Szijjártó Péter és Ivan Korčok (MTI/Balogh Zoltán, archív)

Budapesten találkozott ma, Trianon évfordulója előtt két nappal a magyar és a szlovák külügyminiszter. A találkozónak és a kétoldalú kapcsolatoknak mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonít. Ivan Korčok szlovák külügyminiszter Trianon kapcsán empátiát kért a magyaroktól, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pedig kölcsönös tiszteletet.

A mai, június 2-i hivatalos találkozó közben online sajtótájékoztatót tartottak Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Előbb a magyar majd a szlovák külügyminiszter tartotta meg a bevezető beszédét, aztán újságírói kérdésekre is válaszoltak.

Szijjártó Péter szerint a magyar-szlovák együttműködés még soha nem volt olyan jó a két ország között, mint jelenleg.

Kifejtette, a világjárvánnyal szemben eredményesen védekeztek, s tudták is segíteni egymást.

„Köszönettel tartozunk Szlovákiának, amiért 93 magyar állampolgár hazahozatalában segített. Mi is igyekeztünk, mi 56 szlovák állampolgárnak segítettünk hazajutni, s emellett 11 dél-szlovákiai kórház számára küldtünk adományként az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket. A két ország között folyamatosan fenntartottuk a teherforgalmat, majd Magyarország és Szlovákia határán előbb az ingázást tettük lehetővé, és sikerült megállapodnunk abban is, hogy a 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén magyar és szlovák állampolgárok mindenfajta korlátozások nélkül tartózkodhatnak egymás országainak területén” – összegezte Szijjártó.

Elmondta, hogy a következő évek Magyarország és Szlovákia viszonylatában az új összeköttetésekről és az újabb közös sikertörténetekről fognak szólni.

„Ezek az összeköttetések jót fognak hozni a felvidéki magyarságnak és a Magyarország területén élő szlovákoknak is” – mondta Szijjártó.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában megbeszélést folytat Ivan Korčok szlovák kül- és Európa-ügyi miniszterrel Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium 2020. június 2-án.
MTI/Balogh Zoltán

Mint mondta, nyár végére elkészülnek a két Komáromot összekötő híddal. 2022-ig hat újabb határátkelési pontot fognak megnyitni, köztük három új hidat az Ipolyon. Megnövelik mindkét irányba a gázvezeték-rendszereik kapacitását 46 milliárd forintos beruházással. December végéig két ponton összekötik a magasfeszültségű villamosenergia-hálózataikat, amelynek nyomán a villamosenergia biztonságosabbá tétele felé lépnek.

Leszögezte, Szlovákia Magyarország 3. legfontosabb kereskedelmi partnere, a két ország közti forgalom meghaladja a 10,5 milliárd eurót, s a magyarországi tőkekihelyezéseknél Szlovákia a legvonzóbb célpont.

Megemlítette, hogy Magyarország kormánya számára a felvidéki magyar közösség sorsa szívügy.

„Mi a szimbolikusnál többre értékeljük, hogy a nemrég hivatalba lépett szlovák-kormány a kormányprogramját magyarul is megjelentette. Nagyra értékeljük a miniszterelnök és a külügyminiszter kapcsolatépítési lépéseit a magyar közösség irányába; mint ahogyan azt is, hogy megkezdődött az előkészítése a kisebbségek jogállásáról, valamint a nemzetiségi oktatásról szóló törvénynek” – vázolta Szijjártó Péter.

A magyar külügyminiszter szerint ezek az előrelépések azt bizonyítják, hogy az elmúlt években jó úton haladtak, amikor azt mondták, hogy közös sikertörténeteket kell építeni, hogy a nehéz kérdéseket is a siker reményével tudják megnyitni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Ivan Korčok szlovák kül- és Európa-ügyi miniszter sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium 2020. június 2-án.
MTI/Balogh Zoltán

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter megköszönte a meghívást, s örömét fejezte ki, hogy a trianoni évforduló előtt sor kerülhetett a személyes találkozóra és egyeztetésre.
Egyetért abban, hogy jók a magyar-szlovák kapcsolatok, amit meg kell becsülni.

„A polgáraink a mi részvényeseink, a polgárok javára dolgozunk, s tovább szeretnénk javítani és fejleszteni a kapcsolatainkat. 25 évvel ezelőtt aláírtunk erről egy szerződést, ami mentén haladhatunk” – mondta a szlovák külügyminiszter.

