(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma, archív)

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) heteken belül eljuttatja az Alkotmánybíróságra a kötelező óvodalátogatás bevezetését megtámadó beadványát.

Mint köztudott, a törvény kötelezővé teszi az ötödik életévüket betöltött gyerekek számára az óvodalátogatást. „Ha a törvény már most hatályos lenne, nem tudnánk betartani” – jelentette ki Michal Kaliňák, a ZMOS szóvivője, hozzátéve, hogy a beadvány már majdnem kész.

„A törvény gyakorlati szempontból is betarthatatlan, például tartalmazza, hogy a gyerek utazási költségeit megtérítik, de ugye négy-öt-hatéves gyerek valószínűleg nem fog egyedül utazni a buszon. Ki fizeti ki a szülő utazási költségeit? Főleg, hogy arról beszélünk, az úgynevezett ingerszegény környezetben élő gyerekek érdekében vezetik be a kötelező óvodalátogatást”

– tette fel a kérdést Kaliňák.

További problémának tartja, hogy a törvény a gyerek állandó lakhelye szerint úgynevezett törzsiskolával kapcsolatos kötelességekről is beszél, de az nincs megszabva, hogy melyik ez az iskola. „Meggyőződésünk, hogy a törvény alkotmánysértő és ellentétes az önkormányzatok európai chartájával is” – tette hozzá.

Az oktatási tárca az ötéves gyerekek kötelező óvodalátogatásának bevezetésétől azt reméli, hogy majd jobb eredmények születnek a központi országos iskolai felmérőkön,

mivel a hátrányos helyzetű gyerekek így kötelezően részt vesznek az iskola-előkészítő óvodai programokban és főleg a kommunikációs készségeik javulhatnak. A kötelező óvodalátogatás 2021. január 1-jén lépne életbe.

(TASR)