(Fotó: tyzden.sk)

Naponta kapcsolatban vannak a diákjaikkal, de több száz más emberrel is, ezért a lakosság azon rétegéhez tartoznak, akiket a leginkább érint a COVID-19 vírusjárvány. Ők a pedagógusok, akikre soha nem fordítanak annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelnének. Ezekben a napokban azonban vitaminkészítményeket tartalmazó csomagokat kapnak egészségük védelme, immunrendszerük erősítése céljából.

Az akció elindítása óta, amelyet a Dôvera egészségbiztosító a Dr.Max gyógyszertárhálózat együttműködésével kezdeményezett, a csomagok egész Szlovákia területén több száz pedagógushoz jutottak el. A Dôvera egészségbiztosító kirendeltségein juthatnak hozzá, függetlenül attól, hogy ennek a biztosítónak az ügyfelei, avagy más biztosítóé. Mindehhez csupán a zborovňa.sk webportál igazolása szükséges.

„A tanítókat eddig teljesen érdemtelenül magukra hagyták és semmiféle vitamint, táplálékkiegészítőt nem biztosítottak nekik. Ezért hathatós segítséget kívánunk nyújtani nekik, ám előfordulhat, hogy a mostani időszakban nem tudják átvenni a csomagokat, de erre az új évben is lehetőségük lesz” – tájékoztatott Martin Kultan, az egészségbiztosító vezérigazgatója.

A tanítóknak szánt csomagokat a biztosító a Dr.Max gyógyszertárhálózattal közösen állította össze, és olyan készítményeket tartalmaznak, amelyek jó hatással vannak az immunrendszerre és idegrendszerre, segítik a szervezet ellenállóképességét, csökkentik a fáradságérzetet, a fizikai és a lelki kimerültséget. Megtalálható a csomagokban a C-vitamin, a B-komplex és 50 darabos B6-vitamin magnéziummal kombinálva.

„Azonfelül, hogy ezeket a csomagokat eljuttatjuk a tanítóknak, egyben szeretnénk kifejezni a hivatás iránti tiszteletünket is. A pedagógus szakma, akárcsak az orvosoké küldetés, segítségnyújtás és felvilágosítás is egyben. A tanítók az egész társadalom számára rendkívül fontosak, ezrek vannak állandó kapcsolatban a gyerekekkel, ezért megérdemlik a maximális törődést” – jelentette ki Andrej Križan, a Dr.Max gyógyszertárhálózat igazgatója.

„Külön odafigyelést érdemelnének az óvodák és középiskolák alkalmazottai is, de sajnos a mi lehetőségeink is végesek, ezért most csak az alapiskolai pedagógusoknak készítettük el a csomagokat. Ezzel a kezdeményezéssel viszont szeretnénk ösztönözni más társaságokat is, hogy hasonló csomagokkal segítsék ők is a szlovákiai oktatási intézmények alkalmazottait” – tette hozzá Martin Kultan.

Ha a gyerekek januárban visszatérnek az iskolába, egészséges tanítók nélkül elképzelhetetlen a tanítás. Az anyagi lehetőségek miatt azonban nem mindenki engedheti meg magának, hogy ilyen vitaminkészítményeket megvásároljon. Ugyanakkor pedig csak egészséges és lelkileg kiegyensúlyozott tanítók nyújthatnak 100 százalékos teljesítményt. Így nyilatkoztak a pedagógusok képviselői ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatosan.

(webnoviny.sk/Felvidék.ma)