Fotó: TASR

Azok a fiatalok, akik idén első alkalommal járulhatnak az urnákhoz, s akiknek a száma a Szlovák Statisztikai Hivatal szerint közel 213 ezer, a legígéretesebb választói csoportot képezik Kotlebáék – A Mi Szlovákiánk Néppárt és a Progresívne Slovensko (PS)/Spolu koalíció számára.

Pavel Haulík szociológus és Ján Baránek politikai elemző szerint azonban ezek a fiatalok nem képeznek egységes választói bázist, s más politikai pártok is igyekeznek megszólítani őket a kampányuk során.

„A PS/Spolu és Kotlebáék fogják a legtöbb fiatalt megnyerni. Természetesen lesznek, akik más pártokra szavaznak, de kisebb arányban“ – nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Haulík. Szerinte a választók ezen csoportjára hatással vannak a közösségi oldalak és az ott kialakult baráti csoportok.

„Nincsenek viszont politikai tapasztalataik, ezért hajlamosabbak olyan pártokat választani, melyek vagy újak a politikai színtéren, vagy radikális és egyszerű megoldásokat kínálnak a társadalmi problémákra“ – vélte a szociológus.

Baránek felhívta a figyelmet arra, hogy a múltban a fiatalokat főleg a szűkebb család befolyásolta a véleményformálásban, ma viszont az internetes fórumok és a virtuális környezet. „Ráadásul napjainkban ezeknek a tényezőknek a befolyása a politikai kampányok során bizonyos esetekben erősebb, mint a családé“ – állapította meg a politikai elemző.

Haulík szerint az idén első alkalommal választó fiatalok alig tudnak valamit a politikáról.
„Még csak most kezdik felismerni, hogyan és milyen szabályok szerint működik a politika. Az erre vonatkozó ismereteket a közösségi hálón és a baráti csoportokon keresztül szerzik“ – tette hozzá Haulík.

Amennyiben a fiatal választók érdeklődnek a politika iránt, ez Baránek szerint az aktivitásaikban nyilvánul meg. „A kommunikáció során nehezen meggyőzhetők, határozott nézeteik vannak, melyek kialakulását jelentős mértékben befolyásolja a fizikai és virtuális környezetük. Egyes esetekben agresszív módon hirdetik a nézeteiket“ – állapította meg Baránek.

A fiatalok politikai nézeteire világít rá a Közérdekű Témák Intézete (IVO) tanulmánya, mely 2017-ben készült A fiatalok és a szélsőségesség kockázata címmel. Ez a Focus ügynökség 2016-os választások idején végzett exit poll (a szavazatukat leadottak körében készülő előzetes közvélemény-kutatás) eredményein alapul, melyek arra engedtek következtetni, hogy a fiatalok főként két politikai tábort részesítenek előnyben: a liberális demokrata és a radikális irányvonalat.

„A politikai pártok képtelensége a fontos társadalmi problémák megoldására logikus módon két jellemző viselkedésmód kialakulásához vezet, egyrészt apátiához, másrészt pedig a politikai radikalizmushoz és a szélsőségességhez“ – olvasható az IVO tanulmányában.

Példaként említi Kotlebáékat, akik 2016-ban jutottak be a parlamentbe. „A pártot 70 százalékban 18 és 39 év közötti fiatalok alkotják. A Focus exit poll felmérése szerint az először választó fiatalok körében az ĽSNS a legnépszerűbb párttá vált“ – olvasható az IVO tanulmányában.

Tény, hogy a fiatal választók körében népszerűek az új, illetve a protestpártok. Így volt ez például a 2002-es választások alkalmával, amikor az első ízben választók körében a Smer-SD és az ANO volt a legnépszerűbb. 2006-ban a Slovenská demokratická a kresťanská únia és a Smer-SD vezetett a fiataloknál, 2010-ben pedig az SaS nyerte el a leginkább a fiatalok kegyeit.

Ezúttal összesen 213 ezer fiatal járulhat első alkalommal az urnákhoz, akik az utolsó, 2016-os parlamenti választások óta töltötték be a 18. életévüket, míg 2016-ban 196 ezer fiatal vált szavazásra jogosulttá. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint az összes szavazásra jogosult polgár száma eléri a 4,445 milliót.

A felnőttkor küszöbéhez érkezett generáció nézetei, véleménye bizonyos szempontból tükröt tartanak az adott társadalom elé és meghatározzák a jövőt. A fiatalok körében egyik oldalon tapasztalható apátia, a másik oldalon pedig az egyre nagyobb teret nyerő szélsőségesség éppen ezért aggasztó jelenségnek számít, melynek jelei évek óta tapasztalhatóak. Ennek ellenére nem volt hozzá sem kellő politikai, sem társadalmi akarat, hogy mindennek elejét vegyük.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)