Igor Matovič (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Igor Matovič kormányfő szerint Zuzana Čaputová jó államfő. Ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette ki a köztársasági elnök beiktatásának első évfordulója alkalmából.

Az államfő érdemeit Veronika Remišová beruházásokért és digitalizálásért felelős miniszterelnök-helyettes is méltatta.

Matovič nem gondolja, hogy miniszterelnökként az ő feladata lenne értékelni, hogyan birkózott meg az államfő a hivatali ideje első évével.

„Ugyanakkor kikívánkozik belőlem: azt gondolom, hogy méltó módon látja el a feladatait, és olyan elnök, amilyet mindnyájan megérdemlünk. Úgy vélem, hogy jó államfő” – mondta.

Remišová nem tartja helyesnek, hogy pártpolitikusok állítsanak ki bizonyítványt az államfő munkájáról. Čaputovát mérsékeltnek nevezte.

„Nagyon örülök, hogy az elnök asszonnyal egy oldalon állunk. Egy célt követünk, ez pedig elsősorban a jogállamba és az igazságosságba vetett bizalom visszaállítása, valamint az évek óta kínzó korrupció elleni harc”– emelte ki Remišová.