Bölcsődenyitogató címmel rendezte meg a Zselízi Református Egyházközség a bölcsődét népszerűsítő alkalmát. A pénteki eseményen az érdeklődők bejárhatták a Mózeskosár Református Bölcsőde termeit, ismerkedhettek a szépen kialakított környezettel.

Mint ismeretes, a magyar állam hathatós támogatásával átalakított épületet 2019. szeptember 8-án adták át. A hivatalos dokumentumok beszerzését követően az elmúlt hetekben kezdték el a toborzást, a környéken hiánypótló intézmény népszerűsítését.

„Az épület ünnepélyes átadása után várnunk kellett a használatba vételi engedélyek beszerzésére. Kis csúszással az ősz végén kaptuk a Mózeskosár Református Bölcsőde megnyitásához szükséges dokumentumokat”

– kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Nt. Révész Tibor zselízi lelkész, a bölcsőde fenntartója. Mint elmondta: hivatalosan december 2-án nyitották meg az intézményt, már várják a gyermekeket.

Az egykori zselízi magyar gimnázium épületében kialakított bölcsőde az egy és három év közötti gyerkőcöket várja. A tizenöt férőhelyes bölcsődébe eddig három gyermeket írattak be és ketten várnak arra, hogy a szülő munkába álljon. „Folyamatosan érdeklődnek a bölcsődénk iránt, lassan emelkedik a létszám” – jegyezte meg Révész Tibor.

Mint megjegyezte: a bölcsődei neveléshez anyagi hozzájárulás szükséges. A szlovák állam ezt támogatja abban az esetben, ha az édesanya visszatér a munka világába. A munkaügyi hivatalban jelezni kell a munkába lépés szándékát és a gyermek bölcsődei elhelyezését. A munkaügyi hivatalon keresztül az állam 280 eurót nyújt az édesanyának. Az állami hozzájárulással segítik a kisgyermekes szülőket. Az állami támogatás mellett a bölcsőde fenntartója hetven eurós önrészt kér a szülőktől – magyarázta a lelkipásztor.

A pénteki bölcsődenyitogató során az érdeklődőknek megmutatták az épület termeit. Molnár Ildikó, a bölcsőde nevelője ismertette az intézmény programját, válaszolt a felmerülő kérdésekre. Ugyanakkor Nt. Révész Csilla lelkész vezetésével Ringató foglalkozást is tartottak a gyermekeknek és szüleiknek.

Az alkalommal kapcsolatban Révész Tibor kifejtette:

fontosak a személyes találkozások, a tapasztalatok szerzése.

A városban valamikor a nyolcvanas években szűnt meg a bölcsődei nevelés, ki is ment a köztudatból. Éppen ezért szükséges a folyamatos népszerűsítés, tájékoztatás, hogy minél több helyre és szülőhöz eljusson a bölcsőde megnyitásának híre – szögezi le a lelkész.

A magyar állam hathatós támogatásával újult meg az épület (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Mint elmondta, az ügyintézés kissé bonyolult és sok adminisztrációval jár, ám mindenben örömmel nyújtanak tájékoztatást az érdeklődők számára.

A bölcsődenyitogató alkalmak a közeljövőben folytatódnak, legközelebb február folyamán várják hasonló eseményre az érdeklődőket.

A volt gimnázium épületét 2018 ősze és 2019 nyara között alakították át a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának hathatós támogatásával. A bölcsőde mellett itt kerül elhelyezésre a város magyar nevelési nyelvű és önkormányzati fenntartású óvodája is. Jelenleg az átköltözés adminisztratív folyamata zajlik. Az épület mintegy kétharmadát foglalja el az óvoda, ugyanakkor a bölcsődei tetőtérben közösségi terek is helyet kaptak.

Az érdeklődők az alábbi címen kaphatnak felvilágosítást: 0905/650 867.