A Szent István-díjjal kitüntetett Méry Gábor felvidéki könyvkiadó, a Méry Ratio Kiadó alapítója (j) beszél az elismerés átvétele után. Jobbról Varga Mihály pénzügyminiszter (j2), Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, a díjat odaítélő alapítvány kuratóriumának elnöke (j3) és Bihari Antal, a díj alapítója, a kuratórium tagja (j4). MTI/Kovács Attila

Esztergomban, a magyar államiság bölcsőjében, Szent István királyunk születésének, koronázásának és halálának helyszínén került sor 18. alkalommal a Szent István-díj átadására.

A történelmi helyszínen, a királyi palotában, az eddigi díjátadástól szokatlanul, (az utóbbi években mintegy kétszáz résztvevője volt az eseménynek) szűk létszámú meghívott vendég (mindössze ötvenen) vett részt a már országos szintű és rangú ünnepségen.

Az eseményre az eddigi díjazottakon kívül elsősorban rangos állami tisztségviselőket és a legjelentősebb támogatókat hívták meg.

A vendégek között volt Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, dr. Bacskai József helyettes államtitkár, dr. Naszvadi György volt államtitkár, dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, dr. Lomnici Zoltán, a Nemzeti Méltóság Tanácsának elnöke, Szaliczki Endre volt konzul, Krisztián Róbert, a Magyar SUZUKI Zrt. igazgatósági tagja, operatív igazgató, Hernádi Ádám, Esztergom város polgármestere, Erős Gábor, Esztergom alpolgármestere.

A Szent István-díj korábbi kitüntetettjei közül: Duray Miklós közíró és Bárdos Gyula, a CSEMADOK elnöke.

Kondor Katalin műsorvezető bevezető sorai után a város nevében a polgármester üdvözölte a megjelenteket.

A díjkiosztást minden alkalommal a Szent István-díj emlékérem átadásával kezdik (eddig három felvidéki részesült benne). Az emlékérmet elsősorban olyan személyek kaphatják, akik a helyi közösség érdekében kiemelkedő tevékenységet végeznek. Ez az emlékérem a Körzeti Televízió díja, melyet szintén Bihari Antal alapított és terveztetett. Az érem egyik oldalán a Szent István-díj, a másik oldalán a KTV logója látható. Az érem nagyságát és rangját az adja, hogy olyan személyek társaságában veheti át a díjazott, akik országos, nemzetközi szinten is kimagasló tevékenységet végeznek, kiemelkedőt alkotnak.

Idén Esztergom művészetének, környezetvédelmének, tájépítészetének kiemelkedő alakja, Balla András kapta, aki Esztergomot a fotóművészek városává emelte.

Laudációját dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára mondta el.
Az idei Szent István-díjat a kuratóriumi tanács a felvidéki Méry Gábor fotóművésznek, a Méry Ratio Kiadó tulajdonosának ítélte oda.

A Méry Ratio Kiadót Méry Gábor fotóművész alapította 1995-ben, melynek kettős, sőt, többes elkötelezettségéről a Somorja–Budapest helységmegjelölés is világosan beszél, s a kiadó programszerű nyitottságáról is tanúskodik, mellyel – (trianoni) országhatároktól függetlenül – egyszerre kíván a magyar kultúra egészében gondolkodni mind térben, mind időben.

Kínálatában éppen ezért egyaránt jelen van a klasszikus és a kortárs szépirodalom.
A kiadó igényes vállalkozásai közé tartoznak – a szépirodalmi műveken kívül – a hiánypótló történeti és művelődéstörténeti kiadványai.

Méry Gábor laudációját Jankovics Marcell író, rajzfilmrendező ismertette, aki többek között elmondta, hogy a kitűnő fotóshoz régi kapcsolat fűzi, úgy is mint fotóművészhez, mind pedig közös műveik kiadását illetően.

Kiemelte emberi erényeit, végtelen szerénységét, alázatát, és igényes, magas színvonalú munkásságát. A fotóművészként induló fiatalember nem egyéni karriert épít, a világ egésze benne van munkásságában, fotóiban, s ez tükröződik kiadói munkásságában is.

A Méry Gábor-féle sorozatok szimbolikus jelentőségűek, melyeket tudatos vállalással készített. Tudás és ismeretek halmozódnak fel műveiben, melyek lenyűgöző értékeket hordoznak. Egyházi tematikájú könyvei által gyakran megküzdött a szlovákiai egyházakkal is, de vállalva mindezen harc nehéz oldalát is, küzdelmei eredménnyel végződtek, hiszen műveinek egy része szlovák fordításban is megjelent.

Kiadói programja tiszta és világos, kiadványai a Felvidék kincseit örökítik meg és teszik közkinccsé.

Kiadói tevékenysége az egyetemes magyarság legértékesebb, legszínvonalasabb kiadványaival egyenes, határozott képet ad a világról, a magyarságról, melyekkel közép-európai szintű értékeket közvetít.

A kitüntetetteket és a díjátadó ünnepséget köszöntötte Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, aki Babits Mihályt idézve indította rövid mondandóját: „Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani”. A magyarságot ért minden veszteség ellenére magához kell térnie a nemzetnek. A magyarság egésze minden korban összetartozik. A díjazottak munkái kinyitják a világot a magyarság elé, mert értékeket közvetítenek – mondta Varga Mihály. Köszönetet mondott Bihari Antalnak, a díj alapítójának is, aki országos rangra emelte a Szent István-díj átadási ünnepségeit.

Az ünnepségen közreműködött Müller Mátyás Babits-versekkel, és Török Tilla Junior Príma-díjas előadóművész gyönyörű énekekkel.

A Melocco Miklós által készített, Szent Istvánt ábrázoló kisplasztikát és díszoklevelet Méry Gábornak Varga Mihály miniszter, Jankovics Marcell és Bihari Antal adta át.

Az ünnepelteket köszöntötte Prokopp Mária művészettörténész is.

A rendezvényen a műsorvezető ismertette a Szent István-díj százszorosának 27 méter magas látványtervét, a kiegészítő épülettel, melyet Dobrosi Tamás építész, Makovecz Imre tanítványa készített. A díj alapítója a saját földterületét ajánlotta fel 50 évre közösségi hasznosításra. Ezután megköszönte a cél eddigi támogatóinak adományait.

Végezetül elmondta, hogy Szent István-díj emlékérmet egyedül Esztergomban adnak át. A névhasználat szabadalmi védjegy oltalma alatt áll, ezért, aki visszaél a névhasználattal, névbitorlást követ el.

Az alapítvány jelentőségét jelzi az is, hogy például korábbi emlékérmesünknek, Lábik János festőművésznek gránit emléktáblát tudtunk állítani Párkány főutcáján – mondta el befejezésül Kondor Katalin.