A városon keresztül folyó Ipoly a Szepes-gömöri-érchegységhez tartozó Vepor-hegység területén ered. Hossza 232,5 km, melyből ma 143 km-en határfolyó Magyarország és Szlovákia között. Az Ipoly völgye természeti értékekben igen gazdag, egy része beletartozik a Duna–Ipoly Nemzeti Park területébe. Térségünkben a Korponai-fennsíkról több patak ömlik bele, Ipolyság közelében épp a Korpona és a Selmec. Itt lép át a folyó a Korponai-hegyek és a Börzsöny alkotta „kapun” a Dunamenti-dombságba.
A folyó mai völgye a földtörténeti újharmad időszakban formálódott, „amikor az összefüggő Korponai– és Börzsönyi- hegyvidék erős törés következtében kettévált és a lesüllyedt területre betört a tenger.” Ipolyság közelében feltételezhetően „a neogén tenger későbbi apadásával a lesüllyedt Duna-medence az Ipoly völgyére is kiható eróziójának hatására a Kálvária-dombon és a temető fölötti kavicskő-teraszokon (ma is jól látható) folyó menti teraszok alakultak ki.”(Danis, 1997:29.l.)
Egyik városrészünk, Tesmag is a folyó jobb partján, Ipolyságtól keletre települt. Neve talán egy ótörök főnévből – tasmag – alakult, melynek jelentése „kiáradás”, ami kapcsolatba hozható az Ipoly gyakori kiöntéseivel.
Errefelé húzódik az Ipoly menti természetvédelmi terület lápos-mocsaras vidéke, a mára védetté nyilvánított Ramsari Terület, amely valójában Tesmag és Ipolyhídvég községek határában található. Ritka értékeit annak köszönheti, hogy az Ipoly folyó szabályozatlan szakaszának árterületét foglalja magába.
Az Ipoly Unió tevékenységének köszönhetően a védett területet ma már egy turistaösvényen lehet bejárni. S ha már Tesmagnál vagyunk, hadd mondjuk el, hogy itt található a Martonka nevű természeti képződmény, amely az egykori kanyargós folyómeder maradványa, s egy kisebb és egy nagyobb tóból áll Tesmag keleti határában. Vízháztartásuk a talajvíz magasságától függ, de vizüket egy felszín alatti forrás állandó szinten tartja.
Ipolyság másik városrészében, Pereszlényben is vannak értékes természeti képződmények. A településtől nyugatra, mintegy 4 kilométer távolságra található az Ipoly holtága, valamint a Csipi-tó. Könnyen felfedezhetjük, ha a főútról a falu nyugati peremén, a Kemencei-patak hídjának közelében letérünk az aszfaltozott mezei útra. A holtág és a tó is az Ipoly szabályozott szakaszának árterében található. Partjaikon füzes-nyáras növénytársulás van túlsúlyban, melyek jelentősége az, hogy az ártér eredeti életkörnyezetét mutatják be az ideérkezőknek. A hely kedvenc horgászcélpont is lehet.
Pereszlényben az Ipoly tájékán a régi időkben fellelt természeti képződményekkel, építményekkel kapcsolatban a népi emlékezet több hiedelemtörténetet, helyi mondát és legendát is őrzött.
A Jóvíz-tó legendájából arról értesülünk, hogy hajdan a faluban egy kolostor épült jámbor szerzetesek számára valahol a folyó partján. Egy éjjel azonban rablók törtek be ide, kifosztották a templomot, a szerzeteseket megölték. Büntetésük azonban nem maradt el, a kolostor a rablókkal együtt nyomban elsüllyedt. Helyén egy tó maradt, s a néphit szerint a templom kis harangja minden hetedik évben megszólal a rablás napján, hogy figyelmeztesse az elvetemült embereket: büntetésük nem marad el. A „Kisútyika” laposnál keletkezett tó az Ipoly szabályozása után pusztult el. A régi adatközlők úgy tudják, hogy a törökök alatt a templom kis harangját is a zárdában rejtették el. Egykor hallani vélték, amint a tóban éjfélkor megszólaltak a harangok. Az 1860-as években egy „verses monda” is keletkezett a történtekről. A huszonegy négysoros versszakból álló mű szerzője ismeretlen, a szöveg azonban a mai napig fennmaradt.
