A Selye János Egyetem rektora, Juhász György tájékoztatása szerint Szlovákia tiszti főorvosa április 30-i információs levele alapján megoldódnak a magyarországi hallgatók határátlépési gondjai.

Mától a magyarországi hallgatóknak is lehetőségük nyílik arra, hogy kiköltözzenek a komáromi egyetem Sirály Kollégiumából, akik eddig ezt a határlezárások miatt nem tehették meg.

Az intézkedés lehetővé teszi az államvizsgán való személyes részvételt is

– derült ki a szerkesztőségünknek megküldött közleményből.

Ebben arról tájékoztatnak, hogy a Ján Mikas tiszti főorvos által hozott intézkedés az első három pontban elrendeli, kinek kell állami karanténba vonulnia, ha Szlovákia területére lép – ám kivételeket is meghatároz.

Az első három pontban foganatosított karanténintézkedések nem vonatkoznak azokra, akik Szlovákia területére lépnek a következő okokból kifolyólag: felvételi vizsgán való részvétel, államvizsgán vagy más vizsgán való részvétel, iskolába való beiratkozás Szlovákia területén vagy kollégiumi szoba kiürítése.

A kivétel az adott személyen kívül egy kísérőre is vonatkozik, azonban mindkét személynek igazolással kell rendelkeznie a határátlépés okára vonatkozóan (például meghívó az államvizsgára, beiratkozási meghívó). A Szlovákia területére való belépéskor a határátlépésre így jogosult személyek kötelesek bemutatni egy 96 óránál nem régebbi, a COVID-19-es betegségre elvégzett RT-PCR teszt negatív eredményét – hangsúlyozzák.

Aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, kollégiumi szoba kiürítésénél kérjen igazolást a Sirály Kollégium e-mail elérhetőségein: kollig@ujs.sk vagy gubienovai@ujs.sk. Ha más tanulmányi okokból lépnék át a határt, az adott kar tanulmányi osztályán kérhetik az igazolást.

Az egyetem vezetősége felhívja a figyelmet arra, hogy a határátlépés előtt az érintettek tájékozódjanak a magyarországi karanténintézkedésekről, hogy a hazatérésük is problémamentes legyen.

Megjegyzik: a magyarországi Covid-19-es tesztelés folyamatáról egyelőre nincs információjuk, ezért azt javasolják, az illetékes közegészségügyi hatóságnál tájékozódjanak – derült ki Juhász György rektor közleményéből.