Az infrastruktúra és az energiahálózatok összekapcsolása témában hangsúlyozta, hogy mindezzel nem csupán a saját biztonságunkat növeljük, hanem hozzájárulunk egész Európa energetikai biztonságához.

Szólt a koronavírus leküzdéséről, szerencsére mindkét országban sikerült ellenőrzés alatt tartani a vírus terjedését.

„Magyarország és Szlovákia az elsők között volt, hogy az utazás szabadabb legyen. S így lépésről lépésre szabadabbá tudjuk tenni a határátkelés rendjét. Természetesen közben gondolunk a polgáraink biztonságára és egészségére”– hangsúlyozta.

Elmondta, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy továbbra is építsék a kapcsolatokat. Ígéretet tett, hogy mindkét ország gondoskodik a nemzeti kisebbségekről.
„Nagyon örülök, hogy Budapesten az evangélikus templomban szlovák kulturális központ jön létre. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségek jogait védelmezzük, hogy nemzeti identitásuk és nyelvük megmaradjon. Ezért Szlovákia a kormányprogramjában is hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbségek érdekében is dolgozni fog” – nyilatkozta Ivan Korčok szlovák külügyminiszter.

Budapesten két nappal egy nagy évforduló előtt találkoztak, így Trianon témaköre óhatatlanul előtérbe került.

A szlovák külügyminiszter hangsúlyozta: „Mindketten tudjuk, hogy eltérően látjuk ezt a történelmi eseményt, de a mi felelősségünk, hogy a történelem ne válasszon el bennünket egymástól, még hogyha nem is mindig köt bennünket össze. Ez felelősségünk a polgárainkkal szemben, hogy mindenki a saját történelmét úgy fogja fel, ahogy fontosnak tartja, de emellett továbbra is dolgozzunk a kapcsolatainkon” – szögezte le.

Örömét fejezte ki, hogy a munkaebéd folyamán tovább folytathatják a megbeszélést azokról a dolgokról is, amelyek a „mi közös európai asztalunkon vannak”. Úgy véli, ebben a pillanatban nincs nagyobb kihívás előttünk, mint a gazdaságaink megvédése és fejlődési pályára állítása.

Újságírói kérdésre Trianon évfordulója kapcsán kifejtették, hogy a témáról nyíltan, őszintén beszélnek, s egyetértenek abban, hogy ez az évforduló mást jelent a magyaroknak és mást a szlovákoknak.

MTI/Balogh Zoltán

„A jövőbeni jó együttműködés azon múlik, hogy kölcsönösen tiszteletben tudjuk-e tartani egymás érzéseit,  ne kerüljön sor provokációkra, s elfogadjuk, hogy ugyanarról a történelmi eseményről mások másként gondolkodnak. Mi elveszítettük országunk kétharmadát, s ez történelmünk legszomorúbb napja. Szlovákiának viszont ez mást jelent, de azt gondolom, hogy ez természetes” – mondta Szijjártó Péter.

Kifejtette, az elmúlt héten tárgyalásokat folytatott más országok külügyminisztereivel is, s mindenkinek elmondta, hogy próbálják meg tiszteletben tartani egymás érzéseit.

„Úgy látjuk, Szlovákia részéről ebben a kérdésben teljes nyitottság van, számunkra ezt jelzi a szlovák miniszterelnök gesztusa is” – reagált arra, hogy Igor Matovič ma estére Pozsonyba fogadásra hívott 100 személyt, a felvidéki magyar közösség jelentős képviselőit.

Ivan Korčok szintén hangsúlyozta, hogy ezt a történelmi mérföldkövet más-más aspektusból szemléljük. „Mindannyian bonyolult történelmet éltünk meg.  Ami egyesek számára vereség, az másoknak győzelem, ami egyeseknek trauma, másoknak a szabadság kezdete. De ez nem lehet egy kőbálvány, ami ránehezedik a kapcsolatainkra. Ugyanaz a történelem, de másként éljük meg. A miniszterelnök meghívása egy erős empátiáról tanúskodik. S hasonló jelzést várunk el Magyarországtól június 4-én. Azt kívánom, hogy ez a hét az empátia hete legyen” – szögezte le a szlovák külügyminiszter.