Márciustól új időszámítás kezdődik. Csak a sarkos politikának lesz értelme, minden másra ott az összefogások. Maradt két hetünk, hogy megmutassuk, hol lakik a magyarok Istene! Küzdjünk meg a győzelemért, mert a felvidéki emberek képviselete parancs!
***
2 éve így köszöntöttem a 20 éves MKP-t! DNS-ünk görbéit egyaránt rajzolja:
- a trianoni trauma és a bécsi eufória,
- Esterházyék pártegyesítése és erkölcsi helytállása,
- Fischer-Colbrie Ágoston aszkézise és Sörös Béla hangyamunkája,
- kálváriánk soha nem feledhető évei és a megbocsátás parancsa, amely nemcsak a keresztényi szeretetből, hanem az egymásra utaltságból is fakad,
- a Csemadok és a Jogvédő Bizottság ellenállása,
- a diktatúrák mindenkori elutasítása és a szabadság örök vágya,
- a maffiaállam ellen és a jogállam érdekében folyó harc, hívják bárhogy is a miniszterelnököt, a belügyminisztert vagy a főügyészt,
- egy bezárt iskola vagy egy elüldözött édesanya után hagyott űr,
- az önigazgatás és önkormányzatiság szükségességébe vetett hit,
- a gombaszögi völgyek és a martosi alföld,
- a szerdahelyi lelátók zaja és a bodoki zarándokhely békéje.
Ezek vagyunk mi, és nem is lehetünk mások. De valamit mintha elfelejtettünk volna: célokat megfogalmazni. Azt, hogy a felsoroltakból milyen zizegő valóságot teremtünk meg; hogyan lesz ezekből az a világ, ahol otthon vagyunk.
Olyan célokat, amelyekért lehet őszintén lelkesedni, éveken, évtizedeken át állhatatosan dolgozni, nem csak kötelességtudóan hadrendbe állni a választás napjáig. Az ilyen céljaink – ha lennének végre – a védjegyünkké válnának, és végre megértetnénk a csonkahonnal és a szlováksággal, kik vagyunk és mit akarunk. Így csak sodródunk választástól választásig, miközben mindenki egy biztos és kiszámítható jövőkép után szomjazik, de ahhoz mindig hiányzik az elképzelés vagy a bátorság. A jelszavak szintjén hangoztatott összefogás, megújulás, gyarapodás pedig – tartok tőle – csak addig működik, míg meg nem kéne fogalmazni, mi mentén történjen. Azután kipukkad.
Világos jövőkép és saját arculat helyett most is a politikai manőverezést választottuk: összehoztunk egy választási listát, amely kívülről közösségi összefogásnak látszik, valójában Bugár-ellenes Koalíció is lehetne a neve. Ennyire tellett, erre volt köreinkben politikai tudás és akarat.
Nagyon halkan jegyzem meg, hogy Igor Matovič választási blokkjában ma a legerősebb ellenzéki alakulat egyenrangú tagjaként várhatnánk a választásokat, és márciusban két legyet ütnénk egy csapásra. Helló, kormány! Viszlát, Béla! Egy hónap múlva talán a választási partnerünk adná a közös miniszterelnököt – ez a meghiúsuló álom. Ehelyett a jelenlegi választási partnerünk fiókba zárja a területi önigazgatás gondolatát – ez a rideg valóság.
Lehetőségünk volt, hogy a legtöbbet érjük el, amit magyar politikai erő a 27 éves meseországban ez idáig elért, és hogy győztesként rakjuk le egy új építmény alapjait.
És mi mit teszünk? Saját magunk szedjük fel a sarokköveinket.
Mint annyi mindenen, ezen sem lehet már változtatni. De engedtessék meg, hogy ha már egyszer belerántottak egy kétes kimenetelű küzdelembe, legalább emelt fővel csinálhassuk végig! Hirtelen baráttá váló paraméteres tollforgatók, Zürichből visszakacsintó oligarchák, a közösség nevében beszélő pártütők, fizetett hirdetésekkel lekenyerezhető portálvezérek, a régi rend bukását epedve váró mozgalmárok – ez nem az én világom.
Nem hiszek a szivárványos szövetségekben. Nem tudok lelkesedni azért, ha Orbán Viktor neve hallatán azonnal kínos magyarázkodásba kezdünk, ahelyett, hogy azt mondanánk, a magyar miniszterelnök politikája a közös Közép-Európa és a magyar-szlovák testvériség záloga.
Unalmas az az önáltatás is, hogy mi mindig a szlovák politikai tér jó oldalán állunk. A maffiakormánynak most mennie kell, de hosszú távon nem látok jó és rossz oldalt. Soha nem is volt ilyen. Aki partner céljaink elérésében, az az adott helyzetben barátunk. Aki nem, az az adott helyzetben az ellenfelünk.
A magyar élet kiteljesítése számít, a többi csak értelmiségi okoskodás.
A mi sajátos sorstragédiánk, hogy ebben az államban a mecsiari gengszterkorzó és annak utódai, illetve a Soros zsebéből kilógó liberális jobboldal + áfa közé szorultunk, de hát senki nem mondta, hogy a kisebbségi lét könnyű. Eleink csúnyább harapófogókból is megtalálták a kiutat.
Mert mindig van kiút!
Motorjai lehetnénk egy soha nem látott magyar-szlovák együttműködésnek a visegrádi szövetségi rendszer egyik pilléreként.
Mi vagyunk azok, akik Közép-Európában mindenkivel az anyanyelvén tudunk beszélni. Szorgalmazzunk egy visegrádi államtitkárságot és szoros magyar-szlovák államközi szövetséget!
Tűzzük végre zászlónkra a megyerendszer átalakítását és a nemzetiségi önkormányzatok bevezetését. Szimbolikus értéke van, sokat törlesztenénk vele leghűségesebb választóink felé. Ott van a fiókban, csak végre túlnőhetnénk saját árnyékunkon, és kitehetnénk az asztalra.
Meghirdethetnénk egy ifjúságnevelésre, családalapításra és az elfelejtett falusi, kisvárosi emberek életének kiteljesítésére épülő új keresztény-szociális programot. Pont úgy, ahogy azt Esterházyék tették.
Miután legyőztük a Hídnak nevezett vírust, és visszaküldtük a kastélyukba a Bélákat, a rendelőjükbe a Tiborokat, az Eleméreket pedig visszaültettük az ungvári iskolapadokba, szükség lesz végre egy partnerre is. Nem mi vagyunk azok, akik a legjobban beszélik a Panelákon felnövő generációk nyelvét, de annál nagyobb a felelősségünk, hogy magyar kultúrkörön belül tartsuk őket. Vegyes házasságokból nem lesz kevesebb, de egy szövetséges politikai erővel általuk is többen leszünk.
Egy szó, mint száz: Egyértelmű célokkal és még egyértelműbb üzenetekkel adjunk végre karaktert a politikánknak.
Égető szükség van biztos pontokra ebben a bizonytalan világban. Ha mi nem válunk azokká, akkor többé nem lesz ránk szükség, és az utánunk maradt űrt tölti ki valaki más. Nagy kár lenne azokért a fiatalokért, akik most fogódzóra várnak és akikre a jövőt építhetnénk.
Márciustól új időszámítás kezdődik. Csak a sarkos politikának lesz értelme, minden másra ott az összefogások. Maradt két hetünk, hogy megmutassuk, hol lakik a magyarok Istene! Küzdjünk meg a győzelemért, mert a felvidéki emberek képviselete parancs!
Még nem késő jól csinálni!
