(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A koronavírus-járvány jelentette kockázatok miatt rövidített plenáris ülést tart a héten az Európai Parlament (EP) – jelentette be a testület elnöke hétfőn Brüsszelben.

„Nehéz idők ezek az uniós intézmények számára. Az EP-nek folytatnia kell a jogalkotási tevékenységet, de ebben a helyzetben jó példát kell mutatnunk” – hangsúlyozta David Sassoli.

A döntést hétfőn délután az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete hozta meg, amely többek között a napirend kialakításáért is felelős.

Ennek értelmében a hétfőn megnyitott ülés ma reggel folytatódik, és azon kizárólag a legfontosabb ügyeket, a koronavírus-járványt, a görög–török határon kialakult migrációs helyzetet, illetve a következő többéves költségvetési keret kérdését vitatják meg.

A szerdai és a csütörtöki ülésnap a bejelentés szerint elmarad.  Az EP elnöke a múlt héten úgy döntött, hogy a parlament orvosi szolgálatának jelentése alapján az e heti plenáris ülést nem Strasbourgban, hanem Brüsszelben tartják meg.