A falu szülötte, Manga János (1906-1977) néprajztudós is több helyi mondát lejegyzett hajdan Pereszlényben. A Kígyódomb című mondafeldolgozásának bevezetőjében olvassuk, hogy a XI. században az Ipoly völgye már lakott terület volt. Az itt élők állattenyésztéssel, vadászattal, halászattal és kismértékben földműveléssel foglalkoztak. A népi emlékezet szerint Pereszlény és Gyerk között sűrű „őserdő” terült el, melyen át már út is vezetett Visktől Pereszlény érintésével Szemeréd felé. Pereszlényben az Ipoly folyó közelében vendégfogadó épült. A rablók azonban ezt is gyakran felkeresték. Egyesek szerint a tulajdonos is velük cimborált. Ezért az utasok később nemigen mertek ide belépni. Így a fogadót odahagyta a gazdája is. Az épület lassan leomlott, udvara „baglyok és kígyók tanyája lett”. A romokból keletkezett dombot a lakosok így a sok kígyóról Kígyódombnak nevezték el.
A földtörténet során csodálatosan alakult e vidék képe: a természeti erők megkapó nyomokat hagytak az Ipoly tájékán, különösen a város határának közelében, a szomszédos Hont község területén. A természet „legősibb változásai közt” szerepel a híres-neves honti völgyszakadék, melynek eredete „a pleisztocén korra nyúlik vissza, és olyanfajta talajsüllyedést jelent, amely létrejöttében szó szerint kétszintesre formálta a terepet, ahol Hont községet találjuk”.
A Honti-szakadék „a vulkáni tevékenységet megelőző kor homokos, tengeri üledékének látványos helye”. A vidék legérdekesebb természeti képződménye ez, melynek útvesztői felett „jobbról-balról magasodó falak negyvenmillió éves kőzetet rejtenek. Az Ős-Ipoly rég letűnt geológiai korokban öblöt vájt itt ki magának, és ebben az agyagos, löszös rétegsorban rakta le a tengeri állatok maradványait: kagylókat, csigákat, korallmaradványokat, amelyekkel ma is találkozhat a szerencsés turista.” (Cseke L.,1977. 163. l.)
Az Ipolyság környékének természeti képződményeit, tengeri maradványokat, földtörténeti alakzatokat több neves kutató: geográfus, geológus, paleontológus, bányamérnök vizsgálta az idők folyamán.
Közülük elsőként említhetnénk Hantken Miksát (1821-1893), a selmeci akadémián végzett bányamérnököt, a Királyi Magyar Földtani Intézet első igazgatóját, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, a Pesti Egyetem Paleontológiai Tanszékének első vezető professzorát. Ő az itteni tályagokban, a földtörténeti harmadkorból megmaradt, „erősen összeálló mésztartalmú anyagokban” talált egykori tengeri lényeket, a likacsosházúakat vagy likacsoshéjúakat vizsgálta. Eme egysejtű élőlények többségét „kalcium-karbonátból álló héj avagy ház” borítja. Fajuk nem nagyobb 1 mm-esnél, de a legnagyobb ismert fajnak már 19 cm-es egyede is került elő. Akkori ipolysági felfedezésük nagy szenzációnak számított, s Hantken beszámolója Az ipolysági tályog microscopi faunája címmel a Magyarhoni Földtani Társulat munkálatainak 1868-as kiadványában is megjelent.
Pávai Vajna Ferenc (1886-1964), a másik híres geológus, a magyar hévízkutatás úttörője, a selmeci bányászati akadémia ásvány-földtani tanszékének egykori tanára szintén kutatott errefelé. A Jelentés az 1939. évi Középső-Ipoly menti geológiai felvételeimről című munkája rendkívül fontos alapanyag az e vidék földtanával ismerkedők számára. Érdekes adatokat közöl például az Olvár-völgyet (Olvári völgy) illetően; említést téve a kristályos pala itteni előfordulásáról. Leírja továbbá, hogy „Az Olvár-völgyi előfordulás É-i peremén a völgyi patak belmartjában gyönge savanyúvizes forrás van, amelynek feltárása ebben a D-re nyíló, tisztásokkal tarkított erdős völgyben kellemes üdülő és fürdő kialakulására volna alkalmas.” Azt hiszem, az e völgy rejtette csodákat a mai napig nem fedeztük fel kellőképpen, s nem egészen világos, mi mindent rejteget az itteni természet, a föld mélye.
A XIX-XX. század fordulóján megjelent Honti Lapokban sokat olvashatunk a Korpona-patak környékén felbukkanó kvarchomokról, s arról, hogy ez lehetővé tenné Ipolyság mellett egy üveggyár létesítését is.
