(Fotó: TASR)

A pénteken lezajlott tárgyalások nagymérvű haladást hoztak a jövendő kormánykoalíció tekintetében. Erről Igor Matovič beszélt a Szlovák Közszolgálati Televízió (RTVS) Szombati párbeszéd című műsorában, de azt nem közölte, hogy kiknek tartogatják az egyes miniszteri posztokat.

Igor Matovič megerősítette, hogy a koalícióról való tárgyalásokban jelentős haladást értek el. A miniszteri helyekkel kapcsolatosan azonban nem árult el semmiféle konkrétumot.

Matovič kifejtette, hogy gyors léptekkel haladnak előre és bízik benne, hogy hamarosan egyezségre jutnak. Rámutatott azonban, hogy mindenki a saját pártja részére a legtöbbet akarja.

„Még jókora útszakasz van előttünk, de remélem, hogy végül egy jó, stabil kormányt alakítunk”

– mondta.

Veronika Remišová, a Za ľudí részéről elmondta, hogy pártjuk még egyeztetni akar a Sme rodina elnökével, Boris Kollárral bizonyos kérdésekben. „Igyekszünk majd, hogy ennek a kormánynak komoly etikai és szakmai hitelessége legyen” – tette hozzá.

Boris Kollár szerint fontos a párbeszéd. Richard Sulík a SaS elnöke kifejtette, hogy

az alakuló koalíciótól sokkal jobb érzése van, mint annak idején Iveta Radičová kormányától.

A miniszteri posztok szétosztása még várat magára

A miniszteri posztok szétosztásával kapcsolatosan Veronika Remišová úgy fogalmazott, hogy nem mindegyik tárcának egyenlő a súlya és a befolyása. Ezért pártjuk azt szeretné, ha a tárcák szétosztásánál ezt is figyelembe vennék.

Az OľaNO vezetője erre úgy reagált, hogy amit a posztok szétosztásáról eddig közöltek, annak a fele sem igaz. Még minden nyitott – jegyezte meg. Richard Sulík szintén nem erősítette meg, hogy megcélozná a pénzügyminiszteri tárcát.

Boris Kollár nem árulta el, ki lesz a parlament elnöke, szerinte erről majd a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa szavazással dönt. Hangsúlyozta azonban, hogy ezt a helyet követeli, mert ez a pártjuknak kijár. Remišová az adásban felrótta Kollárnak, hogy a Sme rodina Marine Le Pen frakciójában van. Kollár elmondta, a Sme rodina nem kíván kilépni az Európa Unióból.

Az egyik legnagyobb feladat, amely a következő koalícióra vár, a vámrendszer megváltoztatása lesz.

Veronika Remišová megjegyezte, hogy ez az évszázad legnagyobb csalása. Igor Matovič erre azt válaszolta, hogy minél előbb meg kell hirdetni a versenytárgyalásokat és a lehető legalacsonyabb árat elérni.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e valamilyen változtatást a rendőrfőnöki poszton Boris Kollár azt felelte, hogy neki semmi gondja nincs Milan Lučanskýval. „Az a meggyőződésem, hogy erre a posztra a miniszternek kell megfelelő személyt választani”- vélekedett.

(teraz.sk/Felvidék.ma)