(Fotó: pixabay.com)

Azt mondta a szlovák államfő 2019 szeptemberében New Yorkban, hogy a nemzeti büszkeség és a patriotizmus (hazafiasság) gyűlöletből, elszigeteltségből és homofóbiából építkezik. Az utóbbi fogalom tulajdonképpen a homoszexualitástól való félelmet, idegenkedést jelenti, így nem világos, mi köze van a hazaszeretethez.

Az elszigeteltség fogalma is némi értetlenséget kelt: ez hogyan függ össze a hazafiassággal? A hazafiasságot idáig mindig pozitív értékként használták, hiszen pozitív érzelmeken és meggondoláson alapszik. Ami negatív, az a sovinizmus: más nemzetek gyűlöletét jelenti, nemzeti felsőbbrendűséget hirdet, s ez valóban összefügghet az elszigeteltséggel, mivel a sovinizmus magába zárkózik és kirekeszt – de a hazafiasság? Ne feledjük: vannak vándormotívumok, egy-egy mese, népdal bizonyos mutációban több nemzet kultúrájában is előfordul – még a szlovák himnusz dallamának is van régi magyar variánsa.

Az ilyen nem az elszigeteltségről szól, hanem ellenkezőleg a pozitív kapcsolatokról, kölcsönös hatásról: a megértés, tisztelet, megbecsülés gyümölcse ez, nem a gyűlöleté. Ha valaki úgy érzi, számára nem fontos a nemzeti büszkeség, vajon miért akar egy szuverén állam fontos tisztségviselője lenni?

Brüsszelből egyre gyakrabban furcsa, nehezen értelmezhető hangok hallatszanak. Globális (vagy legalábbis EU-s) egységről szólnak, ahol a nemzeti szuverenitás egyre kevésbé fontos. Mi több: akadályként merül föl, mivel az, úgymond, gátolja az (európai) egységet. Az államfő a fönt idézett Globsec tanácskozásán azt is mondta, hogy aggodalommal hallja, ha a nemzeti érdekeket a közös érdekek fölé emelik. Zavarba ejtő egy államfőtől ilyet hallani: számára nem saját nemzetének értékei a legfontosabbak?

A nemzeti érdek ugyanis rendkívül fontos tényező, függetlenül attól, melyik nemzeté, s egyáltalán nem azt jelenti, hogy más nemzetek érdekeivel mindenképpen ellentétes.

Ám ugyanazok, akik ilyeneket hangoztatnak, feminista jelszavakkal is jeleskednek a nők egyenrangúsításáról (egyenlőségéről) – nyilván abban a meggyőződésben, hogy a nők és a férfiak között nincs (vagy ne legyen) különbség. Ez bizonyos esetekben így helyes, ám nem abszolút mértékben. Mert ugye azt is elvárják, hogy a férfiak az ajtóban engedjék előre a hölgyeket, a tömegközlekedésben engedjék át ülőhelyüket. Sőt olyat is láttam egy parkolóban, ahol néhány helyet kizárólag nőknek különítettek el. Tehát, hogy európai jólneveltségünknek megfelelően legyünk a nőkkel szemben udvariasak. De akkor hogy van ez? Megkülönböztetjük a nőket, hogy külön jogokat adjunk nekik? Ez azt jelenti, hogy ez az egyenrangúság mégsem olyan egyenrangú? Vagyis hogy szelektíven kell értelmezni, mint oly sokat, ami (nem csak) Brüsszelből jön? A nemek egyenrangúsága ennél bonyolultabb kérdés, lehetetlen abszolutizálni.

Vannak persze értelmes elképzelések, amelyeknek pozitív hatásuk van: sok minden jó, ha mindenfelé egységes. Teszem azt, ha mindenütt 220 voltos az áram. Vagy ha a benzin mindenütt egyforma minőségű. De abszurd volna, ha a kenyérnek (áramnak, benzinnek, bárminek) mindenütt egyforma ára volna. És még abszurdabb, ha mindenütt egyforma hagyományokat akarnának érvényesíteni, egyforma értékeket. A világ azért szép, mert olyan tarka, sokrétű. Képzeljük csak el, milyen unalmas volna, ha mindenütt minden csak kék vagy zöld volna. Ezt nyilván mindenki tudja, a globális uniformizálást és a multikulturalizmust épp azért igenis szelektíven értik: úgy, ahogy a hatalom képviselőinek, főleg pedig a hangoskodóknak pillanatnyilag megfelel. Ugye hallottunk már ugyanazon politikustól ugyanarra a témára teljesen eltérő, sőt ellenkező kijelentést?

Az egységes európai pénznemnek is vannak előnyei (a turizmusban, üzleti életben például), de mivel minden ország más gyökerekkel rendelkezik, következésképpen más hagyományokkal, kultúrával és természetesen nyelvvel is – hogyan képzelik a globalisták, hogy mindent egyformára gyalulnának? Még a marxizmus is elismerte a különböző népek közötti különbségeket (ami persze nem gátolta a kommunistákat abban, hogy Moszkva vezetésével gleichsaltolják a szocialista tábort). Miért kíván a mai neoliberalizmus (brüsszelita vezetéssel) valami hasonlót, sőt rosszabbat? Aki szerintük a nép szavát meghallja, az populista, mivel ezzel megkérdőjelezi a liberális értékeket (ezt is államfőnőnk mondta). Ezek a liberális „értékek” tehát többet érnek, mint a nép szava? Érthetetlen, miért kéne lemondani a nemzeti büszkeségről, a nemzeti specifikumokról, miért azonosítják ezt a gyűlölködéssel. Gyerekeimre is azért vagyok büszke, mert európai és családi értékrendünk megtartása mellett saját egyéni (pozitív!) elképzeléseik vannak, s nem akarnak egy az egyben az én klónom lenni.

Így vagyok a nemzetekkel is: a németek maradjanak németek – van mivel büszkélkedniük. Ugyanúgy a szlovákok is maradjanak szlovákok, a magyarok pedig maradjanak meg magyarnak – különös tekintettel a kisebbségekre: minden nemzet és annak kisebbsége a saját kvalitásaival képes gazdagítani a világot.

Az egyenruha katonáknak való. Miért kéne az úgynevezett egység oltárán föláldozni azt, ami évszázadokig jó volt, amiből erőt, büszkeséget meríthetünk.