Kép: Tamburilda/Keskeny Márk fotója

A felvidéki származású, négy éve felváltva Komáromban és Budapesten élő Nagy Ildikó, alias Tamburilda a dallamos tamburazenét a szókimondó rappeléssel elegyíti a Játsszuk el című szerzeményében. Az újszerű dalhoz készült videoklipjével május 4-én, kedden 14,30 órakor debütál a magyarországi Hír TV Paletta című műsorában, amelyben beszélgetnek is az ifjú tehetséggel.

A Komáromból származó Nagy Ildikó négy éve folytat ének-zenei tanulmányokat Budapesten. A konzervatóriumi ismeretgyarapítását 2017 nyarán egy kecskeméti népzenei táborban színesítette.

Saját bevallása szerint ott próbálhatta ki először a tamburát, s ez a találkozás szerelem volt első látásra.

A táborszervező Kiss Tamás népzenész, a közkedvelt Márványos Együttes vezetője előbb több hónapra az egyik hangszerét kölcsönözte a kezdő tamburásnak, majd két alkalommal a saját zenekarával közös fellépésre hívta őt meg a Művészetek Palotájába, ahol nagy sikert arattak.

Tamburilda (a tambura és az Ilda szóból eredő művésznév) a továbbiakban Kiss Tamáson kívül Barvich Iván, a tamburamuzsika magyar ikonja és Csurai Attila népzenész segítségével csiszolta hangszertudását, miközben a dallamhangszernek számító prímtambura után már a kísérőhangszerek közé tartozó tamburabrácsát is pengette. Amikor belekóstolt a pesti „vendéglátózásba”, azt tapasztalta, hogy

bár a tamburájával a magyar és a külföldi hallgatóság egyhangú tetszését váltotta ki, sokan azt ukulelének, lantnak vagy bendzsónak hitték.

Ildikót ez is arra sarkallta, hogy a könyvtári gyermekműsoroktól kezdve a felvidéki folklórfesztiválokig sokfelé népszerűsítse a finom hangú, kis hangszert.

Azt is megtudtuk: a 21 éves alkotó a világjárvány alatti karanténidőszakban döntötte el, hogy kipróbálja magát a könnyűzenében.

A korábbi versírással kapcsolatos szárnypróbálgatásai után több dalszöveget írt, s azok tamburazenével színesített előadásához a rá jellemző szókimondáshoz, kritikus hangvételhez illő dallamos rappelést – ritmikus dalszövegmondást választotta.

Azok egyike a Játsszuk el című szerzemény, amelynek zenei, majd videofelvétele Keskeny Márk énekes-zenei producer-hangmérnök budapesti KM Records Zenei Kiadójában készült, szereplőként Megyeri Dániel reklám- és filmszínész, sminkesként Kátay Gyöngyvér működött közre. A dal premierjére május 4-én, kedden 14,30 órakor a magyarországi Hír TV Paletta című műsorában kerül sor.

„Úgy vélem, hogy májusban, a szerelem hónapjában sem csak a nagy Ő-ről és a mindent felülmúló érzelmekről lehet dalolni. Sajnos, a saját környezetemben is egyre több színlelt érzéssel, fájón kurta nő-férfi kapcsolattal, érdekházassággal… szembesülök, amelyek esetében a hangsúly az  »együtt-egymásért« őszinte kötelék helyett a közösségi oldalakra kirakott fotókra és lájkvadászatokra helyeződik át. Ezért a Játsszuk el! című dalomban ezeknek a sok szenvedést okozó álkapcsolatoknak állítok tükröt. Minden sértő szándék nélkül, továbbra is bízva az igaz szerelemben” – árulta el Tamburilda az első videóklipje kapcsán.

Hozzáfűzte: a menedzserével, Szelle Szilárddal és az említett kiadóval további közös terveik is vannak,

miközben újabb dalszövegeket ír, azokat a későbbi tervei kapcsán angol nyelvre fordítja, felkérésre angol dalszövegeket magyarra fordít, s a modellkedés is egyre jobban vonzza őt.

A tambura a hosszúnyakú lantok családjába tartozó pengetős hangszer, amit a világ számos országában, egymástól eltérő, de felépítésében és használatában hasonló változatokban ismernek. Európában a magyarok, a horvátok és a szerbek leginkább népi hangszerként használják, ám egyes délszláv zeneakadémiák komolyzenei tanszékén is oktatják. Kevéssé ismert tény az, hogy 1906-ban, II. Rákóczi Ferenc fejedelem kassai újratemetésén a gyászmenetben tamburások is zenéltek. A Felvidéken Komáromban és a városhoz közeli Nemesócsán is működtek tamburazenekarok.

Az egykori létük bizonyítéka a Szent András Bazilika emeleti falán megtalált „Nagy János tamburás” aláírás.

Örvendetes e különleges hangszer könnyűzenei vonalon történő népszerűsítése, ami a kobozreneszánsz után a tambura újjászületését is eredményezheti.

(sajtóközlemény)