Illusztráció (Fotó: Agócs Gergely, facebook)

Az elkövetkező napokban a rendőrség ellenőrizni fogja a Közegészségügyi Hivatal járványügyi intézkedéseinek a betartását, pontosabban azt, hogy viselnek-e az emberek szájmaszkot, esetleg a felső légutak védelmét szolgáló más eszközt.

A megelőzést segítő akció során főleg olyan helyeket fognak ellenőrizni, ahol egyszerre sokan tartózkodnak,

mint például a bevásárlóközpontokat, a kulturális és sportrendezvényeket, diszkókat, állomásokat, vonatokat vagy kórházakat.

„Mindenkit figyelmeztetünk, hogy az intézkedés megsértéséért helyszíni bírságolási eljárás esetében akár 1000 euró pénzbírságot is kiszabhatnak, közigazgatási eljárás során pedig akár 1659 eurót is” – jegyezte meg Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A közigazgatási eljárást maguk után vonó esetek a regionális közegészségügyi hivatalokhoz tartoznak majd. Ezek fogják megítélni az olyan eseteket is, amelyekben nem lesz egyértelmű, hogy történt-e szabálysértés, például ha valaki azt állítja, hogy egészségügyi okokból nem hord szájmaszkot.

A rendőrség március eleje óta végez hasonló ellenőrzéseket. Augusztus 27-ig 3106 esetben ellenőrizték az orvos által elrendelt karantén betartását, ezek közül 1539 esetben volt szó szabálysértésről. A vendéglők bezárása idején 843 ellenőrzést hajtottak végre, ezek közül 388 szabálysértésre derült fény. A szájmaszkviselés kötelességének megszegését 2942 esetben ellenőrizték, melyek közül 1594 szabálysértés igazolódott be.