Fotó: DiBird.com

Szlovákiában minden bizonnyal új madárfaj jelent meg, az ibériai füzike. Mint ahogy azt a SITA hírügynökségnek nyilatkozva Ján Dobšovič ornitológus, a Szlovák Ornitológiai Társaság (SOS/Birdlife) pozsonyi részlegének vezetője elmondta, első alkalommal észlelték ezt a madárfajt Közép-Európában.

Az ibériai füzike (Phylloscopus ibericus) a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a füzikefélék (Phylloscopidae) családjába és a Phylloscopus nembe tartozó faj. Korábban a csilpcsalpfüzike alfajának tekintették. 11-12 centiméter hosszú. A mediterrán térség nyugati részén költ, ahol a dombvidéki bokros területeket kedveli, Nyugat-Afrikában telel. Többnyire rovarokkal, pókokkal táplálkozik, de virágnektárt is fogyaszt. Áprilistól májusig költ, fészekalja 4-5 tojásból áll.

A többnyire Spanyolországban és Portugáliában előforduló fajt Dobšovič először jellegzetes éneke alapján azonosította, de csak három nap elteltével sikerült megpillantania a Szlovákia területére tévedt madarat.

„Előfordul, hogy az egzotikus madárfajok élőhelyüktől távol bukkannak fel, de az is meglehet, hogy az ibériai és a csilpcsalpfüzike hibridjéről van szó, ez utóbbi általánosan előfordul Szlovákiában. Emiatt lehet bekódolva benne a csilpcsalpfüzike vándorlási útvonala“ – vélte Dobšovič.

Az új fajra az éneke alapján figyelt fel. Az ibériai füzike éneke ugyanis speciális, eltér a csilpcsalpfüzikéétől. Csehországban a múltban már megjelent egy példány, melyről az ornitológusok feltételezték, hogy az ibériai füzikéről lehet szó, de ez kétféleképpen énekelt, s befogása után megállapítást nyert, hogy a két faj hibridjéről van szó.

„Az általam észlelt példány azonban csak egyféleképpen énekel. Az erről készült hangfelvételt elküldtem több ornitológusnak is, akik mindannyian megegyeztek abban, hogy az ibériai füzikéről van szó“ – közölte Dobšovič. A hangazonosításhoz mesterséges intelligenciát is igénybe vett, mely először nem tudta beazonosítani, mivel az ornitológus azt adta meg, hogy az éneket Szlovákiában azonosította. Ezt követően módosította az előfordulás helyét Spanyolországra, mire az alkalmazás teljes egyezést állapított meg.

Hogy a felfedezés hivatalossá váljon, még jóvá kell hagynia az SOS/Birdlife faunisztikai bizottságának, ami hónapokig is eltarthat. Egyes új fajok esetében a megállapítással a bizottság minden tagjának egyet kell értenie. Dobšovič szerint nagy a valószínűsége, hogy ebben az esetben így lesz, annál is inkább, mert a bizottság két tagja a helyszínen volt, látták és hallották a madarat és ők is azon a véleményen vannak, hogy ibériai füzikéről van szó.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)