Ľuboš Blaha (Fotó: aktuality.sk)

Holokauszttagadással, a politikai rezsimek által elkövetett bűncselekmények, az emberiség elleni bűncselekmények tagadásával gyanúsította meg Ľuboš Blaha parlamenti képviselőt (Smer-SD) a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Robert Fico, a Smer-SD elnöke politikai zaklatásnak nevezte az ügyet és kiállt Blaha mellett.

„2020. július 3-án gyanúsította meg Blahát a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség nyomozója” – közölte Bárdyová.

A Smer-SD elnöke azt mondta, Lucia Ďuriš Nicholsonová EP-képviselő tett feljelentést Blaha ellen.

Elmondása szerint Blahát azzal vádolják, hogy a közösségi hálóról átvett egy konstruált képet, amely Zuzana Čaputová államfőt ábrázolja. A képnél az „Éljünk úgy, hogy Martin Šmíd halála ne legyen hiábavaló” szöveg olvasható. Šmíd kitalált személy volt a bársonyos forradalom idején.

„Mindannyian tudjuk, hogy 1989 novemberében kitalálták egy nem létező személy halálát, aki állítólag a rendőri beavatkozás során halt meg, és ezt azért találták ki, hogy 1989 novemberében még nagyobb tüntetés induljon” – mondta Fico. Elmondása szerint ezt a téves információt szándékosan terjesztették, majd végül cáfolták.

Fico szerint Blaha csak történelmileg értékelte az 1989-ben történt eseményeket.

Ľuboš Blaha úgy kommentálta az ügyet, hogy „emberek, ne legyünk őrültek, hiszen nem lehet ilyen módon befolyásolni a történelmet” – mondta Fico, és hozzátette, emiatt vádolják most Blahát.