Az elmúlt hónapok korlátozott oldalszámai (négy) után ismét nyolc oldalon jelent meg a Füleki Hírlap új száma, amely 3700 példányban jutott el a füleki háztartásokba, de elolvasható és letölthető a város oldaláról is.

A koronavírus-járvány nem kerülte el Füleket sem, szeptemberben több mint tíz ember kapta el a vírust, emiatt egy időre bezárt a városi hivatal, de elmaradtak a focicsapat mérkőzései is. Az első füleki esetek megerősítése után az önkormányzat új óvintézkedéseket vezetett be. Újra megkezdte a közterületek – buszmegállók, korlátok, padok, szemeteskukák, szelektív hulladékgyűjtő szigetek, stb. fertőtlenítését. Kétnaponta a játszótereket is fertőtlenítik. A lap beszámol az iskolák újranyitásáról is, de mire ezek a sorok megjelennek, már csak az óvodákban és az alapiskolákban folyik hagyományos oktatás, a középiskolák ismét áttértek a távoktatásra.

Bár a vírus jelentősen hátráltatja a normális üzemmenetet, azért az élet nem állt le a városban. Fülek és Losonctamási önkormányzata közös félmilliós projekt indítását tervezi, amely által a járás többi települését is segítenék. Építési lázban ég napjainkban a Paprét, kezdetét vette a Közhasznú Szolgáltatások (VPS) telephelye és a Daxner utca közti közterület revitalizálásának (új parkolóhelyek, aszfaltút és járdaépítések várhatók) első szakasza. A Nógrádi Geopark továbbfejleszti az idegenforgalmi infrastruktúráját, s épül az új kerékpárút első szakasza is, amely a vasútállomást köti majd össze az ipari zónával. A városi lépviselő-testület megszavazta az önkormányzat működésére  nyújtott állami támogatás elfogadását, a testület szeptember 24-én megejtett ülésének egyéb napirendi pontjairól is részletesen olvashatnak.

Illés Kósik Andrea Albert István művészi késkészítővel készített interjút, aki az idén 100 esztendős Pro Kultúra Férfikar mellett a Városdíjat vehette át. Ismét a Füleki Városi Könyvtár vendége volt Szomolai Tibor író, aki ezúttal szlovákul mutatta be A klán című regényét, amely immár szlovákul és németül is olvasható. A füleki Bentlakásos Speciális Alapiskola arról számol be a lapban, hogy sikerült az Erasmus+ program keretében támogatást szerezniük a 2019/2020-as tanévre. A városi sportélet alappillére az FTC Sportklub, a foci után most az országos és világsikerekkel rendelkező tekézők és erőemelők, valamint a testépítők és sakkozók mutatkoznak be.