(Fotó: Keresztyén Ifjúsági Liga, facebook)

„Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta élettel” – ezt a Timótheustól származó példabeszédet választották mottóul a Vágfarkasdi Református Keresztyén Egyházközség mellett működő Keresztyén Ifjúsági Liga, vagy ahogy rövidítve nevezik magukat, a KIFLI tagjai.

A KIFLI pedig úgy jött létre, ahogy a boldog békeidőkben az igazi kifli. Minden a kovásszal kezdődött, amely megkeleszti a tésztát, úgy ők is néhány fiatal vállalva a kovász szerepét,  a tettek mezejére lépett, magukhoz szólított pár hasonló korú lányt és fiút, akikről tudták, hogy otthon vannak a szervezésben, közösségépítésben és hittel élnek.

Aztán már közösen elhatározták, hogy nemcsak beszélni fognak az együttműködésről, a hit megéléséről, a lelki feltöltődésről, hanem tettekben megcselekszik azt, amire Isten szava tanít.

Igyekeznek a közösségért való önfeláldozásra, a gyengébbek, a kisebbek, az elesettek, a rászorulók segítésére, környezetük szebbé tételére.

Ezután történt, hogy az elhatározásukat 2019-ben egy észak-írországi tanítványképző-egyesület, az Exodus felkarolta, annak magyarországi elnöke kapcsolatba lépett velük és felajánlotta, hogy az akkor még csak pár lelkes fiatal részt vehet velük egy kéthetes erdélyi missziós úton. Próbatétel volt ez számukra, de egyben meghatározó is az életükben. Bánffyhunyad mellett egy kis faluban, Zutoron laktak, mélyszegénységben élő családokat látogattak, ajándékoztak meg, és szolgálatot teljesítettek a zsoboki Bethseda gyermekotthonban. Ezen a misszión tapasztalták meg, hogy örökösei lettek annak a boldogságnak, amit Jézus követésében megtaláltak és felismerték, hogy ezt akarják továbbadni másoknak, elsősorban a gyerekeknek.

Otthoni közösségi munkájuk során, amíg azt a koronavírus-járvány nem korlátozta, gyakran ellátogattak a helyi idősek otthonába, saját készítésű finomságokkal kedveskedtek az időseknek, de sakkoztak, kártyáztak, beszélgettek is velük, illetve énekekkel, szavalatokkal szórakoztatták őket.

Nem kevésbé fontos, hogy a falu szépítésében is részt vesznek, összegyűjtötték a szemetet, a falu központját rendezték, átfestették a futballpályán a padokat. Rendszeresen tartanak bibliaórákat, a gyülekezet dalárdatermében beszélgetéseket, amelyek mindig jó hangulatban, egy-egy témát körüljárva, megbeszélve zajlanak. Olyan égető, olykor kényes kérdésekre is keresik a választ, amelyek mindannyiunkban felmerülnek, ütköztetik a véleményeket, nem ítélik el a más nézeteket és meggyőződéseket sem.

A nyár folyamán ismét készültek Erdélybe, már tavasszal megkezdték a felkészülést, de az útnak gátat vetett a koronavírus-járvány. Gyorsan tervet változtattak, így nyáron sem tétlenkedtek.

Községükben háromnapos napközis tábort szerveztek, de megszólították hetényi, a kulcsodi, a nagykeszi, a gelléri, a negyedi, a bátorkeszi, a sókszelőcei, a dunaszerdahelyi gyülekezetet is, hogy a nyári bibliai táboraik során szívesen szolgálnak náluk igehirdetéssel, foglalkoznak a táborozó gyerekekkel. Ősszel pedig pályázatot hirdettek az óvodásoknak, alsó és felső tagozatos tanulóknak, amelynek keretében rajzokat, festményeket, fotókat készíthetnek bibliai témakörben, bibliai történeteket feldolgozva, ábrázolva, megörökítve.

(Fotó: Keresztyén Ifjúsági Liga, facebook)

Az advent, a karácsonyi készülődés napjai számukra is izgalmas időszak. A lelki feltöltődés mellett nem feledkeznek el arról sem, hogy a karácsonyhoz a gazdagon terített asztal, az ajándékozás ugyancsak hozzátartozik. Ez az év azonban nem volt szokványos, sokan elvesztették munkájukat, keresetüket, sok családban még az alapvető élelmiszereket sem tudják megvásárolni.

Ennek tudatában kapcsolódtak be a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának, a Református Cigánymissziónak Hogy legyen mit az asztalra tenni adománygyűjtő akciójába. Meghirdették, hogy a vágfarkasdi református templom dalárdatermében december 21-én és 22-én 15.00 óra és 18.00 óra között várják az önkéntesek felajánlásait, főleg tartós élelmiszereket, konzerveket, édességeket, tisztítószereket, illetve bármit, amit a jó szándékú emberek őszinte szívvel szánnak azoknak, akik szükséget szenvednek.

Fiatalokhoz méltón megjegyzik, hogy a felajánlásokért egy virtuális ölelés jár. Nekik pedig, az egész közösségnek minden elismerésünk áldásos munkájukért, amellyel már második éve bizonyítják, hogy a fiatalok is tudnak meggyőződéssel, Isten igéjét követve, hasznosan munkálkodni.

(Cikkünk a Vágfarkasdi Keresztyén Ifjúsági Liga Facebook-os bejegyzései, anyagai alapján készült.)