Bizonyára sokunkat foglalkoztat a kérdés: vajon hogy nézhetett ki városunk néhány évszázaddal ezelőtt? A városkép rekonstruálásához az egyes leírások, összeírások, a különböző térképek is nyújthatnak segítséget. Ipolyság egyik jubileumi kiadványában írják például, hogy a város „1750-ben postaállomással, 1796-ban pedig állami sólerakattal gazdagodott”. (Horniak-Sándor-Tesák, 1987.o.n.)
Az állítás második részével kapcsolatban nyomban el kell mondanunk, hogy a királyi sólerakat s annak épületei egy kicsit korábban létesültek. A postaállomás létesítéséről pedig egy másik, internetes változatban is olvasható dolgozatban írnak többet, mégpedig az alábbiakat: „A város fejlődésében fontos esemény az első postaház felépítése a mai főtér közepén. 1750. október 15-én megindult a forgalom a Pest–Ipolyság–Galgóc–Pozsony és a Pest–Ipolyság–Selmecbánya–Alsókubín útvonalakon. Az új postaállomásnak a két postakocsin kívül hat pár lovas fogata és két hátaslova volt istállóval és kocsiszínnel az akkori piactéren. A pénz-, csomag- és levélküldemények továbbítását az új kőhíd lényegesen megkönnyítette.” (Danis-Pálinkás)
Egy 1776-os káptalani összeírásban az egyházi intézmény korabeli épületeiről esik szó. Arról tudunk, hogy a premontreiek régi, lerombolt sági központjában a jezsuiták felépítették a mai is látható templomot, illetve gazdasági házaikat. Építészettörténeti bemutatásuktól most eltekintünk. Nézzük csak azt, milyen hajdani uradalmi épületekre vonatkozó leírások találhatók a káptalan küldöttének, Marczell Ignácnak 1776-os latin nyelvű jelentésében. (A fordítást Hausel Sándor levéltáros barátom végezte.)
Először Ipolyság mezőváros kastélyát említi a kiküldött. Jelentésében elmondja, hogy az egy kétemeletes építmény, melyben felül van három szoba, egy magtár; alul két szoba, egy boltozott helyiség és két éléskamra. Alatta egy kőből épült pince található, amiben a kádárműhely és a kerti termények tárolóhelyisége van. Mint tovább olvasható: „Ennek irányában van egy másik épület az Ipoly folyó melletti síkon, szintén szilárd anyagokból építve. Három szobából, egy kis kamrácskából, két konyhából és hat lóra elégséges istállóból áll.”
A további épületek közt volt még „két szalmatetős vályogház, melyekben külön-külön egy szoba, egy kamra és egy konyha” állt, valamint a sörfőzde a sörfőző lakásával, illetve az uradalmi fogadó, melynek négy szoba, két konyha, egy kamra s egy kb. 50 akós kővel kirakott pince is része volt. Egy másik építmény, az uradalmi kereskedő kőháza három szobából, két kamrából, egy bolthelyiségből, két konyhából állt. Istállója és kocsiszínje is volt. Ugyancsak külön háza volt a mészárosnak a mészárszékkel együtt. Külön állt a kádár valamint a halász háza is. Fontos megemlítenünk a malmot és a hidat is. Az előbbiről így írnak: „A fából épített egykerekű malom a molnár lakásával szalmatetős.” Az utóbbiról meg: „Az Ipoly folyó felett van egy csak félig megépített kőhíd. A folyón túl a gátak között fahíd van.”
A templom és a kolostor ma is a régi helyén áll. Megvan a kolostor alatti egykori épület is átalakított formában. Az uradalmi fogadó és a kereskedő háza a mai Fő tér északi részén állt, ahol most a sokáig „Šahankának” nevezett épület látható. A tőle keletre látható házak során is uradalmi építmények álltak. Az uradalmi pajta és a magtárak a volt sétatéren, illetve a mellette lévő telkeken lehettek (mai II. Rákóczi Ferenc utca).
Bemutattuk már régebben az I. katonai felmérés (1763-1787) ipolysági térképét is. Ezen jól láthatók a régi város utcái, telkei, házai, például a mostani megyeháza körüli lakott részek, melyek helyén a jobbágyok telkei állhattak. Szintén látható a régi temető, amely a mostani posta helyén állt, illetve attól északnyugati irányba terjedt. A jelenlegi Fő téren egykor fabódék álltak, s itt volt a cédulaház és a postaház is.
