Fotó: TASR

A Marek Krajčí vezette egészségügyi minisztérium még március elején vásárolt a Siemenstől 15 millió antigéntesztet, most pedig maga a tárca, melynek élén azóta már nem Krajčí áll, hívta fel a figyelmet a potom 57,75 millió euróért vásárolt tesztek megbízhatatlanságára.

Ráadásul március elején a minisztérium 81,7 millió euróért vásárolt a Standard Q Covid Ag Test nevű gyártmányból is, összesen mintegy 20 milliót. Összesen tehát mintegy 140 millió eurót költöttek 35 millió tesztre – írja a Sme napilap.

A tárca közlése szerint a Clinitest Rapid Covid-19 Antigen Test kapcsán jutottak arra a  megállapításra, hogy ezek között rendkívül magas a hibás termékek aránya. Azt viszont nem pontosították, hogy a tesztek esetében milyen hibáról van szó, netán hamisan jelez pozitív vagy negatív eredményt, vagy maga a mutatott eredmény értelmezhetetlen…

Nem mellesleg ezek lettek volna azok a tesztek, melyekkel Krajčí szerint már otthoni öntesztelést is végezhettünk volna, holott a Siemens eredetileg nem arra tervezte, hogy az orrból történő egyszerű mintavételre is alkalmas legyen, csakis az orrnyálkahártyából vett törletre, ez utóbbi viszont otthon nem kivitelezhető.

Nos, tény, hogy ez a drága mulatságnak minősülő buli egy további felvonása kormányfőnk gyógyíthatatlan tesztelési mániájának, a vírus elleni „atombombának”, amelynél csak úgy repkedtek az államkasszából az eurómilliók, nem beszélve a hónapok óta tartó tesztelések járulékos költségeiről,

s azokról a terhekről, melyek az önkormányzatokra, az egészségügyi dolgozókra és másokra hárulnak. S ugyancsak nem szólva az emberek idejéről, amit a hetente ismétlődő végeláthatatlan tesztelés elvesz, a hamis biztonságérzetről, amit a megbízhatatlan teszteredmény ad, hogy tovább ne is soroljam.

Ha majd volt kormányfőnk elfoglalja jól megérdemelt pénzügyminiszteri székét, üres pillanataiban talán ki kellene számolnia, hogy az egész járvány elleni védekezésben hány millió folyt el haszontalanul, mennyit lehetett volna sokkal okosabban felhasználni, ha az államgépezet rossz számítógép módjára nem fagyott volna le a tömeges tesztelés fejezetnél, s ha már itt tartunk, időnként azért legalább érintőlegesen a felelősség kérdése is felmerülhetne…

(NZS/Felvidék.ma/Sme)