Nos, a fentebb említett geológiai beszámolóban Pávai Vajna Ferenc is írt a kvarcitról, mégpedig az alábbiakat: „Ez a kvarcit szürkés-fehér színű és a finomabb féleségektől az egészen préselt konglomerátumig találunk benne változatokat, amint azt különösen Felsőtúr D-i vége felé a Korponai-patak martjában látjuk, az oda levivő utcákban.”
Ugyancsak szó esik Ipolyság természeti szépségeit-értékeit említve a város északnyugati peremén található Konglometárum-teraszról (konglomerátum – üledékes kőzetek csoportjába tartozó kőzetféle), amely „az Őr-hegy nyugati, szakadékszerű oldalát képezi”, s amely „a Malom-árok s a mocsarak fölé magasodik”. A védett természeti emlék megközelíthető a köztemető felől is. Területe 1,2067 ha. „A terasz mellett, a dombtetőn őskori földvárak lelőhelye található. Kilátás nyílik róla az Ipoly és a Korpona-patak völgyébe, a Börzsönyre (Drégely várával és a csóványosi kilátótoronnyal), valamint a Korponai-hegységre és a Selmeci-hegységben található Szitnya csúcsra”. Jellegzetes folyami terasz ez, melyet édesvízi lerakódású konglomerátumkőzet alkot. Szárazságkedvelő növénytársulás élőhelye, melyet például az ékes vasvirág és a fenyérfű jellemez.
Sajó Sándor, városunk fia említi nagy leírásában: „A nép hagyománya óriásokról is beszél, a kik valaha e tájon éltek. Ilyen óriásnak a lába nyomát látja Paláston egy táblaalakú szikla bemélyedésében s óriások lépéseinek nyomait Ipolyságon. Drégelyen ma is ismerik az óriás padját, egy sziklahasábot, melyen az ülés helye s alantabb az ülő kettős lábnyoma látható. A természet ily szeszélyes játékai több helyt láthatók!”
Hála József geológus-néprajzkutató is ír minderről, megjegyezve:
Elsősorban Hont vármegye XIX. századi néprajzkutatójának és régészének, Hőke Lajosnak (aki egy időben Hont vármegye levéltárosa is volt – Cs. K. megj.) köszönhetően külön irodalma van az Ipolyságon és környékén található „lábnyom”-oknak.
Hőke Lajost az 1860-as évektől kezdve élete végéig foglalkoztatták az óriások lépéseinek nevezett „természeti ritkaság”-ok… /…/ Hőke Lajos – tévesen – nem természeti képződményeknek, hanem az „özönvíz előtti ősemberek” lábnyomainak tartotta azokat./…/ A szakma azóta bebizonyította, hogy Hőke állítása-felvetése valószínűleg problematikus, s bizonyára csak valamiféle mélyedésekről, „eső által kialakított kimosódások”-ról van szó. Mindezek ellenére Hőke feljegyzései is érdekesek, izgalmas leírások, az ember fantáziájának ékes bizonyítékai.
Mint olvashatjuk: „A honti hegyek közt lakott óriásokról egy rege maradt fenn, folytatása ama népregének, midőn egy királyfi kalandokra világgá indult. /…/ Ment, mendegélt a királyfiú, s elért a honti hegyek közé, hol óriásokra akadt. Itt ült az egyik, amaz óriáspadon morfondírozva. A királyfiú – csodabocskorának birtokában – hetykén fölhívja az óriást: ugorjék vele versenyt. Az óriás, ily hitvány gyerek incselkedéseire nekihuzakodik, s ugrik, és Hontról Ipolyságra ugrik át az Ipoly ezer ölnyi széles völgyén át. Ámde egy tündér által megbűvöltetve, egyik lába a honti szakadásnál, másik a sági oldalon az óriások árkánál megsüpped. A királyfi ugyane távolságot könnyűszerrel átugorja és Ságon – ez óriás ároktól egy ölnyire eső sziklatáblán – bocskora nyoma mostanáig meglátszik, mintha kősárba lépve, s a sár a lábnyom űréből a szélére kiduzzadt s ott megkeményedett volna.” Hivatkozik Hőke „Ipoly-Ság mezővárosának egy 1256-diki határjáró levelére” , melyben ugyancsak szerepel ez a dűlőnév ilyen alakban: „… et ibi est una Meta, postea circuit eundem Montem per quoddam fossatum, que dicitur fossa Gigancium…”.
