Kép: Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza Nyitott Műhelye, az elmúlt évben tapasztalt kiemelkedő érdeklődés nyomán, ismét meghirdeti pályázatát a „kis feketéhez” illő kiegészítők készítésére. A kiírók április 26-27-én előadássorozattal motiválják a jelentkezőket.

A „kis fekete ruha” minden nő szekrényének alapvető kincse: szinte bárhova felvehető és mindig divatos. Ezt a ruhadarabot azonban izgalmassá és egyedivé a kiegészítők teszik.

A Hagyományok Háza Nyitott Műhely pályázatot hirdet népi kézművesek, iparművészek, tervezők, crafterek és egyéni alkotók számára a „kis feketéhez” illő, a Magyar Állami Népi Együttes jelmeztárában megtalálható Kárpát-medencei népviseletek motívumaiból, formáiból és technikai megoldásaiból építkező kiegészítők (ékszerszett, táska, kalap, sál, kabát) készítésére.

A pályázat célja, hogy ösztönözze a hagyományos tárgytípusok megújítását, különböző szakmák, szakterületek képviselőinek találkozását és közös alkotását, motívumok, technikák újragondolását (például hímzés-bőr vagy gyöngy-bőr párosítása), olyan darabok megalkotását, amelyek a kortárs öltözködéskultúrába beilleszthetők.

A pályázat kiírói olyan ruhatervezők jelentkezését is várják, akik kis fekete ruhákkal, vagy kollekciókkal pályáznának, illetve népi kézműves alkotókkal közös munkában szívesen vennének részt. Tekintetbe véve a különböző női alakokat, valamint korosztályi sajátosságokat, a kis fekete ruha elkészítésénél javasolt a népviseletek formavilágának követése, és egy-egy hagyományos falusi közösség női ideáljának kiemelése.

Kép: Hagyományok Háza

A pályázathoz a jelentkezők felkészülését segítő programok is kapcsolódnak.

2021. április 26-27-én a Hagyományok Háza Nyitott Műhely online előadásokat szervez, aminek révén az érdeklődők a témát több szempontból vizsgálhatják meg.

2021. április 29-én sor kerül egy Kapcsolatépítő online találkozóra, amelynek célja szakmai partnerségek kialakítása, valamint a különböző mesterségek közötti átjárás elősegítése.

Jelentkezési határidő: 2021. július 01., 16:30

Információk itt érhetőek el.

(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)