A napokban 3 700 példányban minden füleki háztartásba ingyenesen eljut a Füleki Hírlap idei második száma, de aki nem jutott hozzá a nyomtatott példányhoz, az elolvashatja és letöltheti a  következő címen. A lap februári számában az állandó rovatok mellett olvashatunk a gimnáziumban történtekről és a város fiatal birkózóinak sikereiről is.

A Füleki Hírlap februári számának címlapján képes beszámolót olvashatnak a felújított Daxner utcai óvoda átadásáról. A lap beszámolói között olvashatunk az elmúlt hetek kulturális rendezvényeiről, így Jakab Tünde és Peter Valentovič koncertjéről, a Nógrád történelmének kedvelői polgári társulás új évkönyvének a bemutatójáról, megtudhatjuk, hogy elkészült a városi művelődési központ csúcsminőségű színpadtechnikája, így márciusban megvalósulhat az őszről átcsúszó hagyományos színházi fesztivál, amely most is számos csemegét kínál a színházrajongóknak. Megtudhatjuk azt is, hogy mintegy száz új munkahelyet akar kialakítani a 2021-es év végéig a losonci ForPack cég a füleki ipari parkban működő telephelyén. Erre a célra több mint ötmillió euró összegű beruházási támogatást igényel az államtól, amint azt az SZK Gazdasági Minisztériuma közölte a tárcaközi észrevételezési eljárásra benyújtott iratanyagban.

Nem maradhatnak ki a lapból a már megszokott rovatok sem, így folytatják az Érdekel a véleményük rovatot is, amely legutóbb a város sportéletére fókuszált, s több sportrajongó is elmondta a véleményét ezzel kapcsolatban. A februári kérdés a város oktatási életére vonatkozik. Fülek területén összesen két óvoda és négy alapiskola van a város fenntartói hatáskörében, továbbá egy szakközépiskola és egy gimnázium is működik a városban. Az önkormányzat az elmúlt években több százezer eurót fektetett be az intézményekbe, a megye a gimnáziumot támogatta, a szakközépiskola pedig szintén százezer eurós támogatást nyert el. A szerkesztőség arra kíváncsi, a polgárok elégedettek-e a városban működő oktatási intézmények kínálatával és színvonalával? A gyermekei a helyi iskolákat látogatják, vagy máshová járnak? Miért? Min kellene az iskoláknak javítaniuk? Válaszaikat és visszajelzéseiket 2020. március 15-ig várják elektronikusan a tlacove@filakovo.sk e-mail címre, üzenetben a közösségi hálón, a város oldalán, hozzászólásban a kapcsolódó poszt alatt, postázva a Radničná 25, 986 01 Fiľakovo címre, illetve személyesen is leadhatják a városi hivatal iktatójában „Füleki Hírlap – A hónap témája” megjelöléssel.

A városi képviselőket bemutató rovatban ezúttal a már negyedik ciklusát abszolváló Anderko Zoltán mutatkozik be, aki a Kovosmalt megszüntetése óta kisvállalkozóként dolgozik, így jól ismeri a vállalkozói szféra gondjait, problémáit. „Mi, akik itt maradtunk, mivel szívünkhöz nőtt ez a város, minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy megállítsuk a fiatalok elvándorlását. A város a lehetőségeihez mérten mindent igyekszik megtenni, hasznos hazai és külföldi partneri kapcsolatokat épít és jó viszonyt ápol a városunkban működő vállalatokkal, mindezek ellenére elégedetlenkedőket, fanyalgókat mindig könnyű találni” – mondja az elmúlt évek eredményeiről a képviselő, akinek a nevével a Novohrad-Nógrád Geopark és a Medvesi Fotós Maraton működésével kapcsolatban is találkozhatunk. Február 22-én tartotta ülését a városi képviselő-testület, amelyen Agócs Attila polgármester beszámolt az elmúlt hónapok aktivitásairól, így a középső vár felújításában egy projektnek köszönhetően ismét munkanélküliek vehetnek részt, az idősek napközi otthonára végérvényesen jóváhagytak 370 ezer euró összegű támogatást. Ez évben megvalósul a művészeti alapiskola egykori koncerttermének felújítására irányuló projekt is. 2020 januárjában végre befejeződtek az augusztus óta elhúzódó felújítási munkálatok a gimnázium épületében – tudjuk meg az intézmény igazgatójának, Péter Jurajnak a beszámolójából. A Füleki Gimnázium teljes elektromosvezeték-hálózatának felújítására került sor, ugyanakkor a beltéri ajtókeretek és ajtók is igényesebb külsőbe öltöztek. A modern LED-es technológiával készült világítás nemcsak energiatakarékos, hanem stílusában is megfelel az adott világítási igényeknek. Ezt a beruházást Besztercebánya Megye Önkormányzata vállalta magára, melynek összege meghaladja a 200 ezer eurót. A munkálatok teljes befejezése még várat magára, ugyanis az iskolai konyhára vonatkozó felújítás csak a nyári hónapokban lehetséges. Ilyen átfogó felújításai munkálatok a múlt század ötvenes évei óta nem voltak az épületben. Az épület műszakilag immár megfelel a 21. századi oktatás igényeinek, s az iskola számos új projektbe is bekapcsolódott az elmúlt hónapokban.

Nagy sikert értek el az ifjú birkózók, akik a Szlovák Diákliga keleti csoportjában négy forduló után a kassaiak mögött a második helyen állnak.