Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor látogatott el a Mária Rádió budapesti központjába április 20-án. A Miniszterelnök urat Lukovits Milán atya, a rádió műsorigazgatója és dr. Szabó Tamás, a rádió elnöke fogadta!

A stúdió bemutatása után a Miniszterelnök úrral interjú is készült!

Orbán Viktor elárulta, hogyan éli meg a veszélyhelyzetet politikusként, apaként és nagyapaként. Megtudhattuk, hogy milyen emberek állnak a járványhelyzet döntései mögött, valamint, hogy mire készülhetünk az előttünk álló időszakban.

Elárulta azt is, hogy szerinte mi a különbség egy „jó élet” és egy „szép élet” között.

Az interjú végén Orbán Viktor megköszönte az érte elmondott imádságokat a Mária Rádió hallgatóinak!

A teljes beszélgetést visszahallgathatják a Mária Rádió honlapján ide kattintva