(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma,archív)

A külhoni magyar közösségek egyre inkább belátják, hogy csak az összefogás biztosít erős érdekképviseletet, és ahol ez az összefogás elmarad, ott a magyarok nem tudják azokat az eredményeket hozni, amelyek a számarányukból következnének, és ezt bizonyítják az idei Kárpát-medencei választások is – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a 2020 – az erős magyar közösségek éve vajdasági záróeseményén szerdán Szabadkán.

Hozzátette: a Kárpát-medencei magyar intézményrendszerhez nemcsak az oktatás vagy a kultúra, hanem a gazdaság és a politika, a politikai érdekvédelem is hozzátartozik, ez pedig nem képzelhető el erős magyar pártok nélkül.

Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy szinte minden Kárpát-medencei magyar közösséget érintettek az idén valamilyen választások, és bebizonyosodott, hogy ott tudtak a magyar pártok sikert elérni, ahol nagy volt az összefogás.

Külön kiemelte a Vajdaságot, amely a véleménye szerint példaként szolgálhat a többi magyar közösség számára, hiszen a kilencvenes években a magyarság és az ország is válságban volt, azóta pedig jelentősen meg tudott erősödni. A vajdasági magyarság harminc év alatt jelentős erőre tett szert, jó eredményeket tudott felmutatni, idén pedig a Vajdasági Magyar Szövetség történelmi sikert tudott elérni, és a korábbi jó eredményeket is felül tudta múlni, ami úgy valósulhatott meg, hogy törekedett az összefogásra, és ragaszkodott az erős érdekképviselethez.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a következő év a nemzeti újrakezdés éve lesz, és a 2020-ra tervezett programokat jövőre szándékoznak megvalósítani.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a vajdasági magyar közösség nagyon várta a 2020-as esztendőt, a trianoni békeszerződés 100. évfordulóját.

Ebbe a várakozásba természetesen félelem is vegyült – tette hozzá, hiszen felmerült, hogyan lehet ezt az évfordulót méltóképpen ünnepelni, bizonyítani tudják-e, hogy összetartó nemzetet képeznek, hogy a nemzetrészek elég erős közösséget alkotnak-e, illetve hogyan fogadja a többségi nemzet az ünneplést. Mindezt a félelmet tetőzte később a járvány, amely mindent felborított, és a szokásos tevékenységeket is vissza kellett fogni – fűzte hozzá a VMSZ elnöke. Ehhez kapcsolódóan még kiemelte: ez az év bebizonyította, hogy a közösséget alkotók felmenőinek és pedagógusainak áldozata és vállalása nem volt hiábavaló.

Pásztor István szerint a koronavírus-járvány első hullámában tapasztalt összefogás azt bizonyította, hogy a vajdasági magyar közösség erős magyar közösség, amely segít tagjain, de másokon is, akik velük együtt élnek. Ezt erősítette meg a júniusi választási eredmény is – tette hozzá.

A sajtótájékoztatót követően Potápi Árpád János és Pásztor István átadta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának babacsomagjait, a Miénk a város! című játék idei vajdasági győzteseinek a Csodasarok-nyereménycsomagokat, a Digitális témahét című informatikai vetélkedő különdíjasainak nyereményét, a Szakma Sztár Fesztivál 2020. évi szakmai tanulmányi versenyének díjait, valamint a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjakat. Ez utóbbi elismerést idén a Vajdaságból hét és fél évtizedes munkásságáért a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület, öt évtizedes tevékenységéért a csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület, valamint kiemelt jelentőségű munkájáért Ágoston András vajdasági magyar jogász, újságíró és politikus érdemelte ki.