(Fotó: pixabay.com)

Szlovákia központi krízisbizottsága március 9-én este kiadta a mindennemű sport-, kulturális és közösségi események országos betiltására vonatkozó előzetes határozatát az elkövetkező két hétre – olvasható a DAC hivatalos oldalán.

Ez a határozat érinti a DAC összes együttesének programját, beleértve a felnőttcsapatét is, amely az említett időszakban abszolválta volna a Fortuna Liga rájátszásának 1. és 2. fordulóját – március 15-én odahaza a Nagymihályt fogadták volna, a következő hétvégén pedig Pozsonyban a Slovan otthonában vendégszerepeltek volna. Ezeket az összecsapásokat később pótolják.

Természetesen a Nagymihály elleni hazai találkozóra eladott belépők (bérletek) az új, eddig nem ismert időpontra is érvényesek – közölték a www.dac1904.sk oldalon.

Ez a tiltás a Szlovákiában egyre növekvő számban megjelenő koronavírusos megbetegedésekre adott reakció.

Forrás: dac1904.sk