Megjelent a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya közéleti-társadalmi havilapjának árpilisi száma. A tartalomból:

„Közel száz év elszakítottsága sem tanított meg még minket eléggé arra, hogy a teher, amit a lelkünkben hordunk, nem osztható. Nem tanultuk meg, hogy a történelem megismétli önmagát, mindig és mindig, hiába akarunk mást hinni, és ezt másokkal is elhitetni. A mi igazságunk csak számunkra igaz, csak a nemzetben élő, lélegző megannyiunk darab kenyere, az utolsó morzsáig” –olvasható a Virágvasárnap című jegyzetben a címlapon.

A közéleti témák között főleg a koronavírus-járványról, megváltozott életkörülményeinkről olvashatunk. Közérdekű információk mellett jegyzetek, illetve humoros írások témájául is szolgál a koronavírus.  Emellett a napokban ünnepelt húsvétra is visszatekint  a Csemadok havilapja.

Dr. Limbacher Gábor feleleveníti a palóc húsvéti szokásokat. Miskei Ferenc felidézi Esterházy János 1935. március 24-ei csábi látogatását.

Immár több mint egy hónapja szünetel az iskolai oktatás. A távoktatás tapasztalatait írja meg Németh Ágota, az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola tanára.

A február 29-ei parlamenti választások után felálló Matovič-kabinetnek magyar nemzetiségű tagjai is van. Filip Mónika, az új oktatásügyi államtitkár a Nagykürtösi járásból származik. A Kürtös egy hosszabb interjút közöl a csábi születésű fiatal államtitkárral. Az interjúból kiderült többek között az is, hogy majdnem két hétig gondolkodott Branislav Gröhling felkérésén.

A lap visszatekint az idei március 15-ei megemlékezésekre. A járvány miatti óvintézkedések keretében, szűk körben, magánemberként koszorúzták meg a járásban található 1848/49-es emlékműveket.

Alig egy hete ünnepeltük a magyar költészet napját. Ennek alkalmából szűk körű társaság felkereste a járáshoz kötődő költők, illetve költeményeket is író szerzők emlékhelyeit. Megfordultak többek között Zsélyben, Zsélyi Aladár sírhelyénél, a szklabonyai Mikszáth-emlékháznál, az aslósztregovai Madách-kastély parkjában, valamint a Balassi Bálinthoz köthető Kékkő váránál. Mindegyik helyen az adott településhez köthető alkotó versét, versrészletét szavalták el az ünnep alkalmából.

Az áprilisi lapszámból sem hiányozhat a kertészeti tanácsadó rovat, valamint Balga Zoltán atya állandó rovata.

Elektronikus formában ITT olvasható a havilap.