A térről ugyancsak észak felé vezető út jobb oldalán épületek álltak, a sóhivatal telkével és házaival. Az ipolysági sóhivatal környékének helyszínrajza már 1788-ban készült, s azon jelölve vannak az alábbiak: a régi temető, az egykori gabonavermek, a sószállítók tere, a város körüli szántók. Láthatjuk Ipolyság belterülete egy részének alaprajzát a sóhivatali épületekkel, a tisztviselői lakásokkal, a raktárakkal, a patikusházzal, a megyei orvos lakásával, néhány szalmatetős házzal.
A sóházról, illetve annak a mai Bartók Béla téri épületéről (a művészeti alapiskola otthona) szintén tettünk már említést a Magyar Országos Levéltár 1774-ből származó, német nyelvű kézírásos dokumentuma alapján. (722. No 589/1-2 Az ipolysági (Hont m.) sóhivatal épületei [T 1 No 589/1-2] ) Láthatjuk annak alaprajzát, homlokzati, oldalnézeti és átnézeti rajzát. Említenek még ugyanitt egy „hat faoszlopra épített, zsindellyel fedett fészert” is, amely maximum „200 darab porsót tartalmazó hordó tárolására” alkalmas. Ennek a hátsó kőfala egyúttal a kerítés is volt.
Ezek az épületrészek már nincsenek meg. Tudjuk, hogy a lerakóhelyen épült a XIX. század végén az egykori városháza, mely egyben második otthona volt a Honti Kaszinónak, s itt indult a XX. század elején a város gimnáziuma.
Írnak még a korabeli iratokban a kőfalas nagykapuról, az istállóépületekről és a kocsiszínről; a pincékről és a „hivatali kútról”, no meg a sóközpont környezetéről. Látható a „9 öl 4 láb hosszú, 3 öl 2 láb széles, zsindellyel fedett istállóépület” alaprajza is, valamint a boltozott kocsiszín. A sóközpont másik épületéről, a csendőrség volt otthonáról Clementis Zsigmond, az Ipolysági Királyi Telekkönyvi Hivatal akkori alkalmazottja közölt leírást.
Ő abban az időben a mai posta melletti telken lakott, s az ajtójából nyíló kilátás alapján megrajzolt színes képen jól látható, hogy az a mai egyházi gimnázium északi oldalán áll. Szintén kétszintes, s részben hasonlít az egyházi gimnázium déli részén álló művészeti alapiskola otthonára.
Városunk egykori kiváló ügyvédje és országgyűlési képviselője, dr. Salkovszky Jenő is megemlíti 1927-es kéziratos munkájában, hogy a város „legrégibb részét a főtértől északra lévű utcák tették” ki. „Az északi részen volt két emeletes sóház, melyek ma is megvannak, de ezek körül nagyobbrészt szalmafedelű házak voltak.” Ő is említi a sóházzal szembeni gyógyszertárat meg a közelében álló, Trautwein Dániel-féle, városias jellegű, zsindellyel fedett házat.
S mint írja: „Innen délre, le a megye telkéig csupa szalmafödeles jobbágyház volt”. Azt is megemlíti, hogy a téren, a piac közepén, a mostani Mária-szobor helyén „volt a rozoga postaház, és még egy idomtalan épület, a cédulaház, mert akkor az állatvásárokat is a téren tartották, nemkülönben a kirakodóvásárokat.” Megjegyzi továbbá, hogy „a város keleti felén terült el a rozsnyói káptalan majorja a gazdasági épületekkel, a szérűskerttel, a csűrrel, és ez nagyon gátolta a város előnyösebb fejlődését”.
Gyürky Antalnak a vármegye történetét összefoglaló, többször idézett köteteiben is olvashatunk a főtér régi képéről. Elmondja, hogy ott a házak a XIX. századot megelőzően „a vendéglősort, a plébánia melletti kulcsárházat és a megyeházat kivéve, mind szalmafedelűek s a jobbágyok tulajdonai voltak, melyek udvarai többnyire sárfallal és fonott vesszőkapukkal voltak ellátva. Ha ehhez hozzáképzeljük azt a ronda épületet, amely a piac közepén (a mai Fő téren – Cs. K. megj.) dísztelenkedett, mely később elhordatván, s melynek helyét most a Mária-szobor díszíti, nem lesz nehéz fogalmat szerezni, mily képe volt akkor Ipolyságnak“.
