Danko kapitány elégedetten dőlhet hátra: nagyot, valami igazán szlovák nemzetit és maradandót alkotott, míg az a pózna égnek mered, neve nem merülhet többé feledésbe.
Miután korábban Pavol Paška Robert Ficóval a pozsonyi vár elé emeltette Szvatopluk lovas szobrát, melyről Sulík galád módon eltávolíttatta az „Ószlovákok királya” feliratot és a nagy vitákat kiváltott egyenlő szárú kettős keresztet, Andrej Danko is nekiveselkedett és egy harmincméteres zászlórudat (nagyobbat az osztrákokénál és a magyarokénál) tervezett a parlament épülete elé, amelyen a legnagyobb szlovák zászló lengedezik büszkén hirdetve, ekkora rúdja és zászlaja nincs senkinek széles e vidéken.
Danko személyesen 9 ezer euróval járult hozzá a zászlórúd felállításához, a fennmaradó összeget közadakozásból gyűjtötték össze – több mint 100 adakozó, köztük politikusok is, több mint 60 ezer eurót adtak össze a projektre, nehogy már a szomszédoknak nagyobb legyen!
El is készült Danko híres rúdja, mely ugyan Alojz Hlina KDH-s pártelnök szerint szégyenletes módon valójában nem is zászlórúd, hanem egy speciális villanyoszlop, amit egy szlovákiai vállalat energetikai és kommunikációs cégek számára gyárt.
Miután a villanyoszlop-zászlórúdba közben a villám is belevágott (csoda, hogy nem kezdték vizsgálni, nem szabotáló szándékkal történt-e), az alkotmány ünnepe alkalmával felkerült rá a szlovák nemzeti lobogó is. A zászlórudat és a nemzeti zászlót Stanislav Zvolenský érsek szentelte fel, s hogy mindehhez a kellő publikum is adott legyen, nehogy érdektelenségbe fulladjon a nagy zászlófelvonási aktus, nyílt napot rendeztek a parlamentben.
Danko rövid ünnepi beszédében a számmisztikáról (emlékeztetőül: míg Budapesten 27 méter magas az Országház előtt található zászlórúd, addig a szlovák zászlót szeptember elsejétől egy 30 méter magas rúdon lobogtatja a nemzeti érzelmű szél) áttért a színelméletre és szimbolikára, kifejtve, hogy a szlovák nemzeti zászló a legszebb színekben pompázik.
A fehér, kék és piros ugyanis, mint mondta, az egyenlőség, testvériség és szabadság szimbóluma. Azon, hogy ezek érvényesülnek-e ebben az országban, lehetne vitatkozni, de ezúttal ne tegyük, bár erre már időközben a Mezőgazdászok Kezdeményezése is megadta a választ, amikor a zászlórúdnak kimélyített méretes gödör elé trágyát szórtak (pontosan 31 mázsát, eggyel többet mint 30!), jelezvén, hogy nem óhajtják tovább tűrni Danko önkényeskedését, aki ahelyett, hogy a szlovákiai mezőgazdaság komoly problémáival foglalkozna, inkább egy zászlórudat építtet, és saját nagyságának a megörökítését helyezi előtérbe). Csak halkan jegyzem meg, hogy Danko politikusi és emberi nagyságának megörökítéséhez jóval kisebb rúd megtette volna…
De térjünk vissza Dankó „színképelemzésére”, melyben a színvakok kedvéért kifejtette, hogy ez nem rózsaszín, szivárványos, zöld vagy barna zászló. Említhetett volna még több színt is a színskáláról, de feltehetően csak eddig jutott az egyes színekhez kapcsolódó eszmerendszerek, szimbólumok tanulmányozásában.
Majd felszólította a polgárokat, hogy vallástól, nemzetiségtől és politikai meggyőződésüktől függetlenül vegyenek részt az ország építésében (reméljük nem úgy gondolta, hogy hozzá hasonlatosan emeljenek zászlórudakat). Danko szerint a parlament előtti zászlórúd a szlovákok saját képességeikbe vetett hitét hivatott megerősíteni (ismét egy költői szimbólum, égbe meredő villanyoszlop, mint a szlovák képességek erősítője).
Ezután kinyilatkoztatta, hogy a szlovák államiság szimbólumát láthatjuk majd, valahányszor a határon kívülről – Magyarországról vagy Ausztriából érünk vissza (itt bukkan elő ismét az indíték, miszerint nekünk nagyobb legyen, mint a szomszédoké), s tegyük még hozzá, nehogy már ne tudjuk, hová is érkeztünk.
Majd befejezésül, mintegy feltéve a koronát, akarom mondani a zászlót a rúdra, megeresztett egy dörgedelmes üzenetet: „Az Isten óvjon mindenkit, aki erre a zászlórúdra más zászlót akasztana ki a szlovákon kívül!”
S ha már olyan szépen elmagyarázta nekünk, hogy mi mindent szimbolizálhat egy harmincméteres villanyoszlop, Danko megalomániájáról, oroszbarát politikájának ismeretében önkéntelenül is egy régi vicc, egy régi politikai versike jut eszembe, melyet a korábban születettek bizonyára értenek: Hideg szoba, üres gyomor, húszméteres Sztálin-szobor/Meleg szoba, teli gyomor, icipici Truman-szobor.
Ez ugyan történelmi szempontból már idejét múlta, de azért a ma embere számára is hordoz némi üzenetet, minimum annyit, hogy egy ország nagyságának nem a zászlórudakban és hasonló létesítményekben kell megnyilvánulnia.
