Fotó: pravda.sk

A szlovák fegyveres erők régóta alulfinanszírozottak, műszaki felszereltségük rossz állapotban van, derül ki a hadsereg tavalyi komplex értékeléséből, mely 2012 óta nyilvánosan évente elérhető az átláthatóság és a kormány programnyilatkozata értelmében.

A honvédelmi tárca tavalyi költségvetését az előző évihez képest több mint 500 millió euróval növelték meg, főként az F-16-os vadászrepülőgépek törlesztése miatt. Ennek ellenére az ország még mindig nem fordítja a GDP két százalékát védelmi célokra, melyre a NATO-tagság kötelezné, s a következő évtizedben sem fog megfelelni ennek a követelménynek, s nem lesz képes nehézgépesített alakulatot létrehozni.

A tárca költségvetéséből 1 606 316 125 eurót fordítottak védelmi célokra, 510 887 294 euróval többet, mint 2018-ban. Ez az összeg a GDP 1,71 százalékának felel meg. A szlovák fegyveres erők tagjai a NATO vezetésével részt vettek katonai hadműveletekben és missziókban az ország területén kívül Afganisztánban, Irakban, Bosznia-Hercegovinában és Lettországban, az Európai Unió égisze alatt Bosznia-Hercegovinában és Grúziában, az ENSZ vezetésével pedig Cipruson és a Közel-Keleten. Ezekben a hadműveletekben és missziókban összesen 495 hivatásos katona vett részt.

A jelentés foglalkozik a félrevezető propaganda negatív hatásával is, mely a leginkább „a társadalom polarizálódásában nyilvánult meg a biztonsági problémakör tekintetében“. A dokumentum szerint a kifinomult kibernetikai kampány azonban nem gyakorolt lényeges hatást az ország védelmi képességére.

A hadsereg kötelékébe felvettek száma immár második éve meghaladta a leszerelt katonák számát. 2019-ben 780 fiatal vonult be, s 340 hivatásos katona szerelt le.

Megvalósult az önkéntes katonai kiképzés további szakasza is, melyre 47 személy jelentkezett és negyvenen fejezték be sikeresen, kevesebben, mint a korábbi években. Ez azt jelenti, hogy csökkent a hivatásos katonai pálya iránti hajlandóság, s továbbra sem sikerült a kitűzött célt teljesíteni, mely évi 150 hivatásos katona képzése lenne. A szlovák hadseregben tavaly év végén 12 705 hivatásos katona volt, ez 77,5 százaléka a tervezett létszámnak.

A jelentés szerint a legnagyobb gondok és hiányosságok a hadsereg műszaki korszerűsítése terén vannak, a fő fegyvernemek terén elavult a felszereltség  és hiányosak a készletek. Mindez negatív hatással van a kiképzés színvonalára és a hadsereg felkészültségére.

Például egy MiG-29-es pilóta átlagos évi repülési ideje 40:55 órára csökkent, az alapkövetelmény 75 óra lenne, miközben a NATO átlaga 180 óra. Ennek okai főleg a MiG-29-esek alacsony üzemképességében keresendők.

A jelentés szerint nem áll rendelkezésre a 30 napra előírt hadikészlet-állomány sem. Ennek következtében megállapítást nyert: „A folyamatban lévő korszerűsítés és a fegyverzeti, anyag- és műszaki közbeszerzések nem elegendőek a hadsereg felkészültségének javítására, még a korábbi állapot fenntartására sem. A szlovák haderő válsághelyzetben nem lenne képes a kívánt szinten biztosítani az ország védelmét“ – olvasható a jelentésben.

2019-ben a fegyveres erők új műszaki felszereltséggel bővültek, konkrétan két UH-60M Black Hawk helikopterrel, hét korszerűsített BVP járművel, 16 Tatra T815 gépjárművel és négy Flatrack szállítójárművel. Folytatódott a 14 darab F-16-os törlesztése és a 25 darab Zuzana 2 önjáró löveg beszerzési projektjének megvalósítása. A nehézgépesített katonai alakulat létrehozásának és teljes műveleti hatékonyságának megvalósítása viszont 2030-ra tolódik.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)