Elérkezett a legszebb, a keresztények részére az egyik legszentebb hónap, a szerelmesek hónapja, a tavasz „örömbe borulása”. Ilyenkor megindul az új élet iránti vágy az emberben (szerelem formájában) a természetben, az állatvilágban, egykor a hagyományokban, a föld művelésében. Sorolhatnám a végtelenségig az emberi élet legszebb évszakának a gyönyörűségeit, már ha észrevennénk, ha keresnénk, ha észlelnénk, ha élveznénk, ha éltetnénk a természet újraéledését.
Az én korosztályomnak, de az ifjabbaknak is azok a május elsejék jutnak eszünkbe, amikor iskolából, hivatalból, gyárból, szövetkezetekből kivezéreltek a városi (járási) székhelyekre, kötelezően felvonulni. Felsorakozni, csehszlovák vagy vörös zászlókkal, s a tribünökön helyet foglaló elvtársakat kiáltásokkal üdvözölni (nekik tapsolni), majd elvonulni, esetleg virslit enni. S a vasárnapok helyett (mert akkor már elszoktunk a templomoktól, a vasárnapi ünneptől), ünnep volt, ilyenkor nem dolgoztunk, ez volt a lényeg. Aki viszont nem ment felvonulni, nemcsak szidást, de legtöbbször büntetést kapott.
Mert mindez kötelező volt! Béke volt! Egység volt! Mert mindenkinek jót akartak. Tetszett vagy nem, el kellett menni! Éltetni a kommunizmust, a szocializmust, a vezéreket!
S ott kezdődött minden! Abban az Istent tagadó világban: 1948 februárjától – 1989 novemberéig. A békés május elsejék, a nagy októberi szocialista forradalom (akkor még csupa nagybetűvel), a februári győzelem eszméi, ha nem is vérig hatottak, és olykor utálattal, de oda kellett írni az évi beszámolókhoz Csemadok-berkekben is, ha tudtuk is, hogy légbuborék az egész szöveg.
A nép nagy részénél viszont elérte célját: a falusi embernek nem kellett földet túrnia, mert minden összkomfortossá vált az évek során, a városi panelházak megteltek, mert a kényelem mindennél többet ért és tenni sem kellett érte, csak fizetni, arra meg ott voltak a bankok,
– s ami a legfontosabb célja volt a kommunizmus sátáni, ördögi elveinek, hogy az emberek a minden jót, kényelmet, munkát biztosító előnyök hatására elfelejtettek gondolkodni, végképp visszafejlődött az ellenálló képességük, mind szellemileg, mind fizikailag. A kisebbségi sorsról nem is szólva, mert az még olykor valamennyire ébren tartotta azokat, akik a gondolkodásból ( is) éltek.
Ők szerették volna megváltoztatni a már tarthatatlan diktatúrát, az egypártrendszert, s általuk kiszabadult a szellem a palackból 1989-ben.
S a nép, az istenadta nép a bezártságából kiszabadulva, negyven év lelki és pszichikai terrorjával a lelkében, elindult a világszabadság útján (ezt az előző rendszer is lobogtatta), de egészen más útvonalon.
Nem a régmúlt világ értékeiből merítve-keresve (igaz, azt a „múltat végképp eltörölni” jelszót követő rendszer megoldotta), de egy új nyugati világ őrültjeiként rohantunk a vesztünkbe. S most itt vagyunk, ahol vagyunk!
A szép májusokkal nem tudunk mit kezdeni! Beteg a föld, beteg a lét, mert tönkretettük!
Most május elsején a MARADJ OTTHON a szlogen! Az elektromos kütyük rabságából nem tudunk kitörni, mert még mindig elhisszük, hogy nélkülük nincs élet, nincs tudás. Mert itt a következő nagy sátán, mely rákényszerít, hogy online imádkozzunk, magunkban ünnepeljünk, játsszunk, tornázzunk, filmezzünk, nézzünk színházi előadást, stb. Mindent magunkban. S még azt is elhisszük, hogy mindez értünk van, mert védenek, s ha jók leszünk, akkor majd a jutalmat is megkapjuk, hogy szájmaszk nélkül közlekedhetünk, esetleg kezet foghatunk, egymás szemébe nézhetünk, s unokáinkkal, dédunokáinkkal újra ismerkedhetünk.
Addig is MARADJ OTTHON! Vajon meddig? Aztán kiderül, hogy nincs elég pszichiátria és gyógyászati segédeszköz. Igaz az idősotthonok ürülnek folyamatosan…
Május van gyönyörű, most is! Ha képesek vagyunk rá, és változni akarunk, akkor a beteg természeten is tudunk változtatni, s a jövőnkön is. Csak rajtunk múlik.
