Deák Kristóf alig két esztendeje Mindenki című kisfilmjével robbant be a filmes világba, s meg sem állt az Oscarig. A Duna TV-n az ünnepek alatt mutatták be első tévéfilmjét, a Foglyokat, amely egy abszurd történet 1951-ből, a Rákosi korszakból. „Azon gondolkozom, lesz-e olyan idő, amikor majd röhögni fogunk ezen az egészen” – elmélkedik a film egyik főhőse, s ugyan Bacsó Péter már 1969-ben elkezdte a röhögést, de tíz évig zárt körben csak az elvtársak röhöghettek az ötvenes évek első felének nem is annyira röhejes mindennapjain. A nagyközönségnek további tíz évet kellett várnia a röhögés engedélyezésére. Nem biztos, hogy Deák Kristóf filmjén röhögni tudunk, de mindenképp érdemes megnézni, s január negyedikéig még megtehetjük a mediaklikk.hu portálon.
1951 forró nyara a Sziget utcában, pontosabban a 17-ben (ennek később még fontos jelentősége lesz), ahová becsenget két államvédelmis, s szó szerint foglyul ejti az egyik lakásban élőket, gyerekestül, albérlőstül. Ugyan olyan időket élnek, amikor a fekete autó bárkit, bármiért elvihet, mégis elkezdődik a susmus, vajon mi is lehet a konkrét oka az ÁVO váratlan látogatásának.
A két tiszt egy Michnyai Gyula nevű alakot keres, de hiába állítják az ott lakók váltig, hogy életükben nem hallották még a nevet, fő a biztonság jelszó örve alatt a két tiszt beköltözik Gaálékhoz, ahová csak bejönni lehet, kimenni nem. S ez alól még egy minisztériumi főosztályvezető sem kivétel. Lassan már annyian vannak, hogy nem férnek az egyébként albérlőt is tartó Gaáléknál, s lassan a kaja is elfogy.
Még szerencse, hogy rokon érkezik vidékről némi friss falusi kóstolóval, így megoldódnak az étkezési gondok, igaz, a vidéki rokont is ott tartják csecsemőstül.
S amíg a két tiszt lassan összeszokik a lakókkal, a lakók idegeit kezdi ki az összezártság, s már nem is annyira bizonyos, hogy senki sem ismeri Michnyai Gyulát.
A bezsuppolt látogatók között van egyetemi tisztviselő, annak a barátja, az eper befőzését kényszerből otthagyó főosztályvezető-feleség, s azok fia is. De hiába próbálnak szót érteni a tisztekkel, azok hajthatatlanok, s nincs menekvés.
Az öt nap idegfeszítő történetét meséli el Deák Kristóf filmje, amelynek legerősebb pontja a színészi játék. A Mindenkiben már megismert Szamosi Zsófia mellett Fekete Ernő, Kardos Róbert, Sodró Eliza, Kertész Péter, Porogi Ádám, Ambrus Asma, Jászberényi Gábor, Csőre Gábor, Lengyel Ferenc és az egykori nyilas, s most is mindenkit lelkiismeret-furdalás nélkül feldobni képes házfelügyelőt játszó Molnár Levente eszköztelen, mégis hatásos játékát emelhetjük ki, akik képesek átemelni a történetet annak dramaturgiai holtpontjain is.
A film egyik nagy erőssége Gózon Francisco sejtésekkel teli operatőri munkája, ahogy Valcz Gábor is hitelesen hozza az ötvenes évek világát, ügyelve a legapróbb részletekre is. Egyedül Balázs Ádám zenéje tűnik soknak és sokszor fölöslegesnek is, hiszen ellopja a színészek játékát.
A poént persze nem lőjük le, egy találós kérdést viszont feltennénk: a történet egyik hőse a papírhiányos illemhelyen vajon Önök szerint a névjeggyel ellátott hímzett zsebkendőt vagy Rákosi/Sztálin arcképét használja-e. Jó kérdés, s talán tényleg érdemes lenne egy névjegykártyát kitenni az ajtóra. Bár, végignézve az ötvenes évek történetét, az se tűnik életbiztosításnak.
