Fotó: For You acapella

Öt fiatal énekes úgy döntött, hangjukat egyesítve és hangszerek használata nélkül populáris hazai és külföldi slágereket szólaltatnak meg acapella stílusban.

A négy szlovák és egy magyar tagból álló csapat feldolgozásaikban jelenleg a Szlovákiával határos országok nyelvén ad bátorítást. Az Együtt vagyunk sorozatukban a magyaroknak a Csík Zenekartól is ismert, híressé vált Quimby dallal igyekeznek erőt adni, s egyre több megosztást érnek el.

Fotó: For You acapella

Lantos-Borbély Katalin, az együttes egyik tagja a Forrás Cafénak elmondta: az öt éve alakult csapat profi módon akar alkotni. Hangszeres kíséret nélkül adnak elő. Három nyelven is énekelnek – ezzel a nemzetközi színtéren szintén megállják a helyüket.

A Quimby „Most múlik pontosan” című dalának feldolgozása kihívást jelentett a csapat nem magyar nyelvű tagjai számára, akik végül mégiscsak sikeresen megugrották az akadályt, és valami igazán lélekemelővel ajándékozták meg a nagyérdeműt.

A választott dallal kapcsolatban Lantos-Borbély Katalin elmondta, hogy ő valójában a Csík Zenekar előadásában ismerte meg. Miután egyre több felkérést kaptak a magyarok lakta területekről, fontos volt a repertoárt magyar nyelvű darabokkal gazdagítaniuk.

A dalválasztás nagyon sikeresnek bizonyult, a koncertek során mindenki együtt énekel.

For You acapella YouTube csatornája ITT.

Forrás: Forrás Rádió, Vasárnap.hu/Felvidék.ma