európai Unió írja elő, s azt Csehország egyoldalúan nem tudja módosítani.

A mai Csehország területén 1869-ben, tehát még az Osztrák-Magyar Monarchia idején tartottak első ízben népszámlálást. Csehszlovákia megalakulása (1918) után erre tízévente került sor. Az első csehszlovákiai népszámlálás 1921-ben volt, s a csak a második világháború idején maradt el a cenzus.

A 2011-es népszámláláskor már volt lehetőség az elektronikus kérdőívek kitöltésére, de ez nem volt általános. 2021-ben a március 27-re virradó éjféli adatokat veszik fel. A kitöltött íveket április 9-ig kell majd elküldeni. Akik ezt nem teszik meg, április 26-ig papír kérdőíveket kapnak postán, amelyeket május 11-ig kell visszaküldeni a hivataloknak.

A lakossági cenzus költségeit 2,23 milliárd koronára tervezik. Amennyiben mindenki papíron töltené ki a kérdőíveket, a költségek 2,85 milliárd koronát tennének ki – mutattak rá a statisztikusok. A lakosság számára kötelező a népszámláláson való részvétel.