Peter Pellegrini kormányfő megerősítette, hogy jelenleg 16 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván Szlovákiában. A helyzet komolyságára való tekintettel a válságstáb intézkedéseket fogadott el a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében.

Ezen intézkedések értelmében a határátkelőhelyeken bevezetik az ellenőrzést és lezárják mindhárom nemzetközi repülőteret. Minden külföldről érkező személy számára elrendelik a kötelező 14 napos karantént.

Minimum 14 napra bezárják az összes iskolát és óvodát. Bezárják az összes aquaparkot és síközpontot, a szociális és kulturális intézményeket, valamint a szórakozóhelyeket. Korlátozzák a nemzetközi vonat- és buszközlekedést. A nemzetközi teherforgalmat továbbra is engedélyezik.

Matovič a külföldről hazatérő személyeket sms-ben figyelmeztetné, hogy maradjanak otthoni karanténban

Igor Matovič leendő kormányfő szintén részt vett a válságstáb ülésén, mely előtt és után javaslatáról is tájékoztatta a sajtót.

Matovič hangsúlyozta, hogy szeretnének egy árnyékválságstábot létrehozni, mert úgy véli, hogy a leköszönő kormányfő nem megfelelően működteti a válságstábot, mely 90 főből tevődik össze.

Kiemelte, hogy például a mai ülésen ők maguk sem tartottak be semmilyen óvintézkedést. Hiányolja, hogy nem rendelkeznek konkrét, papírra vetett tervvel, hogy mi a teendő abban az esetben, mint például most, amikor már 16-ra nőtt a fertőzöttek száma, illetve ha 50 vagy 500 lesz ez a szám. Úgy véli, hogy elmúlt két hónap alatt nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, s nem tudják, hogy pontosan mi a teendő. Az árnyékválságstáb terveivel kapcsolatban hajlandó sajtótájékoztatót tartani.

Matovič a külföldről hazatérőkkel kapcsolatban hangsúlyozza a személyes felelősség súlyát.

Tárgyaltak az Orange mobilszolgáltatóval, amely hajlandó lenne sms-ben értesíteni azokat a személyeket, akik az elmúlt napokban külföldön tartózkodtak, hogy a környezetük biztonsága érdekében maradjanak otthon két hétig, ne járjanak tömegrendezvényekre. S ez legyen érvényes a családtagjaikra is. Peter Pellegrini erre a felvetésre úgy reagált Matovičnak, hogy ez „szamárság”.

Matovič hangsúlyozza, hogy az embereknek meg kell mondani az igazságot. Ezért közölte, hogy a nem hivatalos felméréseik alapján az elmúlt három hétben legalább 16 ezer ember tartózkodott kint súlyosan fertőzött területen, például Olaszországban, amit az Orange hálózathoz tartozó mobiltelefonok szerint meg tudtak állapítani.

Ebből 3 500 ember van Pozsonyban. Hangsúlyozta, ez csak egy szolgáltató. Számításai szerint akár 100 ezer ember is lehet a családtagjaival, gyerekeivel együtt, aki hordozhatja a vírust.

Ezek az emberek, ha felelősségtudatosak, akkor otthon kellene maradniuk 14 napig. Mert mi nem tudhatjuk, hogy van-e köztünk ilyen. Az emberek azt gondolják, hogy egészségesek, erős a szerveztük. Lehet, hogy így van, s 99 százalékuk nem is betegszik meg, de most arról van szó, hogy megfertőzhetik a gyengébb immunrendszerű embereket” – figyelmeztetett Matovič.

Lezárták a parlament épületét a nyilvánosság és a média előtt

Az SZK Nemzeti Tanácsa épületében különleges biztonsági intézkedések léptettek életbe az új koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli állapottal összefüggésben. Az épületet lezárták a nyilvánosság és a média előtt. Erről a parlamenti hivatal sajtóosztálya tájékoztatott csütörtökön.

A parlament épületébe csak az arra jogosult személyek léphetnek be, vagyis a parlamenti hivatal dolgozói és a parlamenti képviselők. A hivatal azt javasolja, hogy az esetleges sajtótájékoztatókat az épület előtt tartsák meg, ehhez biztosítja a megfelelő feltételeket.